2014. március 17., hétfő

Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk – amíg nappal van – annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat. Amíg a világban vagyok, a világ világossága vagyok.” Ezt mondta, és a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire, majd így szólt hozzá: „Menj el, mosakodj meg a Siloám tavában” – ami azt jelenti: küldött. Az pedig elment, megmosakodott, és már látott, amikor visszatért.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.03.17-én.
OlvasandóJános 9:1-7    Igehirdető: Nagy Lajos

Nagyböjt második hetében vagyunk. Egy héttel ezelőtt a böjt kérdésének értelmezése kapcsán hangsúlyt kapott a böjt lelki aspektusa. Ebbe a koncepcióba bőven belefér még az is, hogy ha egyszer létezik – márpedig létezik  - ez a bizonyos lelki aspektus, akkor ezúttal próbáljunk csak bátran böjti önmérsékletet tanusítani az úgynevezett csoda-jelek, jelesül Jézus gyógyító csodái megítélése tekintetében.
Ez  egyáltalán nem fictio, hanem  megvalósítható, ha a természettudományos műveltség axiómáit semmiképp se anullálva, integrálni igyekszünk a tudatunkba a transcendenciát és magát a Transcendenst. Nem titkoltan abból a célból ugyanis, hogy sikerüljön elfogadni: márpedig csodák igenis vannak! Így fogadjuk az imént elhangzott bibliai idézetet, amely egy csodálatos gyógyításról szól; gyógyításról - a gyógyítóknak.

      A történet szerint „…Jézus…meglátott egy születése óta vak embert.” Az ókori ember tudatvilágában furcsa emóciók keletkeztek egy-egy fogyatékos láttán. A tanítványok mindjárt el is kezdenek fontoskodni: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Ennek a furcsa, részvéttelen viszonyúlásnak a hátterében az áll, hogy zsidó felfogás szerint a betegség valamilyen bűn következménye. Jézus lesepri az asztalról ezt a kegyetlen vélekedést, mondván, szó sincs erről a bűn és bűnhődés koncepcióról. Ellenben egyértelműen kijelenti: a vak esetében szükségszerűen annak kell bebizonyosodnia, hogy kicsoda Isten, aki képes arra, amire az ember nem. Ezt követően Jézus még néhány fontos kiegészítő információval szolgál a tanítványok hatástalanított felvetésére válaszolva. 
      A rövid tudósítás a vak meggyógyításának megrázó képével folytatódik. Jézus „…a földre köpött, sarat csinált a nyállal, és rákente a sarat a vakon született ember szemeire…” Vigyázat, csak semmi fanyalgás, ne becsméreljük a furcsa, speciális medicinát! Nem mellesleg: a nyálnak az ókorban különleges gyógyító erőt tulajdonítottak. 
      A következő kép pedig már a sikeres sacrális gyógyítás  komplexitását mutatja. A nyállal való megkenés után a vakon születettnek el kell ballagnia a Siloám tóhoz, hogy lemossa a sarat a szeméről. Ez a gyógyítási folyamat szerves része. A Siloám valójában egy csatorna Jeruzsálemben, a nevének eredeti fordítása is erre utal; víztároló, vízelvezető szerepe volt. Ezékiás király építtette még a Krisztus előtti VIII. században. A Siloám, mint földrajzi név secundér jelentésként a küldött szóval való fordítása Jézus szavaiban egyértelmű utalás Önmagára, aki az Isten küldötte a világban s akinek keze nyomán csodák történnek. Így, ilyen keretben megy végbe a vakon született sikeres meggyógyítása.      

      Február 27-én kora reggel a Kossuth Rádió „Igéző a Hajnal - Tájban” című műsorában Dr. Heidl György filozófus osztotta meg rövid meditációjának magvas gondolatait a hallgatóságával. Elmondta a következőket: évekig nem látott. Rengeteget imádkozott, hogy visszanyerje látását. Még a boldoggá avatott gróf Batthyány-Strattmann Lászlóhoz, a szegények orvosához is könyörgött közbenjárásért. A filozófus nemsokára újra látott. Misét is mondtak érte s a hálaadás sem maradt el a szívében. Talán nem érdektelen: Batthyány-Strattmann László a XIX-XX. század fordulóján élt legendás hírű szemorvos volt, aki ingyen operálta rászoruló betegeit. Amikor 1929-ben maga is megbetegszik, operációja alatt a narkózisban - a műtétet végző orvosok megrendülésére - hangosan, érthetően zsoltárokat imádkozik. A hátralévő idejében – egészen haláláig - a betegszobája valóságos sacrális térré válik imái és szentségi megnyilvánulásai miatt.
      János apostol mennyei jelenéseiről írott könyvében olvassuk, hogy a feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztus a laodiceaiakhoz így szól: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem…gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss.” (Jelenések 3:17,18) Merthogy – tovább tágítva e gondolat koncentrikus köreit - van lelki vakság is… És van a lelki vakságból való megvilágosodás. Ilyen közösségi megvilágosodások a különböző forradalmak és szabadságharcok, amelyeknek során tömegek szeme nyílik fel a népek és nemzetek sorskérdéseinek megoldásához vezető útak felismerésére. Ezt ünnepeltük szombaton, március 15-én, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 166. évfordulója alkalmából.   

      Végül halljuk mindezekhez Elliot Sarolta XIX. századi énekköltő böjti-bűnbánati énekének idevágó sorait:

Amint vagyok, - vak és szegény,
 Hogy kincset leljek benned én, 
  S derüljön éjszakámra fény: - 
Fogadj el, Jézusom!

(Református Énekeskönyv, 460. dicséret 4.)
   
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész