Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2013.06.10-én.
Olvasandó: Zsoltárok 25:6-7 Igehirdető: Nagy Lajos
Ma egy hete, a Szentháromság Vasárnapját követő második hétkezdő meditációnkban – gőzerővel elindulva immár az „ünneptelen félév” ismeretlen útjai felé – ugyanebből a zsoltárból kerestük az üzenetet: „Útaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” (Zsoltárok 25:4,5)
Ezúttal a zsoltár további verseit vegyük bonckés alá s lássuk: milyen tanulsággal szolgálhatnak. Tavaly ősszel már volt egy öt részből álló zsoltár-sorozatunk – akkor az 56. zsoltár versei alapján. (Ez a sorozat a harmadik meditációs kötet 178. oldalától a 196. oldalig található.) Most folytassuk az egy héttel ezelőtt megkezdett 25. zsoltárt. Még az is meglehet, hogy ebből is lesz egy sorozat?
A zsoltárok minden egyes darabja voltaképpen egy-egy költői szépségű, mélyzengésű imádság. Egy-egy individuális - vagy éppen kollektív - intenzív könyörgés az Úrhoz. Egy-egy zsoltáron belül vannak egymásba fonódó, szorosan összetartozó tartalmú kérések és vannak minden további nélkül önállóan is értelmezhető kérés-csomagok. A múlt hétfői versek az útkeresésre s a felülről való vezetettség elnyerésére irányuló kérések, annak egyidejű proklamálásával és tudatosításával, hogy az eget ostromló zsoltár szerzőjének bizalma töretlen.
Most pedig azt halljuk: „Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak. Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram!” Akik nyitottak Isten felé és készek rábízni magukat az Ő útmutatására minden tekintetben – legyen az bármily fajta dolga, kérdése az életnek – azok és csak azok remélhetik, hogy Isten az Ő irgalmáért megbocsátja elkerülhetetlen vétkeiket. Kiemelten hangsúlyosak az ifjúkor meggondolatlan tettei, amikor csak fokozatosan, lépésről lépésre közeledik az ember ahhoz, hogy tetteit illetően a felelőssége teljes tudatában tegye meg az éppen aktuális élet-lépéseket.
A zsoltáros ima által a Teremtő gondolatainak az irgalom és a megértés irányába terelése, az ember jólfelfogott érdeke. Hogy a teremtő, fenntartó és mindeneket bölcsen igazgató szent Akarat támogató jóndulatával az ember mellé szegődjön az úton. Ennek a kívánalomnak az elérése maga az optimum, az életteljesség megvalósulása az ember számára. Félreértés ne essék, nem csak „majd” és egyáltalán nem valamikor a ma még elérhetetlennek látszó üdvösségben, netalántán a „túvilágon”. Hanem éppenhogy hic et nunc – a hétköznapi élet sűrűjében.
Akinek ilyen biztos támasza van az életküzdelem során, mint a jól irányozott kérés, vagyis az ima, annak lélektani értelemben máris életbiztonsága van. Bizonytalan körülötte sok minden, sőt majdnem minden, egy azonban bizonyos. Nevezetesen az, hogy a Teremtő Istennek – a zsoltár gondolatmenete szerint - öröktől fogva van irgalma és kegyelme, amire lehet apellálni mindenféle kérésnél. Így a mindenféle aktuális és korábbi – esetleg ifjúkori vétkek – a különféle kísértések, a nem egészen tiszta dolgok, az apróbb- nagyobb jellembeli megingások meggyónása tekintetében.
Illyés Gyula: „Bartók” című monumentális versének a következő részletében így meditál magában, a magyar zeneszerző óriást megszólítva:
…Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj „agresszív” nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni!
S jogunk van
hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni úgysem tudhatunk.
Mert növeli, ki elfödi a bajt.
Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segítettetek!
Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
te bennünket növesztel, azzal,
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk...
A Római Katolikus Világegyház időszámítása szerint tegnap múlt egy hete volt Úrnapja, azaz Krisztus szent testének és vérének ünnepe. Ami ebből korszerűen ökumenikus, azaz egyetemes lehet, az a következő: a mai zsoltár töredék gondolatmenete szerint – de amúgy tapasztalati alapon, tényszerűen is – mindannyiunkat terhelnek kisebb-
nagyobb vétkek. Ha nem köztörvényes, ha nem életellenes, ha nem is a polgári törvénykönyvbe ütközően bűnök ezek. Egy biztos azonban, hogy egy-egy udvariassági gesztus elmúlasztása, egy-egy okkal vagy ok nélkül való felfortyanás, egy gunyoros megjegyzés, egy intrika, egy nem közösségi, hanem önző szempontokat figyelembe vevő feladat-vállalás avagy feladat el nem vállalás és így tovább - bűn. Ezek a keresztyén felfogás szerint épp a Krisztus keresztjére tekintettel, remélten bocsánatos bűnök. Így, ebben a megváltás koncepcióban emelkedik újszövetségi magaslatra az ószövetségi zsoltár mondanivalója.
Ennek realitásként kezelése az, amitől egyszerre csak észrevétlenül stabilizálódik az emberi pszüché és egyszersmind gyógyul a társadalom.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
