2013. október 29., kedd

„Mert Ő benne, - azaz Krisztus Jézusban - lakozik az istenségnek egész teljessége testileg (…).”

Alapige: Mennyei Jelenések 1.
Bibliaolvasás: Máté 7: 24 – 29.
Igehirdető: Faust Gyula

Minden a Jézus Krisztus kijelentése, kinyilatkoztatása! Ez nem csak erre a prófétai könyvre igaz, hanem mindarra, amit Krisztus Jézus tett kezdettől fogva, beleértve az evangéliumokat és az apostoli gyülekezetek minden munkáját is. Ebben a könyvben a hangsúly mégiscsak azon van, ami hamarosan meglesz, de úgy, hogy nem hallgatható el az sem, ami volt és van, sőt krisztus meg akarja mutatni a szolgáinak.

Az, ami volt, van és hamarosan meglesz egységet képező kijelentést Jézus Krisztus az angyalával küldte el János szolgájának. Ezt a kinyilatkoztatást tehát angyali szolgálat közvetítéssel kapjuk, akárcsak az Ószövetségben.[1] Nem az emberi elme gyümölcse, nem filozófia, nem mítosz, hanem kinyilatkoztatás. Hasonló kijelentés történik itt, mint a Dániel idejében. A kinyilatkoztatás Dánielben a Szentlélek közvetlen munkája, de a magyarázat hozzá, szintén angyali szolgálat közvetítésével jutott el hozzá. Az ő esetében tudjuk az angyal nevét, a János esetében nem. Szentléleknek nem célja az angyalok neveinek ismerete, hogy valamilyen Isten akarata ellenére kialakuló angyali kultusz legyen a kijelentéséből, ahogy ezt némelyek Kolosséban lévő gyülekezetben meg is próbálták.[2]
A kinyilatkoztatásnak ez a formája inkább arra utal, hogy valami egészen új készül, amiről addig az óráig az Isten egyetlen földi szolgája sem tudott. Ennek bejelentése formailag hasonlít ahhoz, ahogy Krisztus Urunk a Hegyi beszédében nyilatkoztatta ki önmagát és mindazt, amit tenni fog az Ő földi szolgálatában. Erre utalnak a boldog mondások. Boldog, aki olvassa, boldog, aki hallja és boldog, aki megtartja. A Hegyi beszéd ez utóbbival végződik, egészen pontosan egy példázat keretében. Ez a prófécia, - bármilyen furcsának hangzik is - a kősziklára épített ház példázatának a magyarázata és értelmezése, annak a valóságnak a leleplezése, amit a példázat addig az időpontig nem csak fölfedett, de el is takart.
Különös apostoli köszöntés következik. Ez a köszöntés mind a hét Ázsiai gyülekezetre vonatkozik, függetlenül attól, hogy az Úr a köszöntés után milyen személyes üzenet szol kinek – kinek. A köszöntés egyik üzenete az, hogy a világban történhet bármi, de bennetek, azaz a gyülekezetekben legyen kegyelem és békesség attól, aki a „Vagyok”-nak nevezi magát, aki van, volt és eljövendő!
A köszöntés következő gondolata közelebb visz a mennyei istentisztelethez. Jöjjön a kegyelem és békesség a 7 lélektől. A kegyelem és békesség tehát a 7 lélek közvetítése által lesz a mienk, rajtuk keresztül, az ő közvetítésükkel. Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy Isten kicsinyeinek őrangyalai az Isten arcának a tükröződései, mert ők mindenkor látják a mennyei atyát.[3] Péter apostol viszont azt mondja, hogy az angyali teremtmények csakis rajtunk keresztül ismerhetik meg az Ő fenséges teremtőjük szívét. Ők nem látják a mennyei atya szívének arcát, csakis általunk. Pál pedig és a Zsidókhóz írt levél szerzője azt mondja, hogy a mennyekben nagyobb az, aki a mennyei Atya szívét szemléli, ezért az angyalok a mi üdvösségünk céljából szolgálnak Istennek. Imádjuk Istent, aki ilyen csodálatosan megkülönböztetett!
A kegyelem és békesség, Jézus Krisztus, a Békesség és a föld királyainak Fejedelme által lesz a mienk, aki hamarosan eljön a felhőkkel, és minden szem meglátja, mert Ő a Mindenható. A vére árán váltott meg bűneinkből és szeret bennünket mindhalálig, visszavonhatatlan szeretettel.
Hatalmas méltóságba emelt föl bennünket. A királyságává és az Atya Isten papjaivá tett bennünket. Győztesekként szólít meg, királyságaként és Isten papjaiként és ugyanakkor szolgákként is. Szolga és király egyszerre. Ezek vagyunk mi.
A kijelentést átvevő szolgáról is szól az Ige. A szolga már előzőleg is bizonyságot tett az Isten beszédéről, Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindarról, amit addig az óráig látott. Megbízható bizonyságtevőről van tehát szó, akire ez alkalommal többet bíz[4]mennyei Gazdája.
Ennek a Jánosnak Krisztus Főpapként jelenik meg a Patmosz szigetén, ahol Krisztusért és evangéliumáért éppen száműzetésben van. A Bibliakutatók szerint, amikor ez a könyv megszületett, régen nem volt Jeruzsálemben templom, áldozás és így a mózesi keretek közt értendő főpapi szolgálat sem. János ennek ellenére szolgáló Főpapként látja Krisztust az Ő dicsőségében. Úrnapján jelent meg főpapként az Úr! Sokatmondó ez a kép. Nincs jeruzsálemi kultusz, mégis van mennyei főpapi szolgálat és erről a szolgálatról János az úrnapján, azaz vasárnap vesz tudomást. Az istentisztelet tehát a mennyben nem szűnik meg, bármi történjen is a földön. Ezért imádkozzuk, ahogy a mennyben úgy a földön is! Ezzel azt is imádkozzuk, hogy olyan istentiszteletünk legyen nekünk itt, amilyen a mennyekben van!
Erőteljes vigasztalás ez mindazoknak, akik sírnak és keseregnek a földi istentisztelet romlása miatt. Nem azokat vigasztalja Isten, akik kritizálják az ő gyülekezetét, népét és szolgáit, hanem azokat, akik éjjel és nappal Ő előtte sírnak a romlásuk miatt. Ebben a sírásban sokszor ismerünk magunkra. Hatalmas fájdalommal jár, amikor bármilyen oknál fogva megfosztatunk az istentisztelettől. Rettenetesen tud fájni, amikor az istentisztelet az Úr egy-egy szolgája miatt hiúsul meg. Fáj, amikor az ige szolgálata egy hűtlen presbitérium, vagy egyházközség miatt hiúsul meg. Rettentően fáj, amikor a külső vagy belső Antikrisztus romboló munkája miatt hiúsul meg az istentisztelet. Fizikai betegséget, kínt és gyötrelmet éreztem minden vasárnap, amikor nem mehettem a templomba, mert a munkahelyre kellett mennem a gyárba. Nem volt könnyű magamat a mennyei istentisztelet részesének érezni a gépek zajában, a piszkos munkásruhában, a szerszámmal a kezemben. De mi ez ahhoz képest, amit a száműzetésben élő rabok szenvednek el mind a mai napig. „Pátmosz” ma is létezik! Ez nem kitalált hely, hanem sokszor ez az egyháznak, a Krisztus kipróbált szolgájának, az Isten népének és az Isten gyermekének e világi léthelyzete és állapota; egy kemenceállapot.
Ne félj, én vagyok (…)! Ez a megjelenés is én vagyok! – mondja az Úr. Ezt követően megbízatást ad. A feladat pedig így szól: „Írd meg egy könyvben, egy bepecsételetlen könyvben mindazt, amit látsz, ami van és aminek ezután kell megtörténnie.”
János 7 arany gyertyatartót látott. Múlt héten hallottuk, hogy gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és mindenkinek világítson, akik a házban vannak. Bármennyire furcsán hangzik is, de ez az ige, a Hegyi beszédben elhangzott meggyújtott gyertya példázatának bizony az értelmezése.[5] A 7 arany gyertyatartó, 7 arany gyülekezet, ennek 7 angyala van, azaz 7 csillag. Fénylenek, mint a csillagok azok, akik sokakat elvezetnek az igazságra.[6]
Azt is megtudjuk, hogy az arany hol van. Patmosz kemencéjében, tisztulás alatt. Krisztus lába is a kemencében van, mert azt mondja János, hogy hasonló volt a kemencében izzó aranyfényű érchez (16 v). Mi tehát az Ő lábainál izzunk, nem vagyunk egymagunk a kemencében, ahogy egykor Dániel és társai sem; köztünk van az, aki az ember Fiához hasonló.[7] Egyszerre vagyunk izzó lábainál és az Ő jobbjában is!
Kürt hangját hallja János, amely szózatra azon a bizonyos napon föltámadnak a halottak is, ezen felül nagy vízesés zúgásán keresztül szólt hozzá az Úr. Ugyanaz a rettenetes Ószövetségi kép elevenedik meg, amit a Sinai hegyi[8]kijelentés alkalmából is látunk.[9] Rettenetes Krisztus Urunknak ez a hatalma és dicsősége. Érezzük át János helyzetét! Izzó kemence, dübörögve morajló hatalmas vízesés zúgása, napnál is vakítóbb fény, kétélű pengeként hasító Ige egyszerre és együtt veszi körül Jánost és hatol keresztül rajta. Csoda-e az, ha holtan esik össze? Krisztus élő jelenlétének ilyen összetett hatása alatt ki ne félne, ki ne rettegne, ki ne remegne és ki ne halna meg? Félünk bizony és rettegünk, mert nem látjuk Őt, akit emberi formájában ismerni véltünk. Mindaddig nem ismerjük fel Urunkat, amíg jobbját, amiben szüntelenül tart bennünket reánk nem teszi és ezt nem mondja: „Ne félj, én vagyok (…)!” Ezt mondta akkor is, amikor a vízen járt és a tanítványok rémülten valami szellemnek képzelték.[10] Az első is én voltam és ez utolsó is én vagyok! Szükségünk van nekünk is erre az ismerős hangra.
Minden hatalom az enyém, folytatja az Úr, még a halál és a pokol kulcsai felett is én rendelkezem! Ezt mondja az ő népének, akik száműzetésben a halál országában szenvednek az akkori világ gulágján, kényszermunka táborában, vagy éppen megsemmisítő táborában. Aki a halál torkában van, annak mondja az Úr, hogy az én kezemben van a halál kulcsa és nem halál kezében, aki éppen fenyeget! Ez az igazság!
Ennek a Patmosznak nem csak vízszintes és oldal nézete van, hanem mennyei nézete is. Mennyei nézetből teljesen más, mint a porból. Krisztus Urunk azt akarja, hogy saját Patmoszát ki – ki lássa abból a mennyei fölülnézetből, ahol Krisztus van, ahol az Úr van, mert valójában minden Ő hűséges szolgája ő vele van, ott van, ahol Jézus Krisztus is; a mennyekben. Krisztus a mennyekben sátorozik mi velünk![11]
A 7 csillagnak titka van. Mi a titkuk? Az talán, hogy a csillagokat tartó gyertyatartók Krisztus jobb kezében vannak? Egyszerre mind a hét? Az a titok, hogy az arany gyertyatartók gyertyái fénylő csillagok az Úr jobbján? Az a titok, hogy a csillagok a gyertyatartóban világítanak, sehol máshol? Az a titok, hogy Krisztus az arany gyertyatartók közt járva a lába kemencében izzó aranyfényű érchez hasonlít? Olyan, mintha az Úr izzó lába együttizzana az arany gyertyatartókkal a kemencében. Az a titok, hogy a csillagokat Krisztus a jobb kezében a gyertyatartók fölött tartja, míg Ő a gyertyatartók közt jár? Ezek az ellentmondások Krisztusban oldódnak fel. Nehogy a gyertyatartó azt képzelje; hogy ő ad fényt az általa tartott csillagnak. De a csillag se fuvalkodjon fel azt képzelvén, hogy az Úr őt tartó jobbja és a gyertyatartó nélkül is képes fényleni, ragyogni és világítani. Az Úr, a csillag és a gyülekezet együtt világítanak, és ez a hármas egység nem bontható fel! Az Úr nem akar a csillag és a gyülekezet nélkül világosság lenni, csakis velük együtt. Tartsa tehát magát ehhez minden gyülekezet és minden szolga! Ne kockáztassa senki a gyertyatartó kimozdítását, mert az végzetes, mind a gyülekezetre, mindedig annak angyalára nézve. Nem a kimozdíttatásunk a cél, hanem a Krisztus megjelenéséig való hűség.
Mi tehát a következtetés mindebből? Alázzuk meg magunkat a Krisztus hatalmas keze alatt, hogy ily módon tudjuk betölteni a küldetésünket, együtt! Nincs világosság, csak akkor, ha gyertyatartó és gyertya együtt vagyunk, mégpedig az Úr kezében!
Testvéreim! Ezzel a vigasztalással menjünk el ki-ki a szolgálatába és bátorodjunk fel arra, hogy jöjjünk újból és újból ide, Jézus Krisztussal találkozni. Ámen.


Jegyzetek:




[1] Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg. Apcs 7: 53; Gal 3:19.   
[2] Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, amelyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével. Kol 2:18 
[3] Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját. Máté 18: 10. 

[4] Máté 25: 21; 23; Luk 19:17.
[5]Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Máté 5: 14 – 16.   
[6] Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké. Dán 12: 3.
[7] Az a három férfiú pedig: Sidrák, Misák és Abednégó, az égő, tüzes kemencébe esék megkötözve. Akkor Nabukodonozor király megijedt és sietve felkele, szóla és monda az ő tanácsosainak: Nem három férfiút veténk-é a tűz közepébe megkötözve? Felelének és mondának a királynak: Bizonyára, oh király! Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé. Dán 3: 23 – 25.
[8] 2Móz 19:11 - 25; 2Móz 24:16.
[9]Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, és trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához, melyet akik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék hozzájok szó; Mert nem bírták ki, ami parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyillal lövettessék le; És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek: Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez, Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez, És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére. Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon, Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is. Az a "még egyszer " pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.” Zsid 12:18 – 27.
[10] Máté 14:25 – 28.
[11] Jel 7: 14 – 15 és Jel 13: 6, ahol ez áll: „Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, akik a mennyben laknak.”