Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2013.03.4-én.
Olvasandó: I. Korinthus 4, 6. Igehirdető: Nagy Lajos
Tavaszváró reményteljességgel és örömmel jelentem: Isten kegyelméből letelt az esztendő egyhatoda. Nagyböjt huszadik reggelének hétkezdő meditációján illendő egy pillantást vetnünk a tegnapi napra. Tegnap volt ugyanis a harmadik böjti vasárnap és egyúttal Bibliavasárnap.
A legtöbb protestáns templomban – de nem most először némely római katolikus és más vallásfelekezethez tartozó, eltérő hitvalláson lévő keresztyén közösségben is – ezen a vasárnapon különös tekintettel és kiemelten a Bibliáról, mint hitünk alapjáról volt szó.
Az evangélium szerint reformált egyházak alapvetően az Ige egyházai. Vallják, hogy a Szentírás hitünk és életünk egyedüli zsinórmértéke. De hát ha egyszer ekkora nagy tekintély számukra a Biblia, akkor felmerül, hogy miért szükséges még külön Bibliavasárnapot is tartani? A kérdésre a válasz egyszerű. Azért alakult ki ez a mára már hagyománnyá vált szép gyakorlat, hogy ezen a vasárnapon a megszokotthoz képest kiemelt mértékben kapjon hangsúlyt: milyen hatalmas ajándéka Istennek a Biblia.
Ezen túlmenően még azért is van ez a jellegzetes és különleges nap, hogy ilyenkor – a március elejei tavaszelőn – hálát adjunk azokért, akik szerte e világban és Magyarországon is hosszú évszázadok óta nagy áldozathozatallal fáradoznak a Biblia megőrzésén, szöveggondozásán, különböző fordításainak frissítésén, valamint a terjesztésén.
Utóbbin úgy, hogy részben a különböző bibliatársulatok kereskedelmi forgalomba bocsátják folyamatosan a Bibliát, merthogy a Biblia iránt hála Istennek világszerte igen nagy a kereslet. Részben pedig különféle megfontolások szerinti akciók keretében viszonylag sok példány ingyen, ellenszolgáltatás nélkül jut el a nehéz anyagi helyzetben lévőkhöz s így jut el a kórházakba és szállodákba is a Biblia.
Az Ige-hallgatók és Ige-olvasók soraiban még mindig az egyik legnépszerűbb az 1590-ben először kinyomtatott s azóta több szövegrevízión átesett és számtalan „reprint” kiadásban megjelent Károli Gáspár féle magyar fordítás. Emellett természetesen súlypontosan a Szent István Társulat által megjelentetett különféle katolikus fordítások is rendkívül olvasottak. 1975-ben jelent meg az első – protestáns - új fordítású Biblia, melynek ma már a második revízióját tarthatjuk kezünkben. Ne is idegenkedjünk különféle fordítás változatoktól, mert azok – különösen, ha együtt használjuk őket – egymást kiegészítve rendkívül gazdag jelentés tartalommal tárják elénk az örök és változhatatlan Igét.
Alapigénkben – amelyet így, szövegkörnyezetéből kiragadottan, külön is bátran értelmezhetünk – Pál apostol üzeni a korintusiaknak: „…Ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva…” Ez egy nagyon világos, tiszta beszéd! Nincs hozzá semmiféle sallang, nem harangozza be reklám szöveg, nem beszél mellé, nem kertel, hanem egyszerűen megállapítja és felmutatja a normát, amihez tartania kell magát az embernek – szerinte. Ha valaki, hát Ő tudja, mit jelent Isten szavához tartani magát az embernek.
Tényleg, mihez is hajlamos tartani magát a mai ember? Kíséreljük meg csak néhányat felemlíteni. Először is a divat az, amihez sajnálatosan sokan igyekeznek tartani magukat. Aztán a megszokás – ha jó, ha rossz beidegződésről van szó.
Ugyanilyen súllyal esik latba a környezetünk hatása, a kor szellemisége. Nagyon súlyosan befolyásolnak bennünket - abban, hogy mihez tartsuk magunkat - a médiák. Silányabbnál
silányabb fércműveikkel hihetetlen rombolást és néhol
rendkívül káros valóságos agymosást végeznek közöttünk.
Pál apostol idejében nem volt még sajtó sem, nemhogy médiák; televízió, rádió és világháló lettek volna. Ő ennek ellenére – abban a kisebb veszélyhelyzetben is – előrelátón, mégis fontosnak tartja a korintusiakat megfelelő tanáccsal ellátni: „…Ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva…” Az apostol akkor mondja ezeket a szavakat, amikor megelőzőleg – egy fejezettel korábban - leállítja a korintusiak viszályt szító, megosztó, pártoskodó igyekezetét. Amikor ők így nyilatkoznak: „…Én Pálé vagyok…Én Apollósé” – az Apostol meg helyreteszi őket: „Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, akik által hívőkké lettetek…Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adta a növekedést.” (I.Korintus 3:4-6) Majd alapigénkben pedig mintegy summázva az előzőkben mondottakat, azzal igyekszik lezárni ezt a kényes kérdést, hogy kerek perec megmondja: „…Ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva…” Magyarán: Isten szava legyen minden kérdésben a döntő!
Amikor ma a különféle hatások ezreinek vagyunk kitéve szinte minden pillanatban, az Apostol szelíd szeretettel, de nagy határozottsággal tanácsolja nekünk is: „…Ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva…” Ez az Írás, a Szentírás tartalmi tekintetben és üzenet értékét illetően örök. Nincsen kitéve a korszellem különféle hazug és álszent áramlatainak. Nem is tiszavirágéletű, mint a politikai divatok. Hanem magának Istennek a szava az. Mint ilyen, egyértelmű, hogy az ember számára kizárólag csak jó útat mutathat. Ezért aztán érdemes ahhoz tartania magát az embernek, ami már rég írva van… Nem saját kútfőből származó, öntelt, magabiztos döntésekre van szükség, amelyekkel – úgymond – megvalósítja az ember önmagát. Hanem ellenkezőleg: Annak a Szentírásba foglalt isteni rendeléseit kell megvalósítani az életünkben, aki Jézus Krisztusban „…tegnap és ma és örökké
ugyanaz.” (Zsidó 13:8)
Világszenzációként lázban ég a keresztyén világ, sőt még a drukkerek s az ellendrukkerek is, XVI. Benedek pápa lemondása miatt. Mennek a találgatások: vajon miért tette s a latolgatások: vajon ki lesz az utód? Egy internetes hírben azt is olvastam: nem csak a hajlott kora s egészségi állapota miatt távozik a Pápa. Hanem azért, mert a világ elvallástalanodását már nem tudja tovább elhordozni Krisztusért égő szívével.
Ökumenikus szeretetünk tág ölelésével kívánjuk a Katolikus Világegyháznak: kapjanak Istentől karizmatikus, nagyformátumú és főleg hitvalló új vezetőt. Hogy legyen hitben való megújulás, de ne csak náluk, hanem egyúttal egyszersmind mindenütt is! A most leköszönő Pápa, áldott emlékezetű elődje, Karol Vojtila, azaz II. János Pál pápa idejében – nem a jellegzetes Vatikáni Jogrendszer primér jelentéstartalmával, de gyakorlatilag és „hétköznapi” lelki értelemben - a legfőbb pápai trónállók legelsőbbike volt. Mint a Hittani Kongregáció – akkori - legelső Bíborosa. Mint ilyen, az egész Római Katolikus Világegyház hittani ügyeinek az első számú felelőse volt. Vagyis: amit ő kijelentett – az valóban kijelentés szintű kijelentés volt. Most ezúttal távozik immár a pápai trónról. Eléggé szokatlanul a történelemben – hogy tudniillik nem az élők sorából való távozás miatt – hanem lemondással. De hát ilyen is van – ma már.
Száz szónak is egy a vége – bocsánat, hogy ez a mai meditációnk a témabőség miatt kicsit hosszabbra sikeredetett a szokottnál - Világ-katolicizmus és Világ-protestantizmus ide vagy oda, a legfontosabb az, hogy a mindenféle frakciókra szakadt Világkeresztyénség alapvető eszmerendszere a Biblia átfogó üzenetében foglaltatik. Vagyis: elvileg és gyakorlatilag megvalósulni látszik a tizenhatodikszázadi reformátori alapelv: Sola Scriptura. Azaz: Egyedül a Szentírás a lényeg…
Így fogadjuk Gárdonyi Géza: „Írás a Bibliára” című költeményének első és utolsó strófáját:
Ez a könyv a könyvek könyve,
Szegény ember drágagyöngye.
Égi harmat lankadtaknak,
Világosság földi vaknak.
Bölcsességnek arany útja:
Boldog, aki rátalál!
Szomjas lelkek forrás-kútja,
Hol pohárral Krisztus áll.
…
Minden fakul, minden romlik,
Márványvár is összeomlik.
Bíborleplek ronggyá mállnak,
Dicsőségek füstbe szállnak.
Csak ez a könyv nem tér porba,
Mintha volna élő lelke!...
Ez a könyv a Mózes bokra:
Isten szíve dobog benne.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
