Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2013.02.25-én.
Olvasandó: Jób 19:25, Igehirdető: Nagy Lajos
Ma egy hete részletesen elemeztük a Nagyböjt nyitányát megelőző nap, Húshagyókedd vallási- és vallási néprajzi összefüggéseit. Csak felvillanásnyira volt szó a másnap Hamvazószerdával elkezdődött, negyven napig tartó böjtről. Annyit minden esetre megtettünk, hogy a Nagyböjt méltó felütéseként, indításul a legméltóbbtól, Szent Pál apostoltól idéztük: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.” (Galata 6:7,8)
Kézenfekvő hát, hogy ma – a keresztyén kronológiát követve – elébb röviden felelevenítjük a Hamvazószerdát illető, az általános műveltség szempontjából is fontos tudnivalókat. Majd némileg belekóstolunk a vele elkezdődött böjti időszak vallási és lélektani összefüggéseibe.
Hamvazószerda szigorú katolikus ünnep. Ezen a napon a liturgiában a pap hamuba mártott ujjával keresztet rajzol az eléje járulók homlokára. E liturgikus cselekedettel azt szimbolizálja, amit már a Mózes első könyvében, a Genezis- vagy más szóval Teremtés könyvében úgy olvasunk, hogy az első bűnesetet követően azt mondja Isten az embernek: „…Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (I.Mózes 3:19) Ez sem ott és akkor, sem ma nem riogatás, hanem tényszerű isteni kijelentés.
Az ember testi létének itteni ideje behatárolt, magyarán elébb-utóbb porba hanyatlik. A 11. század végi régi magyar írással keletkezett Halotti beszéd, mint a legkorábbi latin betüs magyar irodalmi emlék így fogalmaz: „Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk…” Egy későbbi, már értelmezett – és magyarított - szöveg variáns pedig így hangzik: „Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk..” Az eredeti „mű” Kosztolányi Dezsőt arra ihlette, hogy megírja a Halotti beszéd alapján azonos című költeményét, mely voltaképp egy parafrázis és bevezető sorai úgy hangoznak, mint egy klasszikus temetési beszéd:
Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra…
Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány…
(Kosztolányi Dezső: „Halotti beszéd”
Semmiképp se hallgathatjuk el azt sem, hogy Ady Endre pedig „A föl-földobott kő” című gyönyörű versében – igaz egy egészen más kontextusban, de kétségkívül mégiscsak az alapvető témafelvetésből kiindulva – mondja magáról s nyílván egyúttal a mindenkori emberről:
…Szédűl, elbúsong s lehull a porba,
Amelyből vétetett…
(Ady Endre: „A föl-földobott kő”)
Ez tehát a földbe való visszatérés koncepciója. Ezt tölti meg tartalommal a hamvazószerdai római katolikus liturgia. Így indítja útjára a Lelektől lelkes böjti időszakot.
A protestáns teológia pedig nem szembemegy a római katolikus világegyház böjtről vallott hagyományával, hanem csak más aspektusból közelíti meg a böjt kérdését és a bizonyos ételektől való tartózkodás helyett a lelki böjtre helyezi a hangsúlyt. Nem preferálja a Hamvazószerda kiemelt ünnepi vonatkozását, de ökumenikus keresztyén alapon fontos mérföldkőnek tekinti azt, a közös keresztyén naptár szerinti felfogásában.
Mindez még egyetemesebb érvényűvé is válhat, kétséget kizárón – vallásfelekezeti- és világnézeti hovatartozástól függetlenül - fontosnak tartva az akármiféle való böjt lényegét: az önmegtartóztatás, a lelki megfontolások és nem utolsó sorban a végső cél, a valamiféle regenerálódás szent szempontját. A böjt ilyen megvilágításba helyezett lényegi megfontolását az ősi ír ének dallamára Montgomery Jakab 18-19. századi énekköltő nagyböjti-bűnbánati dicséret-éneke így fogalmazza meg:
Lelki próbáimban, Jézus, légy velem,
El ne tántorodjék tőled életem.
Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért,
Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.
(Református Énekeskönyv, 338. dicséret 1.)
Erre rímel rá a mai alapige: „…Tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.”
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
