Alapige: Jel 3: 15 – 19
Igehirdető: Faust Gyula
Keresztyén civilizációnk rákfekélye a közömbösség. Mielőtt Hitler a
teljes gőzerőre kapcsolta volna az anschluss gyilkos gépezetét, tudományosan
megtervezett, évekig tartó, fokozatos közömbösítéssel közömbösítette birodalma
polgárait. A közömbösítés sikeres volt. Millió szám pusztultak el a rendszer és
a tiszta faj ellenségének bélyegzett emberek az úgynevezett munkatáborokban, a
többségi jóléti társadalom pedig helyeslően bólogatott, vagy önfeledten tapsolt
is neki. Közömbösség nélkül nem működött volna a kommunizmus gépezete sem. Míg
százezrek és milliók a haláltáborokban szenvedtek a közömbösített új ember az
új rendszer bizalmát élvezte az első az elsőbbek igazságosnak hirdetett
Kánaánjában. Könnyű azt mondanunk, hogy mi nem vagyunk közömbösek. Valóban?
Gonosz őrszemek éjjel és nappal ügyelnek ránk, hogy azok legyünk. Nem volt
olyan rég a Jugoszláviát darabjaira szétszedő háború. És míg a szerbek,
horvátok és bosnyákok gyilkolták egymást, Magyarország a „Big brather” valóság
show-t bambulta a tévében. És ez csak egy az elközömbösítő eszközök közt.
Laodicea nem egyik
napról a másikra jutott a közömbössége miatt a kiköpettetés állapotába. Nagy az
Isten kegyelme, hosszan tűr érettünk. S mégis oda jutott ez a gyülekezet, hogy
Ő csaknem kiköpte a szájából.
De mégsem köpi ki: tanácsot ad neki az Úr. Ez meglepő. Aki a
kiköpettetés, a gyehenna állapotában van, ahhoz az Isten tanácsadóként fordul.
Nem ítélőbíróként, hanem beszélgetőtársként. A „tanácsolom” ezt jelenti:
„szeretnélek meggyőzni, rábeszélni, megmondani neked, hogy nem jól van ez így,
hogy ennyire közömbös vagy. Laodiceát az önerőből elért gazdagsága tette
közömbössé. Gazdag vagyok, nincs semmire szükségem – mondta. Ez azt jelenti,
hogy TŐLED semmire sincsen szükséged.” Lehet, hogy te nem mondod Istennek, hogy
meggazdagodtam, csak már egyáltalán semmire sem számítasz Tőle. Úgy élsz, mint
aki számára sem Isten, sem az Ő népe, az anyaszentegyház nem létezne. Tudod,
annyira érdekel téged az Isten, amennyire a népe érdekel téged! Amilyen az
egyházhoz való viszonyod, olyan az Istenhez is! Kevesen vannak, akiket az
ellenséges hitetlenség és nyílt ellenszegülés fordított szembe a
gyülekezetével. Kevesen vannak, akik megharagudtak valamiért az egyházra, ezért
durcásan távol maradnak. Kevesen vannak, akik más keresztyén templomba járnak,
s ezért nem jönnek közénk. Kevesen vannak, akik okkult csoportok, vagy szekták
tagjai és ezért kerülik az egyházat. Kevesen vannak, akiket a hivatásszerűen
végzett életmentő munkájuk akadályoz meg! Nem ezek tartják távol a legtöbbünket
a gyülekezettől, hanem a mindenek közt a legrosszabb: a langyos közömbösség.
A langyosak nem
hideg istentagadók, nem jég kemény pogányok, nem büntetett gonosztevők, de
állapotuk mégis rosszabb, - mondja az Úr – mintha azok volnának. Lehet velük
beszélni Istenről egyházról, régi ismerősként hallgatják, helyeslően
mosolyognak is hozzá, illedelmesen érdeklődnek, majd udvariasan kimentik
magukat a felelősségük alól és soha be nem következő ígéretet tesznek. Nem
lelkesednek a Krisztus ügyéért. Kimértek, józanok, ridegen bölcsek,
mérsékeltek, tárgyilagosak, úgynevezett normálisak, kik titokban megvetik a
rajongókat a buzgólkodókat. Ez a langyosság a kihűléses halál, amikor nincs
semmi az emberben, ami fenntarthatná élethez szükséges meleg egyensúlyát. Ennek
a valaminek, vagy valakinek a hiánya, kárhozatosan halálos! Az Úr nem akarja,
hogy bele langyosodjunk a kárhozatunkba!
Ezért Isten tanácsol. Bárcsak
meggyőzne bennünket is Jézus!
„Végy tőlem!” Itt a
görög ἀγοράζω (agoradzó) szó áll, amit
úgy is fordíthatnánk, hogy piacozzál Tőlem! Az agora az ókori Görögországban valójában a szentélykörzet
szent tere volt, a görög városok vallási, szellemi, politikai
és kereskedelmi (üzlet, tőzsde, piac) irányításának és szervezésének központi
tere. Megszentelt terület, így a bűnösök nem léphettek be oda. Egyfajta
könyvtárként, a város ügyeit intéző szavazóhelyként is működött. Az agora római
megfelelője a fórum. Athénban az Agora a város politikai életének központja.
Itt ítélkeztek Szókratészt felett. A színházaknak, iskoláknak és az
oszlopcsarnokok üzleteinek köszönhetően az Agora volt a város életének minden
területét lefedő társadalmi és kereskedelmi központja, még az Athénban
használatos ezüst érmék pénzverdéje is. Így tehát, amikor az Úr azt
parancsolja, hogy „Tőlem piacozzál”, a lehető legteljesebb életet kínálja fel,
amit csak el tudsz képzelni. Olyan valamit akar adni, ami kihat élted minden
területére, itt és az örökkévalóságban egyaránt!
Azért mondja, hogy Tanácsolom.
Szükségünk van erre a tanácsra. Az Ő neve Tanácsos. A nagy kínálatözönben, jó,
ha meghalljuk végre az egyetlen jó Tanácsost!
Végy Tőlem, - mondja - mert lehet mástól is vásárolni, nem csak az Úrtól. Babilon
a sátáni birodalom és város jelképes neve, piacán minden kapható. Jelenések
könyvének tizennyolcadik része babiloni árucikket sorol fel.[1]
Az is megtalálható ott, amit Jézus említ: arany, kenet, gyolcsruha. Csak az nem
Tőle való. Nem bolti aranyról szól Jézus. Nem az a kérdés, hogy van-e hitem, igazságom,
jó cselekedetem, buzgalmam, balzsamom. Az a kérdés: kitől van mindez? Naomi azt
mondta Ruthnak: „Leányom, ne menj szedegetni más mezőre.” (Ruth 2, 8) Ha Ruth
más mezőre ment volna, ott talán gazdagabb termést talál, de a neve Soha nem
kerül be a dávidi-jézusi családfába!
Sok aranykereskedő
van — sokféle lelki ajándék, sokféle gyógyulás szerezhető be, sokféle
evangelizátor terjeszt sokféle evangéliumot. Sok juhakol van, de nem mindnek az
Ajtónálló nyitotta meg ajtaját. Ágoston Jézus Krisztus sebeit ajtóknak nevezi.
Egyetlen út van a számunkra, amely az Ő testén, a meghasadt kárpiton vezet át.
Isten csak azokat igazítja meg, akik Jézus hitéből valók.
„Tűzben megpróbált aranyat.”
Jézus csakis tűzben
próbált aranyat ad. Megtisztított aranyat. Az Ördög, a nagy hamisító mást
kínált helyette. A Gonosz hamis aranyában nincs benne a tiltás tűz-próbája —
akadt is rá vevő. Az Isten aranyát megégette megtisztította az a szócska amit
mi nem szeretünk a ‚ne”. Ne egyél!” Az Ördög aranyában hamis állítás van: „olyanok
lesztek, mint az Isten.” A Gonosz Összekeveri az Igét a nem-Igével. Jézust így
kísérti meg: „Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat, mert meg van írva: Az ő
angyalainak parancsol felőled, ás kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd
lábadat a kőbe.” (Mt 4, 6) A Sátán itt a 91. zsoltárból idéz, de elhallgatja,
ami e vers előtt van: „a Felségest választollad a te hajlékoddá.” (9. vers)
Csak az számíthat az angyalokra, akinek az Úr lett a hajléka S azt is
elhallgatja, hogy e zsoltár azzal végződik: .mivelhogy ragaszkodott hozzám
megszabadítom Őt.” (14. vers)
„Megpróbált.”
Az eredeti kifejezés
szerint Inkább tűzben izzított aranyról van szó. Isten népét tűzön viszi át,
hogy kiégjen belőle a salak. Krisztus van velünk ebben a tűzben! Tüzében minden
elhal, elhamvad, kiolvad, ami nem krisztusi. A salak: az én. Az én
lelkesedésem, az én akaratom. A Lélek tüze kiégeti belőlem saját tüzemet, saját
izzásomat. Mi hajlamosak vagyunk úgy gondolni erre a felizzításra, hogy „Isten
elvégzi megtisztításomat, hogy azután mint csillogó aranyat vegyen ki a
lángból.” Nem! Istennek nem kell az én színarany csillogásom, neki egészen más
kell, az áttetszőségem[2]
kell, ezért aranyként benne hagy a tüzében egy életen át! Az izzítás sosem ér
véget. „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett
támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek, sőt,
amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az Ő
dicsőségének megjelenésekor is vigadozva őrvendezhessetek” — írja Péter. (1 Pt
4, 12)
Sadhu Sundar Singh
mondta egyszer: ha megfogjuk a hideg vasat, akkor magát a vasat érezzük; ha
pedig izzik a vas, akkor a tüzet érezzük. Jézus: tűz; s az arany akkor tiszta,
ha hűen adja tovább Mestere izzását. Jézus sohasem nyilvánult meg hidegen vagy
langyosan, hanem féltő szerelmében égett, izzott a szíve — „szívem megolvadt viasz,
tűzben izzó arany. Ezért amit izzítva kapunk, nem adhatjuk tovább langyosan.
Amit salakmentesen kapunk, nem adhatjuk tovább salakosan. Ne tegyen langyossá a
magunk féltése, a gyávaság, a szenvedés nem vállalása. A tűz vonz oda magához,
az izzás. Betegei vagyunk-e már a szerelemnek? Van-e már lázunk?
„Végy tőlem ingyen!”
Ha fizethetnék
érte, tudatában lehetnék annak, hogy valamit törlesztettem Nem lehet jobban
tönkretenni valakit, mint az ingyen Szeretettel — mert az ingyen kegyelmet nem
lehet kiegyenlíteni; mert az ingyen szeretetét nem lehet megfizetni.
Áldott legyen az
Isten, hogy egy örökkévalóságra eladósított bennünket!
Kiköplek-szeretlek!
Előbb azt mondta
Jézus: „kiköplek”; most meg azt mondja: „szeretlek”. Azt szereti tehát, akit kiköpött.
Egy kérdés támad
bennünk: „kiköplek” — de hová?
Jézus maga is egy
kiköpött. Mert ez a világ nem fogadta be, népe nem adott helyet neki. S ez a
Jézus, aki azt mondta, hogy „kiköplek”, nem köpte ki a laodiceai gyülekezetet,
mert ha megtette volna, akkor ez a gyülekezet hiányoznék a Jelenések könyvéből.
Íme hát a mélységes titok.
A kiköpés egy hely,
héberül Tófet, a gyalázatnak, a kiköpetésnek a helye, Jeruzsálem szemétdombja a
városon kívül a Golgota! Ha tehát kiköp minket Jézus, aki maga is kiköpött,
akkor hova köp ki? Oda, ahol Ő van — a Golgotára. Ki lehet bírni ezt a
szeretetet?
Jézus azt mondja:
„Mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre.” (Lk 14, 10) És az a
meglepetés ér bennünket, hogy amikor engedelmeskedünk neki, és le akarunk ülni
az utolsó helyre (talán morogva, lázadozva), akkor azt látjuk, hogy már ott van
Jézus! Jézus ül a legutolsó helyen. S ott maga mellé ültet. Fogadjam el ezt az
utolsó helyet. Mert ennél előkelőbb hely nincs a világon! Maga mellé ültet
Jézus, a Vele való életközösségbe. Oda szán minket. Mi is e világ szemetjeivé
váltunk, Vele együtt.
„Akit én szeretek,
megfeddem.”
„Akit én megfeddek, szeretem.” Ugyan miért
fenyítene máskülönben az Isten, ha közömbös lennék neki, ha nem lennék érdekes
a számára? De az Isten szeret minket, szeme fénye vagyunk. Az Isten szeretete
gyöngéd szeretet. Ám mi folyton visszaélünk vele, emberi tartalmakkal töltjük
meg; azt hisszük, hogy az a szeretet, ha szépeket mondunk egymásnak, hogy
nekünk is szépeket mondjanak. Önző önszeretet húzódik meg e mögött. Az ige azt
mondja: „temérdek a gyűlölőnek csókja.” (Péld 27,6) Az Isten szeretete féltő,
megmentő szeretet, kemény szeretet, a kárhozatból kihozó szeretet. A féltő
szeretet nem magát félti, hanem a másikat. Mi azért félünk mentő szeretettel
szeretni, mert féltjük önmagunkat.
Ő nem csak
bárányosan, hanem egyben haragosan is szeret. Miért nem beszélünk az Ő
haragjáról, a szeretet bosszúállásáról? Az Isten bosszúálló, haragvó Isten. Aki
nem tud haragudni, az nem is szeret. Azt mondja az ige: „Haragudjatok, de ne
vétkezzetek!” Mi a vétek a haragban? Akkor vétek a harag, ha nem mentő
szeretettel szeretek. Ha a harag tele van mentő szeretettel, akkor az felülről
való szeretet.
Nincs jogunk az
Istennek csak a szeretetéről beszélni, mert Istennek a haragja is szeretet. A
mi szeretetünk viszont csakis harag, mert elveszítő szeretet. Telve van ilyen
igékkel a Szentírás. ,,Eljön az Isten haragjának a napja.” Hol van itt a
szeretet?,, Rájuk rohanok, mint a kölykétől megfosztott medve” (Hős 13,8),
„rájuk hozom, amitől félnek” (Ésa 66, 4)... Hol van ott a szeretet, amikor azt
mondja Isten, hogy nem kegyelmezek meg, és nem kedvezek, és nem leszek
irgalmas, hogy el ne veszítsem őket!” (Jer 13, 14) Hát éppen ott van a
szeretet! Azért nem kegyelmez, hogy kegyelmezhessen. Azért nem lágy kézzel
szeret, hogy megmenthessen.[3]
Testvéreim! Isten
féltő szerelmének igéjét hallottuk! Végezzünk hát számadást, hogy a megtérés
gyümölcseit teremhessük az Ő dicsőségére! Ámen.
[1] Arany és ezüst, és drágakő és gyöngyök. Gyolcs és bíbor, selyem és
skárlátcikkek; Mindenféle fa, még thinfa is. Mindenféle edény: elefántcsont,
drágafából, rézből, vasból és márványkőből [csinált] bármilyen használatra való
edényt; És különféle fűszereket, illatszereket és keneteket: fahajat, tömjént. És
borok és olajféléket. Gabonafélék és őrleményeiket: zsemlyelisztet. Barmokat,
juhokat, és lovakat. Kocsikat és szekereket. Rabokat és emberek lelkeit. Jel
18: 12 – 13.
[2] A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy
gyöngyből vala; és a város utcája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg. Jel
21: 21.
[3] Visky András? Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár 2003. (decemner 2 –
8)
