Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2013.12.16-án.
Olvasandó: Zsoltárok 57:12 Igehirdető: Nagy Lajos
Ádvent harmadik hetére virradtunk. Miután pedig ebben az esztendőben ez az utolsó hétkezdő meditációnk – hiszen mához egy hétre már a Karácsony Szenteste közvetlen közelében leszünk – egyfelől lehetőleg összpontosítsuk majd figyelmünket a Karácsony megváltó üzenetére, másfelől pedig zárjuk le a ma befejeződő zsoltár sorozatunkat.
Ez a mai már a nyolcadik s egyben utolsó meditációnk az 57. zsoltár alapján. Október 28-án, hétfőn kezdtük el versről versre haladva feldolgozni e zsoltárt, abból az apropóból, hogy megemlékeztünk az 56-os magyar forradalom 57. évfordulójáról. El is hangzott akkor: 57. évforduló – 57. zsoltár. Íme: úgy alakult, hogy pont a végére értünk a zsoltárnak, amikor lassan véget ér az esztendő is.
Ez az utolsó vers mintegy ráteszi a koronát mindarra, ami eddig már elhangozhatott. Ez a mai alapige olyan a zsoltárban, mint egy monumentális zeneműben a coda. Bár valahol, valamilyen szinten sejtjük, hogy a motívum mintha már felbukkant volna. Egészen pontosan a mostanit megelőzőleg, a 6. versben. Most azonban hatalmasan, mélyzengésűen, monumentálisan és nyomatékkal harsan fel. Úgy, mint egy pozaun-szóló a szimfónikus zenekarban : „Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!”
Van ennek a zsoltár-üzenetnek, ennek a figyelem felhívásnak egy a Karácsonnyal teljesen enharmonikus és teljesen korreláló végkicsengése is.
Mégpedig az, hogy mi is történt a Megváltó születésekor a betlehemi puszták éj-egének horizontján megjelent új csillag észlelésekor? A napkeleti bölcsek elindulnak Betlehembe. „…És íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt afölött a hely fölött, ahol a gyermek volt.” (Máté 2:9)
És a betlehemi pásztorok is kimondták: „…Menjünk el mind Betlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk. Elmentek azért sietséggel, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, aki a jászolban feküdt.” (Lukács 2:15,16) Mindez pedig miért, milyen előzmények után lett így? Azért, olyan előzmények után, hogy történt valami kibeszélhetetlen. Valami csodálatos. Valami észveszejtően rendkívüli. Valami természetfeletti! A pásztorok ugyanis egyértelműen hallották az angyal szavát: „…Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.” (Lukács 2:10-12) Majd megjelenik az angyalok kara és elhirdeti a föld végső határáig a megváltó üzenetet: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lukács 2:14)
Mi ez, ha nem az, amit a zsoltár már jóval korában megelőlegezett: „Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!”
Hát erről van ma szó, Szentkarácsony estéjét nyolc nappal megelőzően. Szerettük volna megelőlegezni ebben a közösségben a Karácsony hangulatát, lelkiségét. Amikor pedig majd a családi otthonokban felcsendül az ének, a „Dicsőség mennyben az Istennek…” vagy a „Mennyből az angyal…” akkor gondoljunk erre.
Amikor kigyúlnak a fények a karácsonyfán, gondoljunk kicsit arra: ki szerezte nekünk ezt a különleges lelki élményt, a Karácsony ünneplését? Befelé, a lelkünkben vagy még jobb, hogyha hallhatóan is zendüljön meg az a bizonyos pozaun-szóló: „Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!” És a másik is: „Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lukács 2:14)
Amikor majd mindez zajlik a lelkünkben s a bennünket körülvevő kis mikrovilágban, a család legszentebb közösségében, akkor gondoljunk majd arra is: mindez nem az anyagi világ ajánlata, nem az áruházláncok satnya kínálata. Hanem az Örökkévalónak örökkévaló értékeket ajánló örökkévaló bonusa azok számára, akik elfogadják a karácsonyi ajándékot: „Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!”
Végezetül pedig, mindezek summájaul hadd álljon itt Túrmezei Erzsébet: „Karácsony előtt” című verse, mely így hangzik:
Legyünk egy kicsit csendben!
Födje mély csend a szíveket:
mert a sötét, elgyötört földre
Karácsony közeleg.
Jó, ha most lelkünk messze hagyja
a hajsza, lárma mind.
Ne siessünk hangos utakra!
Karácsony lesz megint.
Kezem a jászol előtt szépen
imára kulcsolom.
Nyomorúságom, szegénységem
mind elpanaszolom.
Szívem kitárom:”Kérlek, add meg,
ami nincsen nekem!
Csodáddal csodálatos Gyermek,
takard be életem!”
Hadd legyen szívünk boldog csöndje
imádattal tele!
Újra leszáll a sötét földre
Karácsony éjjele.
(M. Feesche után németből fordította Túrmezei Erzsébet)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
Epilógus
Az esztendő utolsó hétkezdő meditációs alkalmán tisztelettel megköszönöm Mindazoknak a rendszeres jelenlétét és figyelmét, akik részvételükkel demonstrálták egész éven át ennek az alulról jövő kezdeményezésként elindult s immár négy éve működő alkalomnak a létjogosultságát. A következő hétkezdő meditáció Isten segítségével 2014. január 2-án, csütörtökön reggel lesz.
Kívánok Mindnyájuknak és Szeretteiknek kegyelemteljes, áldott Karácsonyt és boldog Újesztendőt!
