Bibliaolvasás:
János 6: 53 – 59.
Alapige: Lukács 15: 11 – 24.
Igehirdető: Faust Gyula
Isten az embert egy mennyei
lakoma céljából teremtette, erre a lakomára hívta el, amikor kinek – kinek
létet adott, életnek leheletét ezen a földön. Isten kezdettől fogva a mennyei Atya
örömébe hív, egyetlen erőteljes hívással, és ez a hívás Krisztus Jézus. Ahogy
egyre közelebb jön hozzánk az Úr dicsőséges visszajövetele, Isten hívása a
dicsőséges Krisztus erőtlenségnek látszó hatalmából és vereségnek látszó dicsőségéből
merít egyre több és több erőt. Nem csak a hívás Jézus Krisztus, hanem maga a
lakoma is ő maga.
Isten minden igéje embernek
való eledel, sőt örök életnek beszéde, a legtisztább és leg üdítőbb forrásvíz.
Aki újjászületik, új életének egyik nagyon is látható jele az, hogy nem tud
betelni az Isten igéjével, nem tud betelni Krisztussal. Olyan, mint a csecsemő,
aki, a hamisítatlan anyatejre cuppan és akkor boldog, ha anyja mellén csüng.
Sokat elárul az ige utáni éhségünk és szomjúságunk az Isten becsülésünkről, a
Vele való közösségünkről és a bennünk levő mennyei életről? Ha valóban
szeretnénk az Isten beszédét, ezer féle módon megbecsülnénk azt. Mindig ott
kívánnánk lenni, ahol beszél hozzánk az Úr. Áldozatot vállalnánk érte!
Ha nincs bennünk Ige utáni
éhség és szomjúság ez azt jelenti, hogy Krisztus erőteljes élete sincs bennünk.
De ha maga Krisztus hiányzik belőlünk, akkor ki van a helyén? Töltsön el
rettegéssel Krisztus vágyának hiánya, mert ez a hiány annak biztos jele, hogy a
veszedelemre vezető széles úton sodródunk a kárhozat felé. Ott vagyunk a
moslékos vályúnál és azt esszük, amit a világ kínál. Úgy teszünk, mintha csak a
világ adta moslék létezne. Nem testvérem! Nem a moslék a te eledeled, hanem
Jézus Krisztus. A mennyei Atya házában lakoma van és te oda vagy hivatalos.
Enni Krisztus testét és inni az
Ő vérét nem csupán azt jelenti, hogy a liturgikus évben 7-8 alkalommal
úrvacsorázol. Ahogy egy évben minden nap reggelizel, ebédelsz és vacsorázol,
hogy életedhez és munkádhoz erőd legyen, ugyanúgy minden nap Krisztusból kell
táplálkoznod ahhoz, hogy legyőzd ezt a világot. Csak a Krisztust vágyó és Őt
vágyakozva visszaváró ember nem cseréli föl mennyei eledelét földire, a mennyei
lakomát a földi orgiára. Kemény szó ez? Igen, mert a bűn is kemény, amit
leleplezni kíván. Amikor Izraelt a pusztában Bálám sikeresen odacsábította
Midián bálványisteneinek bálványáldozati oltárához, akkor nem csak az áldozati
ételekből ettek, hanem a szó szoros értelmében paráználkodtak is; valóságos
orgia történt ott. Meg kellett halnia ott mindenkinek, aki így fertőzte meg,
gyalázta meg Krisztus akkori egyházát. Azok a férfiak, nem csak a testüket
mocskolták be, nem csak a feleségeiket és a családjukat árulták el. Tettük nem
volt magánügy, az egész Egyházat bemocskolta. Miért? Azért, hogy Midián királya
legyőzhesse őket, lemészárolhassa őket. De nem ez történt. Lévi fiai kardot,
dárdát fogtak és azokat a testvéreiket ölték meg, akik áldozatul estek a
bálványoknak.[1] Akkor
így tisztult meg a gyülekezet és az Úr erejével ők verték meg Midiánt, megölték
királyát és Bálámot az ő prófétáját.[2]
Ma a Jézus Krisztus nevében kapott bűnbocsánat által tisztul meg a gyülekezet
és minden bűnbánó lélek.
Aki viszont élete minden
órájában várja Jézust, akár eszik, akár iszik, és akármit cselekszik, vágyakozó
várakozásának, valamint a tetteinek központjában az élő Krisztus áll. Az Urat
váró keresztyén nem adja magát társul a dorbézolóknak. Nem fog e világ lelkületétől megittasodni, hogy a
részegesekkel együtt egyen és igyon, hogy ezt követően majd gyötörni kezdje
mindazokat, akik az Úr házában az Isten szolgái. Mikor tesz ilyent az Isten
ismerettel rendelkező ember? Akkor, amikor megtagadja az Isten ismeretét, a
hitvallását, akkor, amikor így szól a szívében: „Halogatja még az én uram a
hazajövetelt”; nos, akkor kezdi el verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és
enni és inni és részegeskedni! (Lukács 12: 45)
Az Isten népének egyetlen
eledele Jézus Krisztus. Szellemi eledelről és evésről van szó. Ma a Krisztus
testével való közösségre készülünk. De a Krisztussal való közösségünknek van
egyetlen életbevágó szabálya, ez a törvény pedig így szól: Vagy mi
egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma
vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek
nekik Istenük, és ők én népem lesznek.[3]
A Biblia utolsó könyve a bálványáldozatokból való evésről azt mondja, hogy
lelki paráznaság.[4]A
paráznasággal a paráználkodó teste a paráznát nem csak befogadó test lesz,
hanem azzal egyé is válik.[5] Az a keresztyén tehát, aki testébe egy parázna testét, lelkében egy
parázna lelkét engedi be, azonosul parázna gondolatokkal, vágyakkal és
kívánsággal, mennyei Vőlegényét csalja meg, hozzá lesz hűtlen. Aki pedig az
Úrral egyesül, egy lélek ő vele.[6] Amikor
hittel Krisztus befogadtuk, amikor vallást tettünk arról, hogy magunkra nézve
érvényesnek tartjuk váltságát, amikor elfogadtuk bűneink bocsánatát és vettük a
kegyelem Lelkét, Krisztussal lettünk egy lélek.
Ezt a Krisztussal való
egységünket ezer oldalról kezdi ki a világ és annak gonosz fejedelme. A
hitvalló keresztyén nem lehet közömbös semmi iránt, ami testét, lelkét és
szellemét beszennyezheti. Kötelessége résen állni és nem beengedni az életébe
azt, ami nem Krisztus, ami ellene van parancsolatainak és rendeleteinek, ami
nem az ő indulata és szándéka szerint való. Figyeljünk tehát oda szellemi
eledeleinkre és evésünkre! Mit eszünk? Mivel válunk azonosak a szellemi evés
által? Kérdezem konkrétabban. Mit eszünk a szemünkkel, mit eszünk a fülünkkel,
mit eszünk a kimondott szavainkkal, mit eszünk a kívánságainkkal és a
vágyainkkal? Milyen tévé műsorok nyújtanak nekünk gyönyört és élvezetet? Milyen
tartalmú zene és szöveges ének emel a szárnyaira? Milyen vágyak ostromolnak
kívül és belül?
Sokan korlátozásnak gúnyolják
ezt a tanítást. Nem erkölcsöt prédikálok, hanem Jézus Krisztust. Boldog, akinek
Krisztus a gyönyöre. Boldog, aki Krisztust kívánja csókolni, a Fiút,[7]ahogy
a zsoltáros is mondja. Boldog, akinek Krisztus Jézus az eledele és az itala.
Boldog, akinek minden kívánsága Jézus Krisztus, és ügyel arra, hogy ne adja
lejjebb a mércét, mert az egyetlen mérce is Jézus.
Nem közösködhetünk bármivel,
ami a világ felől kínálja fel magát nekünk. Hogyan mondjunk nemet? Hogyan
döntsünk jól, Isten szerint? Mindenekelőtt úgy, hogy IGEN-t és Ámen-t mondunk
Isten Fiának és az Ő igéjének. Csak akkor tudunk nemet mondani mindannak, ami
nem Jézus, ha Neki következetesen mindig igent mondunk.
A tékozló fiú életében
elérkezett az a mélypont, amikor megtöltötte volna a gyomrát embernek járó
eledellel, még ha az maradék és morzsa is volt, de senki nem adott belőle.
Néznie kellett, hogyan zabálnak a disznók a moslékos vályúból. A világban egy
olyan állapotba jutott, amikor csak a moslék volt úgy mond „fölkínálva.” Ez konkrétan
azt jelentette, hogyha ő jól akar lakni, előbb félre kell löknie a disznót és a
nekik készített vályúból enni. Nos! Ez a világ valódi arca, lelkülete és
disznótörvénye! Eldöntendő: disznó, vagy fiú vagy?
Azzal kezdtem, hogy Isten az Ő
örömébe a mennyei lakomára teremtett és hívott el! Nem ő adja a moslékos
vályút, azt a világ adja, és a világ úgy adja, hogy disznóvá is változtat. A
tékozló fiú a világnak ezt a disznóvá való átváltoztató közelségét érezte a
korgó gyomrában, szívta be az orrán keresztül, és tárult a szeme elé minden
nap. És ő abban a mélységben és kiszolgáltatott állapotban megemlékezett az
édesapjáról, arról, hogy ő annak a jó atyának a fia. Megemlékezett az apja
által megterített asztalról, sőt a béreseknek terített asztaláról. Azt mondta,
a béresek asztala is jobb atyám házában, mint ez a vályú. Ott tudott
különbséget tenni az emberhez illő eledel és a disznóknak való mocsok és moslék
közt. A tékozló fiú a bűnbánatban visszatalált az atyjához és ahhoz a
lakomához, amit örömében ő készített. Azon az örömteljes ünnepélyen a tékozló,
de megtért fiú Krisztussal lett egy lélek. Kövessük példáját! Ámen.
Jegyzetek:
[1] 4Móz
25: 1 – 18.
[2] 4 Mózes 31: 1-31.
[3]2Kor 6: 16.
[4]De van valami kevés [panasz]om ellened, mert vannak ott nálad, akik a
Bálám tanítását tartják, aki Bálákot tanította, hogy vessen botránykövet az
Izrael fiai elé, hogy egyenek a bálványáldozatokból, és paráználkodjanak. Jel
2: 14
[5] Avagy nem tudjátok-e, hogy aki a paráznával egyesül, egy
test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté. 1Kor 6: 16.
[6] 1Kor
6: 17
[7] Csókoljátok
a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne vesszetek az úton, mert hamar felgerjed
az ő haragja. Boldogok mindazok, akik ő benne bíznak! Zsolt 2:12
