2014. február 12., szerda

Amikor eljön az Úr

Igehirdető: Faust Gyula
Köszöntés: Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták. Máté 7: 12.
Alapige: 2Kir 6: 14-17

Bibliaolvasás: 2Kir 6: 8-23
Szeret testvéreim. Isten Igéje élet és igazság. Akkor is élet, ha történetesen egy-egy bibliai történet számunkra az érthetetlenségig furcsa és különös. Úgy gondolom, hogy Elizeus próféta és szolgája, Géházi most hallott története pontosan ilyen gondolkodásunkat provokáló különlegesség.
Mit akar üzenni Isten a Királyok második könyvéből felolvasott több szálon is futó történettel, a Géházi megváltozott szemléletmódján keresztül? Testvéreim! Mindenekelőtt helyezzük el a biztos tényeket. Körülbelül 2800 évvel ezelőtt Szíria igényt és jogot formált magának arra, hogy elfoglalja Izraelt. Hódításának az volt a stratégiája, hogy rajtaütések által rendszeresen fosztogatja és gyöngíti az országot. Ebben az időben Jóás volt a nagyobbik országrész királya és Isten szerette őt. Bármilyen betörési stratégiát ötlöttek is ki a szírek, Isten megmutatta Elizeus prófétának, ő pedig figyelmeztette a királyt.
- „Ide és ide mozgósítsd a sereged, mert itt és itt akarnak betörni a szírek!”

A meglepetésnek készült szír támadás minden esetben megerősített túlerővel találta magát szembe és el kellet állniuk a szándékuktól. Több ilyen szír kudarc után arra kezdtek gyanakodni, hogy Izraelnek kémkedő áruló van köztük. A szövegből sokkal inkább ennek ellenkezője derül ki, hogy a szírek közt van egy olyan valaki, aki naprakész mindabból, aki a próféta és a király közt történik, sőt még Elizeus tartózkodási helyét is tudja. Mekkora szégyen ez az Isten népére nézve, hogy mindig van közte egy „Júdás”. Ez az ember tehát a legnagyobb természetességgel közli a királlyal, hogy milyen képességei vannak Elizeusnak: még azt is meg tudja mondani Izrael királyának, hogy úgy mond te, mit beszélsz, teszel vagy gondolsz a hálószobádban. A szírek oldalán akkor megszületett a döntés, hogy az ilyen képességekkel rendelkező látnokot el kell fognunk. Egy kommandós csapatot állítottak fel és éjjel körülvették Elizeus házát. Hajnalban, amikor éppen támadtak a próféta szolgája kinézett az ablakon és látja a szír gyűrűt egyre jobban és jobban szorulni. Ez a látvány lényét átjáró halálfélelemmel és rettegéssel tölti el Géházit. A remegő szolga a prófétához fordul: „Jaj édes uram! Mit cselekedjünk?” Géházi valamilyen emberi menekülési utat keres, de a próféta vigasztaló válasza egyenesen bolondságként csengett a fülében.
 - „Ne félj, mert velünk többen vannak, mint ő velük!”
El tudom képzelni, hogy erre Géházi megint kinéz az ablakon és még több szír kommandóst lát, és még közelebb, mint előtte. Majd a gazdájára néz és megfordul a fejében, hogy a félelemtől ő is félre beszél. De ekkor a Szentlélek megmutat egy másik cselekvési szálat is, a mennyeit. Álljunk meg még egy kicsit az eseményeknek ennél a mozzanatánál, amikor Géházi azt hallja, hogy velünk többen vannak. Ma nekünk mondja ezt az Úr, nekem és neked. Vajon elhiszem-e ezt? Elhiszem-e az Úrnak, hogy ő velem van?[1] Tudom-e eléggé, hogy minden nap velem van a világ végezetéig, és ha Ő van velem, akkor Ő egyedül is több az összes angyalnál, ördögnél, katonánál és ellenségnél? Milyen rettegéssel félt ez a Géházi. Olyan megborzadás ez, mint amikor „valami szellem suhan el előtted, és testednek szőre felborzolódik. Mint amikor egy ábrázatát föl nem ismertető alak áll meg a szemeid előtt, és mély csend fog körül, majd ilyen szót hallat veled: Vajon a halandó igaz-e Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-e az ember? Íme az ő szolgáiban sem bízhat és az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál? Reggeltől estig gyötrődnek, s anélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele, nem halnak-e meg, és pedig bölcsesség nélkül? ”[2]Nos! Amikor ilyen és ehhez hasonló félelem rettent, el tudom-e hinni, hogy az Úr van velem, és az én oldalamon én velem és én érettem többen harcolnak, mint ellenem?
Könnyű elhinni, hogy az Úr van velem, ha minden jól megy. Gazdag vagyok, bőségben élek, megnyílnak az utak előttem. Tisztelnek szeretnek, megbecsülnek. De mi van akkor, ha mindezeknek az ellenkezője vesz körül? Vajon nem kellene-e felülvizsgálnunk az Úr jelenlétéről és közelségéről való képzeteinket? Miért társítjuk a Krisztus jelenlétéhez a lepkeszárnyon ide-oda libbenő derűt, és miért vitatjuk el a Krisztus jelenlététől a lelki szegénységet, az éhezést, a szomjazást, a sírást, az üldöztetést és a meggyötrések hosszú és széles skáláját? Hát nem Jézus mondta, hogy boldogok, akik sírnak? Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot. Boldogok vagytok, ha háborúságot szenvednek az igazságért: mert tétek a mennyeknek országa.[3] Ezeken felül pedig még ezt is Ő mondta: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, akik előttetek voltak.”[4]
Elizeust is így háborgatták! De ő a legnagyobb békében közbenjáró imával akkor és ott fölemelte Géházi szolgáját az Istenhez és arra kérte, hogy az Úr nyissa meg a látását. Igen! Ha valóban azt akarjuk, hogy egy ember megváltozzon, másként lásson, másféleképpen gondolkozzon és érezzen, azaz, hogy értelme megújulása által átváltozzon, akkor járjunk érte közbe mennyei Atyánknál! Emeljük föl ót imában az Istenhez!
Az Úr meghallgatta Elizeust és azonnal betekintést adott Géházinak is a láthatatlan világ földi világgal konvergens történéseibe. Látja Géházi Izrael és Isten tüzes lovait és szekereit, mint egy hatalmas ostromgyűrűt közvetlenül a próféta háza körül.
Ezt követően a próféta felszakadó fohásza után a történet egy harmadik szálon fut tovább. Azt látjuk, hogy Elizeus ugyanazzal a buzgalommal könyörög az ellenségért, esetünkben azokért a szír zsoldosokért. Míg Géházi esetében azt kérte, hogy Isten nyissa meg a látását, a katonák esetében a próféta azt kérte, hogy Isten takarja el a látásukat. Elizeusnak ezt a tettét első hallásra felháborítónak tartjuk. Miért bánik ezzel a megkülönböztetéssel a szírekkel? Hát nem jobb lett volna, hogy nekik is megmutassa a tűzben lángoló mennyei sereget?
Valójában a helyzet még ennél is bonyolultabb, hiszen az előző versből az derült ki, hogy a szírek, mint valami idegen helyen tapogatózó vakok, alaposan eltévedtek. Nem a jó úton jártak, nem a jó városba érkeztek és nem a keresett embert találták meg. Ekkorát csak a vak ember képes tévedni. És ha már eredendően vakok voltak a próféta elfogásra küldött emberek, akkor Elizeus miért kért Istentől rájuk egy másik vakságot? Igen! A paradoxonok paradoxonjával van itt dolgunk.
A tény az, hogy Isten az ő esetükben vaksággal akar vakságot gyógyítani! Ezt tette Jézus is a vakon született emberrel.[5] Bár szeme születésétől fogva világtalan volt az Úr mégis, a nyálából és a föld porából sarat készített és azzal jól bevakolta, betapasztotta a világtalan ember szemét. Majd elküldte a Siloám tavához, hogy ott mosakodjon meg. Ez az ember megtette, és azonnal megjött a látása. Elizeus pontosan így cselekedett a világtalanságukban eltévedt szír katonákkal. Azt kérte Istentől, hogy takarja be, borítsa sötétbe az ő világtalan világukat, éppen úgy, mint a Mózes idejében Egyiptomot.[6] Miért? Azért, mert a világtalanok világában nem Krisztus a világosság,[7] ott az Antikrisztus csillog, mert hatalma van arra, hogy a világosság angyalává változtassa át magát.[8] Amikor tehát Elizeus azt kéri Istentől, hogy borítsa sötétségbe az ő világukat, akkor a szabadítást kéri nekik, amint a történetből később ki is derül.
Miután tehát elmondta a katonákért a második könyörgését, helyesbítek, miután befejezte a katonákért mondott kétrészes közbenjárását, egyszerűen csak kilép a házból, min amikor én csak kenyérért, vagy tejért lépnék ki a boltba,  hogy a hétköznapi teendőimet végezzem, ehhez hasonlóan, csak úgy, szinte véletlenül, belebotlik a vele szembejövő hadtestparancsnokba, majd ez mondja: Mi járatban ilyen kora reggel, éppen itt? A továbbiakat már az Írás rögzíti, hiszen így szól, így válaszol: „Nem ez az Út, nem ez a Város és nem ez az ember, akit kerestek.”[9]
Mi ezt erkölcsös, szabálykövető keresztyénekként halljuk. Elizeus imádkozik és hazudik? Hogy meri azt mondani, hogy nem ez az Út? Nos, vitassuk meg! Igaz vagy sem Elizeus ajkán a szó? Nézőpont, és látni fogjuk, hogy egyben a hit kérdése is a prófétai igazság. Minden megváltozik, ha magyarul halljuk ezt a mondatot. „Nem ez az Út (…)” mondatot sokkal inkább úgy kellene értenünk, hogy ti nem jó úton jártok? Mert bizony, hogyha így fogalmazom meg a próféta beszédét, akkor azonnal kiderül, hogy ő a legnagyobb szeretet igazságát és a legnagyobb igazságot képviselte szeretettel az ellenségei felé. Barátaim, nem jó úton jártok. Barátaim, nem tudjátok, hogy mit cselekedtek! Amikor ezt mondja nekem valaki, hogy barátom, testvérem, nem jó úton jársz, nagyon fáj, különösen, ha azt szeretettel és szelídséggel mondja. Engedjétek, hogy segítsek, - mondta a próféta! Elizeus felajánlott segítségében Krisztus maga cselekedett. Amikor az Úr látta, hogy világtalan állapotunkba mire vetemedünk, eljött, hogy köztünk való életével és halálával bennünket is fölemeljen. Fölemeltetésével Krisztus fölemelt bennünket![10] Ő mondta a keresztfán, melyen keresztül az Isten trónjáig, sőt az Isten szívébe emelet: „Atyám, bocsáss meg, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!”Most az Isten szívében vagyunk, onnan belülről szólítjuk Őt Abba Atyánknak.[11]
Nem a jó városba jöttetek! Igaz-e vagy sem? Tegnap vetítették az egyik kereskedelmi adón a Mennyei Jeruszálem című filmet. Mennyi vér folyt azért a városért, hogy végül kiderüljön, hogy sem a keresztesek, sem Allah seregei nem a jó várost keresték, mert a jó város az, amit Ábrahám keresett, a nem kézzel készült város, az örök alapokkal bíró város, a szó igazi értelmében vett mennyei város. Mivel tehát a katonák nem Ábrahám mennyei városát keresték, iga volt a prófétának, amikor azt mondta, hogy nem a jó várost találtátok meg.
Nem jó, azaz a keresett embert találtátok meg! Igaz-e vagy nem? Ismét hazudik-e a próféta, vagy sem? Hát nem ő az, akit kerestek? Szíria királya azt mondta, hogy ő az. A próféta azt válaszolta, hogy nem ő az ember, akit keresnek. Mintha csak Keresztelő János szavait hallanánk, aki elküld magától Jézushoz, amikor azt mondja a faggatóinak, hogy nem én vagyok.[12] „Aki utánam jön, nagyobb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy sarúja szíját megoldjam.”[13] Így mutatott János az ember Fia Bárány Jézusra![14] Elizeus próféta katonáknak mondott igéje tehát azt jelentette, hogy ti valójában az ember Fia Krisztus keresitek, az Ő városát és az Ő útját! Engedjétek meg, hogy elvezesselek Ő hozzá.
Nos mi ez? A próféta következő, talán negyedik hazugsága? Nézzük csak, hova vezette őket? Talán a nagy király városába, Jeruzsálembe? Nem! Samária erődfalai közé vezette őket, ahol minden szír katonára jutott egy nyíl, egy kard, egy dárda és egy lándzsa. Ez volna Krisztus? Ez volna a mennyei Jeruzsálem? Ezt kérdi Jóás, Izrael királya is: Vágassam le őket? Elizeus most Izrael ifjú királyának mondja, hogy nem jó az, amit le akarsz vágatni, nem ők azok, akiket le kell vágnod! Íme, egy ötödik hazugság. Hát nem ők az országba betörő bérgyilkosok, akik városokat fosztogattak, égettek fel, asszonyokat raboltak el, becstelenítettek meg? Miről beszél ez a próféta? Csak arról, hogy ő nem tett le arról a szándékáról, hogy Krisztushoz fogja elvezetni azokat a parancsszóra cselekvő embereket. Meg is tette. A történet azzal végződött, hogy Izrael királya megvendégelte az ellenségeit, nagy lakomát csaptak. Együtt ültek le a Királyok Királya asztalához. Azon a lakomán ott volt Krisztus. Együtt ettek vele. Szentlélek azt mondja, hogy azok az emberek az életükben soha többé nem tévesztették el az utat, a várost és az ember Fiát,[15] akit keresniük kell.
Mi történt valójában ott Izraelben? Csak az, hogy megjelent ott Isten és az Úr személyesen járt a népe között, amit a Zsolt 83 a következőképpen tár elénk:
„Akik ezt mondták: Foglaljuk el magunknak az Isten hajlékait! Én Istenem! Tedd őket olyanokká, amilyen a porfelhő, [és] amilyen a polyva a szél előtt; Olyanokká, mint a tűz, amely meggyújtja az erdőt, és mint a láng, amely elégeti a hegyeket. Így kergesd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket! Töltsd el orcájukat gyalázattal, hogy keressék Uram a te nevedet! Szégyenüljenek meg és rémüljenek el örökké, és piruljanak és pusztuljanak, Hogy megtudják, hogy te, akinek neve Jehova, egymagad vagy felséges [Isten] az egész földön.”[16]
Mindezt pedig a prófétai kinyilatkoztatás által úgy látjuk, hogy az Úr, mint egy harcos, megveti lábát a poros földben. Látjuk, hogy valahányszor a lába földet ér, fölszáll a por körülötte. Ezt a fölszálló port látta Géházi és halálfélelem járta át. A por láttán rettenet és iszonyt költözött a velőjében. Hát indokolt volt ez a halálfélelem? Valójában nem. Port látott de az Úr szent jelenlétét és ottlétét érezte az őt átjáró halálfélelmében. Ezután fölemelte őt Elizeus közbenjáró imája a por látványa és érthetetlen rettegése fölé. Akkor meglátta Géházi az Urat, pontosabban az Ő dicsőségét. Látta Őt, amint körülveszi az Ő szent és harcos népe. Az Úr szerelmének lángjában az Úr soha nincs egymaga, mindig vele van az ő harcos népe.
Ahhoz, hogy ezt egy kicsit jobban értsük röviden vegyük át, hogy mit tudunk a Bibliából az Isten megjelenéseiről:
A pásztor Mózes a Hóreb lábánál lángoló és el nem hamvadó bokor jelenségeként fedezte fel a látótávolságán belül megjelent Urat. Az Úr a lángok közül szólította őt a nevén. Az ószövetségi kijelentés megkülönbözteti a látótávolságban és a hallótávolságban beszélő Istent. Sőt a hallótávolságban is kétféleképpen szóló Istent. Így az Isten jelenléte dicsőségének még földi viszonylatok közt is legalább három fokozata, szintje, tornáca van.
Az Isten megjelenését taglaló Exodus könyve különbséget tesz ember és állat között, ember és ember között, amikor a Sínai hegy lába körül különféle határvonalakat jelöl ki.[17] Az állatok, amelyek átléptek egy kijelölt határt, meg kellet halniuk nyíl, vagy megkövezés által. Az ember, a hosszan és élesen hallható kürtzengés hallatán átléphette ezt a határt és elindulhatott a hegyre de, ha ott átlépett egy másik határvonalat ugyanúgy kellett meghalnia.[18] Ez az a szint, amit az ószövetségi kijelentés így nevez meg, idézem: „Íme én hozzád (Mózeshez) megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higgyenek néked mindörökké.”[19]Isten nem a néphez, nem annak elöljáróihoz, hanem egyetlen kiválasztotthoz lép a lehető legbensőségesebb kapcsolatba, de azt oly módon cselekszi, hogy sok szem és fültanúja legyen. Isten az általa kiválasztott emberbe helyezi az kikezdhetetlen tekintélyét! Attól a perctől fogva Mózes bármit mond a népnek, az Isten szava az! Isten a nép kérésére teszi ezt! Ők mondták Mózesnek: „Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.”[20]
A 2Móz 24: 9-18 szerint az Ő szolgálata és a szent istentisztelet céljából megbízható és hitelre méltó szemtanúkat választ ki és rendel el! Mózes az Úr hívására, Áron, Nádáb, Abihu és Józsúén kívül hetven elöljáróval indult el a Sinai hegyre. Ők mindnyájan látták az Úr lába által érintett földet, mely olyan volt, mint valami zafír padlózat, mely a kéklő éghez hasonló.[21] A szentíró megjegyzi, hogy noha látták Isten, az Ő dicsősége nem bántotta őket a hegynek abban a magasságában, sőt együtt ettek és ittak is.
Ezt követően Isten Mózest közelebb hívta magához. Arra a találkozásra Mózes csak Józsuét vitte magával, de őt is csak egy szakaszon, a hetven vénet és a papi testület képviselőit a hegyen fölállított alsó táborban, a népet pedig a sík mezőn kijelölt táborban hagyta. Ők nem mehettek följebb, vagyis az Isten jelenléte dicsőségének bensőséges hallótávolságába. Isten ilyen közelségbe csak Illést engedte és az Újszövetségben Jézust.[22]
Mindennek a különlegessége az, hogy az ő szolgálatukon keresztül tett Isten bennünket a gyermekeivé, és az örökkévaló Krisztus közbenjáró szolgálatán keresztül jött hozzánk Isten a lehető legközelebb, a mennyei Atya és a Bárány Jézus vérével megszentelt gyermek, atya-fiúi bensőségességében. A Lélek által ezen a szinten szólítjuk mi Istent Abba Atyánknak![23]
Az Isten jelenések másik különlegessége az, hogy a bizonyos szinteken emberi szemszögből más és más formában látható az Úr dicsősége.
Kezdetben Mózes egy lángoló és el nem hamvadó bokor formájában szemlélte az Úr jelenlétének dicsőségét. Ezt Pál fátyolon keresztüli ismerésnek, Károlyi pedig ködön keresztül történő látásként jegyzi. Isten jelenlétének dicsőségéről van szó, amit a nép a neki kijelölt helyről lángoló emésztő tűznek látott a hegy csúcsán. Egy következő szinten, ahol a vezetők voltak, ugyan az a jelenlét fölre alászálló égként volt látható, úgy is mondhatnánk, hogy ég az égben, mely kéklő zafírként tündökölik. Azon a helyen pedig, ahol Mózes volt, nos, erről van a legkevesebb tapasztalatunk. Ami pedig még ezen felül is van,[24] arról végképp nincs sem tapasztalatunk, sem nyelvünk,[25] azaz semmilyen képességünk, amivel megfoghatóvá tehetnénk a kívülállók számára.
Azt viszont tudjuk, hogy Mózes az Isten jelenlétét és közelségét sötétségként, mélységként, félelemként és rejtettségként élte meg, tapasztalta meg. Mózes az élet és halál, az üdvösség és kárhozat kettő és közös határán állva volt jelen az Úr színe előtt. Ezt senki nem spórolhatja meg, akit az Úr közel von magához! Magának Ábrahámnak is át kellett hatolni ezen, kétszer is![26] Nem volt kivétel ez alól maga Géházi sem, akit Elizeus imája emelte föl az Úr közelségébe.
Visszatérve a történetünkhöz, Géházi tehát élet és halál, üdvösség és kárhozat, megtartatás és elveszés határán állva szembesült az ott jelenlévő Isten dicsőségével. A próféta közbenjáró imájával fölemelt Géházi a látható és láthatatlan világ találkozási pontján kettős ostromgyűrűben volt. A látható ostromgyűrű a szír kommandós seregként közeledő ellenség volt. Géházi vele szembesülve élte át az elveszéssel összekapcsolt halálfélelmét. Valójában a szemnek elrejtett láthatatlan valóságban ezt a sereget az Isten jelenlétének dicsősége kergette maga előtt.[27] Olyan volt, mint nyár hevében a lábunkra fölszálló por. Géházi látótávolságból látta, amit egykor Izrael is láthatott ott a Sinai pusztán. Megnyitott látással Izrael lángoló szekerei és lovagjaiként[28] látta az Úr jelenlétének világosságát és dicsőségét. Ez nem zárta ki azt, hogy ennek a lángoló szekérgyűrűnek a földi dimenziókban tapasztalható konvergens eleme és megfelelője, történetesen a szír portyázók, a mindenkori ellenség legyenek.
Ebből a látásból nagyon fontos információkat szemezgethetünk ki magunknak. Egyetlen egymással konvergáló jelenségről van tehát szó, Isten szent megjelenéséről és jelenlétéről, annak látható és láthatatlan dimenziójáról, amelyet az igén keresztül különböző nézőpontokból szemlélünk. Talán csodálkozunk? Inkább higgyünk! Meg van írva: „Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya (…).”[29] Tudva tudjuk az Igéből, hogy az Úr ülő,[30] álló,[31] vagy járó jelenlétét tűz és felhőoszlop[32] kíséri, áthatolhatatlan homály és sűrű köd veszi körül.[33] Ahol csak megveti a lábát, fölszáll a por. Kavarog, mint a szélben a polyva.[34] Alapigénk szerint tehát van egy nézőpontunk a láthatatlan világból és van egy tapasztalatunk a látható világból is. A láthatatlan világ valósága szempontjából a Biblia (Exodus) Isten jelenései itt, ebben a történetben azzal egészülnek ki, hogy a világosság, dicsőség, lángolva megemésztő tűz és Izrael lángoló szekerei és lovagjai egyetlen elem más és más szemszögből. Az Urat körülfogó tűz és dicsőség valójában az ő szent és üdvözített népe, mint a szerelme tüzében lángoló harcosok.
Dániel és három társa mielőtt Nebukadneccar tüzes kemencéjébe dobattak volna,[35] előtte abba a kemencébe maga az Úr szállt alá. Az úr körül lángoló tűz pedig kioltotta Babilon ostobán haragvó királyának tüzét, Dániel és két társa pedig magával az Úrral sétált a szentek közösségének dicsőségében. Elizeus is köztük volt, később maga Géházi is csatlakozott ehhez a sereghez.
Bárhol jelenjen is meg az Úr, vele van az Ő szent népe. De az Úr köztünk való jelenlétét mi sokszor úgy éljük át, mint Géházi, hogy tudni illik halálfélelmet érzünk, szorongató ellenséget látunk, azt, hogy igazságtalan emberek törnek az életünkre. Nem! Ők csak por az Úr lábán! Isten nevezheti őket pornak, hisz Ő teremtette őket a porból, de Krisztus katonájaként én egyet tehetek, amire parancsot is kaptam az Úrtól, hogy tudni illik vezessem el őket Krisztushoz, az Ő városába, és az Útra, aki, szintén Krisztus! Szívleljük meg Krisztus Urunk hegyi beszédben elmondott szavait! Szeressétek ellenségeiteket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek! István vértanú pontosan így cselekedett, és az ő közbenjárására, mindvégig kitartó engedelmességére az öldökléstől lihegő Saul megtért, akit mi Pál apostolként ismerünk. Az a lincselő tömeg ott Istvánnal szemben, csak fölszálló por volt Krisztus dicsőséges jelenlétében. Ott állt Krisztus, hogy magához fogadja István nevű szolgáját, barátját és társát.
Mózessel a lángoló bokorból tehát nem csak az Úr beszélt, hanem a Mózes atyái is, Ábrahám, Izsák és Jákob is! Ott voltak az Úrral a lángban, Mózes számára pedig lángként látszódtak. Az a tűz és az a láng idegen, félelmetes és ijesztő lett volna, ha belőle nem az Ábrahám, nem az Izsák és nem a Jákob hangja szólalt volna meg. Isten az atyák hangján beszélt Mózessel. Az ember csak ezt a tűzben megpróbált hangot hallja, érti és ismeri. A Krisztus nyája minden ettől különböző hangtól, mint idegentől, elszalad![36] Lássuk hát meg, hogy az Úr lángjai nekünk nem idegen tűz lángjai, mert a hit hősei ők, beszélnek belőle hozzánk, akik legyőzték ezt a világot. Lássuk meg, hogy a köztünk jelenlévő Krisztus lábára fölszálló por nem az ellenségünk, csak jeleznek, közvetítenek, hogy az Úr szent jelenlétében állunk. Lehet ilyen por egy betegség, a gyász, bármely szorult és teher alatti hosszan tartó állapot.
Sűrű köd és fölszálló por, ami Krisztus dicsőségének köztünk való jelenlétére utalnak. Áldott az Isten, ha nem viselkedünk porként Krisztus dicsőséges jelenlétében. A por fölszáll, a kőszikla marad. Te szikla vagy mondta az Úr Péternek,[37] de ezzel az igével most neked is! Kezdetben Géházi fölszálló porként viselkedett. Elizeus vele ellentétben higgadt volt, nyugodt, magabiztos, határozott és céltudatos; megvette lábát Isten igazságában, mint egy szikla.
Ebben a történetben tehát a mennyei dimenzió kiegészül a földi valóság éppen akkor és éppen ott történő elemeivel, a földi történés pedig a mennyei valósággal. A mennyei tűzgyűrű és a szír portyázó csapat ostromgyűrűje a Géházi személyét érintő valóságnak egy tekintélyes területén egyetlen összetartozó egységet alkotnak. A mennyei és földi világ különös konvergenciája! Ez a terület, vagy dimenzió, a Géházi, ízek és velőig elható halálfélelme. Géházi szír kommandósokat látva retteg ezzel a halálfélelemmel. Valójában, a próféta imában fölemelt szolgáját akkor és ott, az Úr szentségének testközelsége járta át.
Emlékezzél meg erről a történetről, ha rettegés és halálfélelem törne rád. Gondold meg, hogy Isten dicsősége jött közel hozzád!
Nem volt ez másként sem nagycsütörtök, sem pedig nagypéntek napján, ahogy nem lesz ez másként az Úr visszajövetelének napján sem! Isten dicsősége nagypénteken is földi népe közt volt. Kibeszélhetetlen rettenet járta át minden tanítvány szívét. Az a nép a tanítványokkal az élén, amikor Jézust a halál fogta körül, csak sűrű homályt és sivatagi viharhoz hasonló porfelhőt látott. Kajafás, Annás, Júdás, Pilátus a rómaiak, mind, mind csak fölszálló por voltak Isten dicsőségének lábnyomában.
Az Úr hamarosan eljön értünk, hisz megígérte, Akkor is vele lesznek a szentek. Akkor a kürt ismét megszólal, mi pedig átváltozunk és hozzá fogunk menni. Csak a kürt jelzésére indulhatunk, mint akkor ott Izrael a Sínai pusztában! Ez a kürt ma számunkra az evangélium éjféli kiáltása, mely a Vőlegény elé szólít bennünket! Jöjj testvérem a halálfélelmedből a bűnbánat és megtérés nyitott ajtaján át az Úr dicsőségébe. Ismerd fel, hogy halálfélelmed a láthatatlan mennyei világ és a látható földi világ egybeesése, konvergenciája! Ne félj, mondja az Úr! Veled többen vannak, mint ellened!
Jöjj testvérem, és állj velem együtt a Krisztus közelségének, a menny és a föld határvonalára, az élet és halál, az üdvösség és kárhozat, a megtartatás és elveszés határára és halld az Úr hívását! „Könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek!” Könyörülve könyörülök, és kegyelmezve kegyelmezek!”ez az én szent nevem![38] Ma ezzel a nevemmel hívtalak! Ámen.
Áldás: „Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai (…).”Máté 5: 44-45.


[1] És íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen! Máté 28: 20.
[2] Jób 4: 15 - 21
[3] Máté 5: 10.
[4] Máté 5: 11 - 12
[5] János 9.
[6] „És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen sötétség Egyiptom földén és pedig tapintható sötétség. És kinyujtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű sötétség egész Egyiptom földén három napig. Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig (…).”2Móz 10:21 -23.
[7] Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága. Ján 8: 12.
[8] Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. 2Kor 11: 14.
[9] 2Kir 6: 19.
[10] És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok. Ján 12: 32.
[11] Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által. Gal 4: 6 – 7.
[12] És ez a János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus. Ján 1: 19 – 20.
[13] Ján 1: 27.
[14] Másnap ismét [ott] állt vala János és kettő az ő tanítványai közül; És ránézvén Jézusra, amint [ott] jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya! Ján 1: 35-36.
[15] OLVASD EL MIND! Tudnod kell, hogy kicsoda az ember Fia, akit keresned kell! Máté 10: 23; Máté 11:19; Máté 12:40; Máté 13:37; 41; Máté 16:27; Máté 17:9; Máté 18:11; Máté 19:28. Máté 20:18; 28; Máté 24:44; Máté 25:13; 31; Máté 26:24; 45; Márk 2:28.
[16] Zsolt 83: 13 – 19.
[17] És vess határt a népnek köröskörül, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, ami a hegyet érinti, halállal haljon meg. 2Móz 19:12.
[18] Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyillal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre. 2Móz 19: 13.
[19] 2Móz 19: 9.
[20] 2Móz 20:19.
[21] 2Mózes 24: 10.
[22] És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük; És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet. És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal. Márk 9:2 -4.
[23] Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! Gal 4:6.
[24] 2Kor 12:2.
[25] 2Kor 12:4.
[26] 1Móz 15:9 – 17; 1Móz 22: 1 – 18.
[27]  Így kergesd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket! Zsolt 83: 16.
[28] És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és íme a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül. 2Kir 6: 17; 2Kir 13: 14.
[29] Ézs 66: 1; Máté 5:35.
[30] ApCel 7: 49.
[31] És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani. Apcs 7: 56.
[32] 2Móz 14:24.
[33] „Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez, És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához, melyet akik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék hozzájok szó; Mert nem bírták ki, ami parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyillal lövettessék le; És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek: (…).”Zsid 12:18 – 21.
[34] Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, amelyet forgószél ragad el. Jób 21: 18.; „Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, amit szétszór a szél. Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében. Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.” Zsolt 1: 4 – 6.; „Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse [őket].” Zsolt 35: 5.
[35] OLVASD Dániel könyve 3. részét.
[36] Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját. Ján 10:5.
[37] És vezeté őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (ami megmagyarázva: Kőszikla). Ján 1: 43.
[38] És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek. 2Móz 33: 19; Róm 9:15.