2014. június 15., vasárnap

A Szentlélek Isten visszahelyez bennünket emberségünkbe


Fohász: Szentlélek Isten Mózes által így szólt: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, amit csak szólánd néktek. Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül. ApCSel 3: 22.
Bibliaolvasás: Luk 5:1- 11.
Alapige: ApCSel 22: 3 – 11.
Igehirdető: Faust Gyula
Pünkösdkor sok megmagyarázhatatlan természetfeletti csoda történt. Szél zúgásához hasonló morajlás, kettős tüzes lángnyelvek, remegő föld, különös nyelveken szólás, oly módon, hogy a hallgatók, ki-ki saját édesanyja bölcsőénekét ismerte fel benne, de mindezek csak állványzat voltak a készülő épület körül, amely mi vagyunk. Mennyei Atyánk nem ezeken az állványzatokon keresztül kíván megszólítani, hanem a testvérré formált embertársadon keresztül, az olyan testvéren keresztül, amilyen Ananiás Saulnak, Saul pedig Ananiásnak lett.

Pál apostol életében egy meseszerű kalandos életutat ismerünk meg, tele tűzdelve látomásokkal, hangokkal, melyekről csak maga a tanú tudja, hogy Jézus Krisztus megjelenése volt. Megtörtént-e mindez az egyházüldöző Saullal, a későbbi Pál apostollal? Határozottan igen! Velünk miért nem történnek ilyen egész emberi valónkat felforgató találkozások?
Nem tudom, hogy ki fogadja jó hírként azt, hogy nem kell szadista emberkínzónak és egyházüldözőnek lenni ahhoz, hogy Istennek Fia a maga dicsőségében és teljhatalmában az utunkba álljon, hogy szent jelenlétében megbizonyítsa, hogy hajlamaimban bármely gonoszságra készen állok.
Saul, kora egyik legképzettebb értelmiségije volt. A hatalommal kacérkodva teljes gőzerővel indult el azon a beavatási úton, amelyen bűnt bűnre halmozva egyesült a bűnben az Isten anyaszentegyházának esküdt ellenségeivel. E beavatás első lépéseként kezdetben csak egy fiatal „ruhatáros” volt, aki őrizte azon előkelő példaképei ruháját, akik magukból kikelve a gyűlöletük köveivel agyondobálták Istvánt, az első keresztyén vértanút. Aztán ez a fiatalember valahogy vérszemet kapott, otthonosan kilincselt a főpapi udvar magasságaiban, élvezte a bizalmukat, mint egy pórázon tartott eb talán még odavetett hűség falatokat is kapott, egy-két dicséretet és kitüntetést. Mindene megvolt ennek a Saulnak. Hatalom, karrier, dicsőség, a legfelső körök bizalma, a főpapok elismerése, vállveregetése, csak egy dolgot nem kapott meg, az otthon melegségét, a teljes befogadottságot és feltétlen szeretetet. Nem csoda, hogy végül már lihegett az öldökléstől és többé már nem tudott megállni teljesítő kényszere egyre csak űzte, hogy a halálba hajtaná őt. Már nem volt elég neki Júdea tartománya, Damaszkuszba is el kellett mennie, mert pihenés nélkül ösztökélte őt a benne dúló öldöklési vágy, a meghurcoltak bűnhődésének látványa valami taszító eufórikus mámorral töltötte be, amit ő egyenesen élvezett, egy a részegséghez hasonló perverz gyönyör hajtotta őt, amit a Jelenések könyve „a részegnek lenni a mártírok vérétől” őrült bódulataként tár elénk. Saul azt hitte, hogy a szentek vérében tocsogva Istennek mutat be Ő neki kedves istentiszteletet, pedig magát az ördögöt, a vörös fenevadat lovagolta meg, vagy ellenkezőleg.
Milyen a lihegő ember? Voltál-e már lihegő ember, amikor levegő után kapkodtál és érezted, hogy minden tagodból elszáll az erő? Gondolj erre a kimerültségre és tedd mellé azt a szomjúságként égető tüzet, hogy nem vagy képes megállni; öldökölnöd kell. Nos! Ilyen önmagának, indulatainak, vágyainak parancsolni nem tudó ember volt akkor Saul, amikor az útjába állt Jézus. Mint egy hatalmas alagútnélküli sziklába a száguldó vonat, úgy ütközött bele Saul a megdicsőült Krisztusba. Ebben a becsapódásban áthatoltak egymáson, ahogy az ütköztetett elektronok hatolnak át ezernyi atomi részecskén, hogy azok végül valami egészen mássá alakuljanak.
Saul akkor és ott lénye alkotó elemeire esett szét, belesemmisült a Krisztus kőszikla szerelmébe, igazságába és szentségébe. Válaszolnia kellett a kérdésére: Saul, Saul, miért engem kergetsz? Krisztus Jézus azonosította magát a Saul által megkötözött emberekkel, férfiakkal és asszonyokkal, akiket megkínzott, mert élvezte, hogy bűnhődnek.
Ki vagy uram? Saul nem hagyta magát, visszakérdezett! Aztán éreznie kellet Krisztus iránta való szeretetét és hallania kellett, hogy Jézus azonosítja magát üldözött népével. Ez a két egymástól elválaszthatatlan dolog, vagyis az Úr személyre szabott törődő szereleme és az, hogy Krisztus egy az Ő megvetett és halálra üldözött népével, kibírhatatlan. Szétzúz, mint a malomkövek a köztük lévő búzát.
Külsőképpen Saul megriadva és megvakulva esett le a lováról. Úgy fordult bele a porba, hogy egyedül már nem tudott fölkelni, úgy kellett fölszedniük és bevezetniük őt a városba.
A nagy vezetőből, aki mindig tudta, hogy mikor mit kell tenni, merre kell menni, most minden megszerzett tudásával és tapasztalatával együtt egy tájolást elveszített, sötétben tapogatózó, megroggyant és bizonytalan járású támolygó lett.
Nem kell a doktorok doktorának lenni ahhoz, hogy tudd mit jelent ez a sötétség, ez a magány, ez az eltévedés, ez a tudatlanság és tévelygő oktalanság, elepesztő bizonytalanság és a belőlük származó rettegés. Megtörtént mindez a halász Simonnal is. Amikor látta az unortodox módszerrel kifogott halak sokaságát, megsemmisülve omlott össze Jézus előtt. Teljes emberi lényére ránehezedett a bűnössége, nem is tudott felállni a terhe alól. Az a Simon végleg ott maradt, hogy az Úr keze és igéje által az emberhalász Péter álljon fel.
Jézus áthatolhatatlan szikla-világosságában feltárult Saul sötét vaksága. Krisztus bölcsességének áttetsző tenger-világosságában mélybe süllyedő tudatlansággá vált Saul minden tudománya. Isten Fia igazságában és szentségében, bűnné és kárhozattá lett Saul minden önigazultsága. Végül pedig minden istentiszteletnek vélt cselekedete a Krisztus tűzszerelmének lángjában kár és szemétté hamvadt, minden, amit addig nyereségnek tartott.
Úgy gondolod, hogy te is rögvest megváltoznál, ha egy ilyen hatalmas természetfeletti fényjelenségbe botlanál? Ne feledd, Istennek nincs két tökéletesen egyforma keresztyént formáló kaptafája, és megnyugtatlak, Krisztusnak nincs szüksége ilyen fény és hangjelenségekre sem, ahhoz, hogy a te utadba álljon, ahogy a Simon Péter esetében sem volt rá szükség. Richar Wumbrad misszionárius lelkész testvérünket egy egyszerű, őszintén imádkozó paraszt ember térítette el a csúcsokra törő világi útjáról. Jézus kezében egy alig pár osztályos román ember volt az eszköz a hatalom felé és a világ tetejére ívelő Wurmbrad-hoz. Annak a nagy Wurmbradnak Krisztus abban a kicsi keresztyén emberben mutatta meg teljhatalmát. Az útjába állt, ő pedig beleütközött Jézusba és nem tudott tovább menni, aki pedig mégis tovább ment, már az Isten üdvözített gyermeke volt.
Jézusnak van kulcsa a te szívedhez is, sőt ennek a gyülekezetnek a szívéhez is, ahogy a damaszkuszi gyülekezethez is volt kulcsa. A damaszkuszi gyülekezet szívéhez Krisztus egy mindenkit meghökkentő kulcsot használt, a keresztyénüldöző Sault. Azt egészen pontosan nem tudjuk, hogy miként könyörgött[1]ez a közösség, de azt tudjuk, hogy mi lett Krisztus válasza az imáikra: az öldökléstől lihegő Saul! Valószínűnek tartom, hogy Istennek damaszkuszi egyháza a Szentlélek által azt kérte a mennyei Atyától, hogy úgy tudjon szeretni, ahogy Jézus, az Istennek Fia. Isten pedig megadta ezt a szeretet ennek a gyülekezetnek, a keresztyénüldöző Saullal együtt. Azt a feladatot kapták, hogy fogadják be azt a gonosz embert, ahogy Jézus fogadta be a bűnösöket! Tiltakozott is ellene Anainás. Ezt mondta: De Uram! Sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálembe és ide is azért jött a főpapoktól kapott meghatalmazással, hogy elfogja mindazokat, akik, akik a te nevedet hívják segítségül!”[2]
Jézusnak nem csak Sault, hanem Ananiást is meg kellett állítania, különben éppen ő lett volna a Saul megtérésének az akadálya! Nem tudom, hogy Jézus Ananiással való küzdelme volt a könnyebb, vagy a Saullal való küzdelme. Te mit gondolsz? Az én szívemet hasító fájdalom járja át, ha arra gondolok, hogy én vagyok az akadálya annak, hogy te nem tudsz megtérni és Krisztus tanítványává lenni.
Engedd, hogy megvizsgáljon az Isten Lelke! Talán erősebb hitet kértél Istentől. Ő meghallgatott és hitpróbát adott. Türelmet kértél és Ő türelempróbát adott, mert melléd állított egy tűrhetetlen embert. Bölcsességet kértél és Ő egy rendkívül bonyolult döntési helyzetbe helyezett.
Megtanulta a későbbi Pál apostol Krisztusnak ezt a velünk való bánásmódját. Nagy kijelentésekre vágyott és Isten megadta neki. Elragadtatott a harmadik égig, ahol leírhatatlan dolgoknak volt a szemtanúja és elmondhatatlan beszédeknek volt a fültanúja, emellett pedig olyan perspektivikus látást is kapott Krisztustól az egyházra és a világra nézve, amilyent az Úr egyetlen másik apostolának sem adott, de a nagy kijelentés mellé az oldalába hasító Sátán tövisét is ajándékba kapta. Nagy mennyei látás és Krisztusismeret, nagy kereszttel és lényünk mélyébe metsző tövisszúrásokkal van egy csomagban! Ez az Isten igaz országa! Vizsgáljátok, azaz próbáljátok meg a lelkeket![3] Lássátok meg, hogy Krisztus Urunk, a mi legfőbb prófétánk és tanítónk mekkora árat kellett fizetetnie azért, hogy felnyithassa nekünk az Isten öröktől fogva való bölcs tervének hétpecsétes titkát. Testben megjelent Krisztussá kellett válnia, az élő Isten áldozati bárányává, hogy kinyilatkoztassa nekünk mennyei Atyánkat és az Ő irántunk való olthatatlanul lángoló örök szerelmét. Nos! Ez a mérce legyen előtted, amikor hallgatod és szólod, vagy cselekszed az Isten igéjét!
Ez történt Ananiással is, valami hatalmas nagy dolgot kért Jézustól,  Krisztus Urunk pedig elébe állt és a Saul feltétlen befogadását kérte tőle. És ez történt a már elesett Saullal is, akinek be kellett fogadnia Ananiást mielőtt átlépte volna az ő sauli életének küszöbét. Befogadták egymást! A teljes, vagyis a Krisztustól való befogadás nélkül nincs érintés és nincs gyógyulás sem! Amikor Saul befogadta Ananiást és Ananiás is befogadta Sault, megérintette őt, Saul pedig azonnal látott. Ananiás imájára Saul volt az Isten felelete, a Saul imájára pedig Ananiás volt az Úr válasza!
Elismerem, hogy Krisztus alaposan előmunkálta Sault az Ananiás számára és viszont, tehát segített! Saul a saját útjai porától mocskosan, mint akinek kezéhez ártatlan vér tapad, eltájolódva, erőtlenül, elhagyottan, vakon ált Ananiás előtt, neki pedig így kellett szembenéznie a testvérével, aki három nappal előtte vérszomjasan még a kínhalálát kívánta. Ott volt Ananiás neve a fekete halállistán, amit Saul népe legfelső hatalmától vett át. És akkor mi történt? Csak az, hogy Jézus ennek a Saulnak otthont teremtett és haza vitte, visszahelyezte a családjába, a megigazított testvérei közé.
Megtanulta Pál az Istennek ezt a bánásmódját is. Többé már soha nem tudta meg nem történtté tenni azt a damaszkuszi találkozást, mert amikor a Római gyülekezetnek írja a levelét szüntelenül előtte van, hogy mi módon fogata be őt a damaszkuszi gyülekezet. A rómaiaknak ezt írja Pál: A hitben erőtlent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit.[4] Az eredeti szövegben a vélekedés helyén a διάκρισις  (diakriszisz) áll, ahol a διά  (dia) át, keresztül, között és a κρισις (kriszisz) hangzású szó áll, ami διακρίνω  (diakrinó) elválaszt, megkülönböztet, különbséget tesz, különbnek tart, eldönt, megítél jelentés helyett, lehetne akár a mi krízist jelentő szavunk is. Ezért én legszívesebben úgy fordítanám, hogy „a hitben erőtlent fogadjátok be, nem ítélgetvén őt a krízisében, válságában!” Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére, Ravasz szerint pedig az Isten dicsőségébe![5]Ez utóbbi egy eszkatológikus távlatot nyit meg az Isten tökéletes befogadásába, ami valójában az Ő kezdeti és legvégső, azaz öröktől fogva való célja. Ez a befogadás minden egyéb „befogadást”, ami személyi vagy közösségi érdek, szimpátia, tekintély és bármi, ami ennél kevesebb cél, kizár! A befogadás mértéke Krisztus, és ez a mérték tönkre tesz, kegyelemre szorulttá tesz![6] A befogadás felkarolást jelent. Föl kell karolni a másikat onnan, ahol van. Be kell fogadnunk a másikat a két kezünkkel úgy, ahogy az atya ölelte át a disznóvályútól hazatérő tékozló fiát.[7]
Apollóst a tudós férfiú csak a jánosi keresztséget ismerte, a Szentlélek tűzkeresztségét nem. Isten Akvillát és Priszcillát használta fel arra, hogy ez a művelt ember betöltekezzék az Isten tüzes lelkével.[8] Hogyan? Egyszerűen úgy, hogy befogadták őt, ahogy előtte Pált is[9]és csak utána kezdték tanítani őt![10] A befogadás nélküli tanítás, okítás, amolyan libatömés! Nem lehet nagy  mellénnyel úgy mond Szentlelket adni senkinek a Krisztusi befogadottság nélkül! A Szentlélek „adása” nem show műsor, amikor az úgy nevezett „adó”öntelt kézrátétellel fölé áll az úgy nevezett „vevőnek”, az pedig hanyatt vágódik tőle és elkezd rángatózni! Hol van belőle a Krisztussal való szent találkozás méltósága, annak mélysége és magassága, amiről előbb szóltunk? Hol van itt a Krisztus lángoló szerelmében való újjáteremtődés?
Isten országa belülről! A damaszkuszi testvér, Ananiás egyetlen szavára Saul kiszabadult a halál-kommandó gúzsából, a lihegve öldöklés kényszeréből, az őt megszálló vakságából. Egy sötét lepel hullt le a világtalanságáról, és feltárul előtte az Istennek országa. Akkor Isten országát, mint egy igazi családot, már nem kívülről látta, mint amit tűzzel-vassal gyalázni, becsmérelni, pusztítani, rombolni és irtani kell, hanem belülről, onnan, ahol Jézus van, az érző, vérző és könnyező emberek. Nem ugyanaz!
Nem ugyanaz, hogy a foci VB-t a lelátóról, kényelmed foteljéből nézed, vagy csapatjátékosként a pályán verejtékezve és ütéseket elszenvedve küzdesz meg az ellenféllel. Nagyon nagy különbség van! Pontosan így vagyunk Krisztussal is, aki elválaszthatatlan anyaszentegyházától. Az Isten tudja, hogy a haverokkal kívülálló szurkolókként a jó hideg sör mellett ellazultan mi mindent megengedünk magunknak. A keresztyénség meccsében annyira jó drukkereknek ismerjük magunkat. Olyan tökéletesen oda tudjuk képzelni magukat a kűzdőtérre, de ettől a tökéletes képzelőerőtől még nem válunk küzdőkké is! Némelyikünk még azzal is dicsekszik, hogy ő kultúráltan bíztatja a kedvenc csapatát és dorgálja az ellenfélét. A játékvezetőkről is esztétikusan fogalmazza meg az elmarasztaló, vagy plauzibilis igazságot. Bezzeg mások, indulatiak, akik mit sem törődnek a nyelvükkel, ami a szívükben, a szájukon is. És folyik a mocsok, de nem ám a focival kapcsolatosan, hanem az Isten szent egyháza ellen, a testvér ellen, a barát ellen, a társ ellen és mindenki ellen. Ennél már csak az a rosszabb, amikor az egyház palástját viselő szolgák viselkednek a farkasi lelkület mámorában ellazultan idegen kívülállókként, telhetetlen béresekként, ahogy ezt egykor Jeruzsálem elöljárói is tették, amikor kínhalára adták Jézust, majd pedig az igaz Pásztor nyáját is.
Pünkösd, Szentlélek szívünkben való kitöltetése az, amikor Krisztus egyik percről a másikra csapatjátékossá tesz abban a csapatban, amit előtte gyaláztál, megvetettél, becsméreltél, vagy ami mindennél rosszabb, közömbösen semmibe vettél. Egyszer csak arra ébredsz, hogy egy vagy azok közt, akik megfeszítik az izmukat, verejtékezve küzdenek test, test mellett. Akkor egyszeriben érezni fogod a másik testi valóját, a verejtékétől kezdve a leheletéig, a félelmétől kezdve az öröméig. Felnagyítva látod a nyavalyáit, a bogarait, gyengeségeit, erősségeit, mindent. Amikor úgy érzed, hogy nem bírod elviselni, akkor Szentlélek még szemtől szembe állít a játékvezetővel is, akiről előtte egyetlen jó szót sem tudtál mondani. De akkor már odafigyelsz és meghallgatod a testvéredet, egyszerre fontosabb lesz ő tenmagadnál, mert csodálatosan nem ő, hanem te változtál meg! Így emel fel Krisztus önmagához a mennyekbe bennünket, hogy megtisztítva, meggyógyítva, megvigasztalva és befogadtatva visszahelyez emberségünkbe! Nincs ennél kevesebb keresztyénség! Mindaz pedig, ami ennél kevesebb, nincs semmi köze a keresztyénséghez!
Ez történt tehát Saullal is, amikor ott állt szemtől szemben Ananiással, a damaszkuszi keresztyén gyülekezet vezetőjével, de valójában mindketten a Teremtő Krisztus Jézus jobbja felöl álltak!
Feltudjuk-e fogni, hogy milyen, amikor az egykori gyilkos testvérként ül le hajdani áldozata asztalához, hogy együtt egyenek kenyeret? Jó lenne elidőzni felette, mert néhány perc múlva itt valamennyien pontosan így fogunk a Jézus Krisztus asztalához járulni. Bárcsak megtörténne a csoda, hogy szívünk egybeforrjon a Jézuséval! Ámen.
Ima: Mennyei Atyánk! A te szeretetedben bocsátottad el nekünk egyszülött Fiadat, a Fenségest, aki kicsivé tette önmagát. Uram! Olyanná lettél, mint én, ember, hogy megérinthesselek, hozzám hasonló, hogy magadra ölthess engem én pedig magamhoz vehesselek téged. Ma azt cselekedted, hogy hangodat a saját bölcső énekemként halljam, akaratodat a sajátomként kövessem engedelmesen. Segíts látnom, tudnom és éreznem, hogy szüntelenül te ölelsz engem körül kívül és belül egyaránt! Vedd hát el most minden félelmemet és tölts be minden értelmet felül múló békességeddel, szereteteddel! Költözz a boldogsággal együtt a szívembe és az életemben! Világosságod, bölcsességed járjon át és tegyen világossággá és bölcsességé a társaim számára!
Teremts bennünket egymás tagjaivá, segítőivé, vigasztalóivá és megörvendeztetőivé, élő gyülekezeteddé! Támaszd életre elszáradt és sírba csúszó csontjaikat, állíts elő élő seregeddé bennünket is a te eljöveteled napjára! Ámen.
Úri ima: Ti azért így imádkozzatok!
 Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Áldás: Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan. Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből. Apcs 3: 22 – 25.
Térjetek (hát) meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.

Ágendai beszéd:
Történetünkben, amikor Pál, az egykori Saul már tudva tudta, hogy Ananiás minden szava és szándéka egy a Krisztuséval, a következő felszólítást hallja: „A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az ő szájából. Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, amiket láttál és hallottál. Most annakokáért mit késedelmezel? Segítségül hívván az Úrnak nevét kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet.”[11]
Mit jelentsen mindez? Csak azt, hogy mostantól fogva nem kívülálló drukker, hanem csapatjátékos vagy! Ez azt jelenti, hogy mostantól fogva ne a világ moslékján élj, hanem a Szentírás anyatején az örök élet igaz eledelén! És nem mond erre azt, hogy gyermekkorodban már megkereszteltek téged, meg aztán még konfirmáltál is, mert akkor a lényegről tereled el a figyelmedet. Igenis végre érvényesülnie kell a gyermekkeresztségnek és konfirmációdnak a te életedben is, azaz valósággá kell válnia mindennek, amit Krisztus elvégzett érted a te üdvösségedért! Ezért hát keresztelkedj most meg! Tudatosuljon most benned, hogy részesültél a Krisztus halálából és feltámadásából, mert ez a keresztség! Konfirmálj! Tudatosuljon hát benned, hogy nem vagy a magad tulajdona, sem senki másé, hanem csakis a Jézus Krisztusé, a te szerelemes megváltódé és üdvözítőddé! Testestől, lelkestől élve és hallva, bármely állapotban, egyedül a Krisztusé vagy!
Az Úri szent vacsorában is az történik, ami a keresztségben, csak nem a víz jegye által, hanem a megtört kenyér és közölt kehely bora által. Noha elrejti magát az Isten a teremtésében, a hallható és látható igében egyaránt, sőt még az Ő szolgáiban is, ma mégis, amikor magadhoz veszed Krisztus áldozatát, hogy feltámadásának ereje kezdje el a munkáját benned, gondolj a megfeszített Krisztusra. Amikor kezedbe veszed a megtört kenyeret, lásd úgy Őt, mint aki ott vagy a kereszt tövében és részes vagy a kivégzésében, mert az a kínhalál a te bűneid bocsánatának és örök életednek ára.
Nézz föl a kínhalált halt Krisztusra, amint a katona megdöfi az oldalát és testéből víz és vér zúdul alá erre a világra! Ez az a víz, ami a keresztségkor a te fejedre ömlött és ez az a vér, ami most a kehelyben veled közöltetik! Szentlélek munkája az a hit, amivel Isten a szent jegyek magunkhoz vételével titokzatosan összekapcsol Krisztussal, Önmagával és egymással, az Ő szent népével, az anyaszentegyházzal. A testünkben fogjuk hordozni Krisztus halálát és feltámadásának erejét egyaránt. Meghaltunk a bűnnek és a világnak, hogy éljünk Istennek e világon.
Amikor szádba veszed, megrágod és lenyeled a kenyeret, majd pedig átmossa bensődet a bor, érezd meg, hogy nem földi mulandó elemek járják át emberi valódat, hanem maga Krisztus. Tudd, hogy Ő hatja át az ízlelésedet, véredet, tudatodat, lelkedet és testedet. Mindenhol Ő ölel körül téged, kívül és belül, most és az örökkévalóságban egyaránt! Ne késlekedj tehát, jöjj az Úrhoz! Ámen.
Az eukarisztia előtti könyörgés:
„Uram, Istenem, tudom, hogy sem méltó, sem érdemes nem vagyok arra, hogy lelkem hajlékába jöjj, mert egészen puszta az és üres, s nincs benne számodra hely, hová fejedet lehajtsd.
Ám amint a magasságból érettünk leszállva megaláztad magad, ereszkedj le most az én alacsonyságomhoz is!
És amint a barlangban az oktalan állatok jászlában való fekvést elvállaltad, légy kegyes most is bejönni értelmetlen lelkem és romlott testem jászlába!
És amint nem vonakodtál a poklos Simon házába lépni, és ott a bűnösökkel együtt étkezni, méltóztass most az én alázatos lelkem hajlékába is bejönni, bár poklos és bűnös vagyok!
És amint nem taszítottad el ama bűnös nőt, midőn hozzád járult, hogy illessen, kegyeskedj nekem is megengedni, hogy — bár bűnös vagyok — érinthesselek!
És amint nem utáltad annak bűnös és tisztátalan ajkait, midőn csókkal illette lábadat, ne utálj meg engem se, bár ajkaim, szám és nyelvem még szennyesebbek és bűnösebbek!
Legyen inkább legszentebb tested és véred parazsa megszentelődésem, felvilágosulásom, megalázott lelkem és testem egészsége!
Vegye el tömérdek bűnöm terhét, őrizzen meg minden ördögi fondorlattól!
Legyen számos ártalmas és gonosz szokásom megszüntetője és legyőzője, szenvedélyeim kiölője!
Segítsen parancsaid követésére, isteni malasztod (minden jótéteményed) megszerzésére és országod elnyerésére!
Hisz nem könnyelműen járulok hozzád, Krisztus, Istenem, hanem a te kimondhatatlan jóságodban bízva, nehogy közösségedből távot maradva a szellemi ragadozó zsákmánya legyek! Kérlek azért, Uralkodóm, ki egyedül vagy szent, szenteld meg testemet és lelkemet, elmémet, szívemet és vesémet, s oltsd szívembe a te félelmedet, tedd eltörölhetetlenné bensőmben megszentelésedet!
Légy segítőm és oltalmam, vezéreld életemet békességben, tégy méltóvá, hogy egykoron szentjeid között a te jobbod felől álljak, szeplőtelen Anyád, a szolgálatodra álló tiszta szellemek, és összes szentjeidnek imái és könyörgései által, kiket öröktől fogva kedvelsz! Ámen.”[12]
A szent jegyekben való részesülés.
Áldás: A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká, Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. 1Pét 5:10 – 11. 


[1] Amikor ezt meghallották, egy szívvel és egy lélekkel Istenhez kiáltottak, és így szóltak: Urunk, te teremtetted az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van, te mondtad a Szentlélek által Dávid atyánknak, a te szolgádnak szájával: "Miért tombolnak a népek, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot? (Zsolt 2,1-2) Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen."Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék. Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által. Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét. ApCSel 4: 24 – 31.

[2] ApCSel 9: 13 – 14.
[3] Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van; És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus [lelke], amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már. 1Ján 4:1-3. 
[4] Róm 14: 1. 
[5] Róm 15: 7. 
[6] Visky ferenc: Méz a sziklából, Koinónia 2003 április 30.
[7] Uo. április 28.
[8] Érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevű zsidó, alekszandriai származású, ékesenszóló férfiú, ki az írásokban tudós vala. Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét tudja vala. És ez kezde nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Priscilla, magok mellé vevék őt, és nyilvábban kifejtették előtte az Istennek útát. Mikor pedig Akhájába akara átmenni, buzdítván [őt] az atyafiak, írának a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Ki mikor odajutott, sokat használa azoknak, kik hittek vala a kegyelem által: Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus. Apcs 18:24 – 28.
[9] Apcs 18:1 – 3.
[10] ApCsel 18: 26.
[11] Apcs 22: 14-16. 
[12] Aranyszájú Szent János: SEM MÉLTÓ, SEM ÉRDEMES in. Ízleljétek és lássátok, Szent István Társulat Budapest 2004. o. 34 – 36.