2013. augusztus 26., hétfő

Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg! Népem összetörése engem is összetört; gyászolok, rémület fogott el. Nincs balzsamolaj Gileádban, nincs ott orvos? Miért nem tud begyógyulni népemnek a sebe?

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2013.08.26-án.
OlvasandóJeremiás 8:20-22  Igehirdető: Nagy Lajos


Még ez az előttünk álló munkahét van vissza s azt mondhatjuk: vége van a hosszú, forró nyárnak vagy legalábbis a vele időnként azonos értelemben használt megfogalmazás szerint a vakációnak. 
       Ma Jerémiás próféta néhány mondatát hallottuk – amelyek kontextusukból kiemelten, önállóan is értelmezhetők. A prófétai szó borongása kimondatlanul ott lappang számos mai szívben is: „Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, és mi nem szabadultunk meg!…Miért nem tud begyógyulni népemnek a sebe?”
      A Próféta Krisztus előtt hat évszázaddal működik és megpróbálja a lehetetlent. Hogy drámai hangvételével, néhol kemény szavaival megmagyarázza: Isten nélkül nem lehet ötről hatra jutni. A választott nép belső pártvillongásai, az ország kettészakadása keserű adalék erre. Az ország egyik része, Izrael leigázva, idegen uralom alatt nyög, míg a másik része, Júdea látszatra még szabad, de hanyatlása szembeötlő. Miért? Mert a nép itt is, ott is hátat fordított Istennek. A pogány bálványimádás megfertőzött már mindent. A lelki embereket eltérítették egy gonosz politikai gépezet által.  
      Kísérteties a hasonlóság a mostani világhelyzettel.  Ha körülnézünk: ellenségeskedést, acsarkodást, titkon és leplezetlenül is működő szeretetlenséget látunk közel s távol. 

      Jeremiás korában az asszírok és egyiptomiak szorongatják Júdeát, el akarják venni önrendelkezését, hogy aztán bekebelezzék. Mi meg itt, kétezerhatszáz évvel később azt tapasztaljuk, hogy a magát műveltnek és erősnek nevező Európa újdonsült urai – némi külső segítséggel – a bankok hatalma alá akarják hajtani a mi országunkat. Kellett nekünk az Európai Únió. Pedig volt aki idejében óvatosan figyelmeztetett  - mint egy próféta – van élet az Európai Unión kívül is. Akkor mindenki lehurrogta. Ma beigazolódtak a szavai. De már nincs visszaút. És még ma sem hisznek Neki. Az a hajó elment. De vannak ma is döntési alkalmak, döntési helyzetek, amelyek nem ismétlődnek meg. 
      Ezért szól az intő prófétai hang ma is: istenfélelemből, nemzetféltésből, szóval féltő szeretetből. Vajon eljut-e a szívekhez? Hála az Úrnak, megvolt az aratás és elmúlt nálunk is a nyár. De hozott-e változást a szívekben ez az elmúlás? Közel hozta-e Jézus Krisztust, Aki a múló időben, „…tegnap és ma és örökké ugyanaz…” (Zsidó 13:8) 
      A nyár vége, az aratás befejezése már a próféta korában a szabadulást jelentette volna – jó esetben. Nyilván szívesen hirdette volna a szabadulást Jeremiás. De nem tehette. A tény, hogy az ember megszűnik leggrandiózusabb munkájától, az aratástól, nem jelenti azt, hogy mert hála van a szívében és az ajkán, hát mentes lenne az állandó aggodalmaskodástól is? Sajnos ez az! A próféta azt kell mondja eszméltetően: „…és mi nem szabadultunk meg!” Mitől, miktől nem szabadultak meg a próféta küzdőtársai s nem szabadultunk meg mi sem? A külső és belső ellenségektől, a megosztottság, a széthúzás, a vitatkozás bűnétől. Akik és amelyek  hatalmukba akarják keríteni még az istenfélőket is. Hogy mindez aláássa még az imádkozás hőfokát is a lelkekben. Hogy a megfáradás jelei mutatkozzanak meg Isten hitvalló népén is a próbák közepette.  

      Drámai, ahogy a próféta szinte valósággal felzokog: „…Népem összetörése engem is összetört; gyászolok, rémület fogott el. Nincs balzsamolaj Gileádban, nincs ott orvos? Miért nem tud begyógyulni népemnek a sebe?” Gileád  - helységnév, Izrael Jordántól keletre eső birtoka, a Genezáret tó déli partjától a Holt tenger északi csúcsáig, keleten pedig a sivatagig terjed. Már Jákób is megpihent és áldást mondott itt egykor. Az ámbrafa gyantájából kivont gyógykészítményéről, balzsamolajáról, melyet Egyiptomba és Tiruszba exportáltak, az egész akkor ismert világon híres volt. Gileád balzsmát, mint csodaszert Isten különleges ajándékának, helyi specialtásának tekintették.  Gileád orvosait pedig, megszemélyesítve, Isten küldötteiként tisztelték. Gileád emlegetése így Isten meggyógyító, megszabadító kegyelmének a szimbólumává lett. Már a  Gileád  név puszta kimondásától csodát reméltek. 
      De jó is lenne, ha Isten csodatévő neve ma ilyen erővel hatna a lelkekre! Hogy a prófétai szó ma, az Úr 2013. esztendeje augusztusának végén Jézus Krisztus átütő erejű szavával egészülne ki: „…Ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál. Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket...” (Máté 6:25,26) Ne aggodalmaskodjatok! Isten képes jobban, mint a Gileád gyógyírja meggyógyítani a beteg társadalmat, képes talpra állítani a kétvállra fektetett gazdaságot, megvígasztalni az életörömökben megfogyatkozott lelkeket. Istennél nincsen semmi lehetetlen. Csak az imádkozásban van tehetetlen! Ne légy hát tehetetlen, hanem imádkozz! Isten ma is kész gyógyító  balzsamot és gyógyító orvost adni. Csak oda kell menni Hozzá, és kérni kell Tőle.

      Gileád elpusztult. Helyette áll a Golgota. Az emberiség  számára egyedül ott van gyógyulás, ott van az Áldott Orvos. Ő az életmegoldás. A bajokra, a gondokra, a válságra, a recesszióra, mindenre. Sokan keresnek ma talmi megoldásokat, garanciákat és életbiztosításokat másban. Nem kellene. Jeremiás Igéje olyan, mint egy imádság. Célzatosan és jelképszerűen említi Gileád balzsmát és orvosát. A Golgota gyógyír balzsama az áldott Ige. Ez a gyógyír balzsam azonban kizárólag akkor hatékony, ha maga az Áldott Orvos veti ránk a golgotai kereszten értünk átszegezett kezét. Nézzünk fel a Golgotára! Onnan árad ránk a fény, a megváltó szeretet, a szükséges megújulás és a beteg nemzet gyógyulása. Ezt kell megtudnia sok embernek. Mi – hivatásosok – kevesek vagyunk ehhez a feladathoz. Ezért kell vagy kellene beszélni többet erről a válaszható lehetőségről ma másoknak is.     
      Ez a mai ószövetségi Ige így emelődik újszövetségi magaslatra, fel egészen a Golgota hegyére. Erről énekel Sir John Bowring XIX. századi angol nyelvész és énekköltő így:  „Áll a Krisztus szent keresztje / Elmúlás és rom felett, / Krisztusban beteljesedve / Látom üdvösségemet. / Bánt a sok gond, űz a bánat, / Tört remény, vagy félelem: / Ő nem hágy el, bíztatást ad: / Békesség van énvelem. / Boldogságnak napja süt rám;  / Jóság, fény jár útamon: / A keresztfa ragyogásán / Fényesebb lesz szép napom. / Áldássá lesz ott az átok, / Megbékéltet a kereszt; / El nem múló boldogságod, / Békességed ott keresd! ” (Református Énekeskönyv, 230. dicséret 1.) 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!  
 Nagy Lajos kórházi lelkész