Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.01.06-án.
Olvasandó: János 3:26-30 Igehirdető: Nagy Lajos
Az új esztendő második hétkezdő
meditációjának tartalmát két körülmény határozza meg. Egyik az, hogy még mindig
jelentős helyet foglal el a gondolatainkban az esztendő váltás. Még jópár hétig
a Szilveszter estéről s a 2014-es „Új-
esztendő”-ről fogunk beszélni. És még jó ideig el is tévesztjük a
dátumokban, a keltezésekben az évszámot s 2014. helyett gyakorta 2013-at fogunk
írni. Bár mára már, az elektronikus levelezés hőskorában ez is majdhogynem
anakronisztikussá válik, hiszen amikor emailt írunk, a mindentudó gép már nem
tud tévedni s a 2014-es keltezés biztosan helyesen jelenik meg a gépünkön. Tehát,
lám, még mindig ez az egyik témánk.
A
meditációs gondolatmenetünk mai haladási irányát befolyásoló markánsabb
objektív tényező azonban mégis inkább az, hogy ma Vízkereszt napja van, ami a keresztyén kultúrákban nagy ünnep. Sok
országban munkaszüneti nap, nálunk nem. Mi azért itt, ebben a körben mégiscsak adjuk
meg a módját, legalább a „hétköznapi ünneplés”-nek.
Négy éve ilyenkor, Vízkereszt táján
a Máté írása szerinti evangéliumból hallottuk:
„…Akkor
eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék
őáltala…” (Máté 3:13) 2011-ben
a Vízkereszt ünnepének inkább a Háromkirályokra vonatkozó aspektusa vált
hangsúlyossá. 2012-ben pedig ismét a Máté
írása szerinti evangéliumból vettük az alapigét, mégpedig abból a
jelenetből, amikor Jézus megkeresztelésekor felhangzik a mennyei szózat: „…Ez
az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm.” (Máté 3:17) Végül tavaly január 7-én épp csak érintőlegesen
szóltunk a Vízkereszt ünnepéről.
Ha azt vesszük, hogy ezek az eddig elhangzott meditációk már három
kötetben megjelentek – a negyedik sajtó alá rendezése folyamatban van – a
világhálón pedig folyamatosan és archíváltan is olvashatók, akkor kiderül: nem
is olyan könnyű az ismétlésekbe bocsátkozást kivédeni. Eddig talán még
sikerült, ezért ma a Vízkereszt megközelítésének
egy az eddigiektől eltérő aspektusára figyelünk, éspedig ezúttal a János írása szerinti evangélium idézett
részlete alapján.
Ebben azt látjuk, hogy a legszentebb
dolgoknak is akad kikarikírozója s az ellentétek felizzításának mesterei már
Jézus korában megjelennek. Nincs új a nap
alatt. A hitben ma is mintakép Keresztelő
Jánost féltékenységre akarják rászedni. A luciferi mesterkedés tárgya: Nézd már, Keresztelő, ez a Jézus, akit te
kereszteltél meg a Jordánnál, máris keresztel s ráadásul tódulnak Hozzá az
emberek. Látod, látod, Te szerény voltál s azt mondtad neki (a másik
evangéliumban olvassuk így): „Nekem volna szükségem arra, hogy
megkeresztelj, és te jössz hozzám?” (Máté
3:14) Aztán még az égiek is
besegítettek, amikor megszólalt a mennyei szózat: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” Hát csinálj
valamit, Keresztelő,mert oda lesz a karriered – így az okvetetlenkedők.
Ekkor jön egy tüneményes fordulat. Keresztelő János nem az, akit tőrbe lehet csalni holmi hiúságra sarkallással. Egyszerűen,
elegánsan, egy az ókori palesztin ember gondolatvilága számára teljesen
felfogható – de ma is könnyűszerrel értelmezhető - példabeszédet mond: „Semmit
sem szerezhet az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki. Ti magatok
tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte
küldettem el. Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki
ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett
teljessé…” Vagyis: Keresztelő
János, Jézus Krisztus heroldja, előhírnöke – mert így volt megírva – nem
korrumpálható. A végére pedig még tartogat egy az egész terméketlen s
eredménytelen vitát lezáró prófétai kijelentést: „…Neki növekednie kell, nekem
pedig kisebbé lennem…”
Hát ez az! Mi tudunk-e kisebbé
lenni, ha Jézus Krisztusról – de akár ne is menjünk ilyen messzire, hanem
maradjunk szigorúan úgymond „földközelben” – tudunk-e kisebbé lenni, ha mondjuk a másik emberről van szó? Nem semmi
üzenete van e költői kérdésnek, ma, a megért új kegyelmi esztendő második
hetének nyitó áhitata alkalmával. A Vízkereszt
ünnepén, amikor modern felfogással kell, kellene közelítenünk a
keresztyénség e sarkalatos bibliai eredetű ünnepének mai korban megszólaló
hozadékához. Merthogy ez az egész ókori történet egy modern,
huszonegyedikszázadi problémát takar: tudunk-e e mostani farkastörvények között
szelídek, szerények és alázatos szívűek maradni. Keresztelő János azért tudja a dolgát, mert Ő a jézusi modellt éli
oda bújtogatói elé. Jézus ugyanis azt mondja: „…Tanuljátok meg tőlem, hogy
szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek…” (Máté 11:29)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
