Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2014.09.22-én.
Olvasandó: I.Mózes 1:27,28 – Apostolok cselekedetei 17:26-29 Igehirdető: Nagy Lajos
Az elmúlt nyáron volt egy hét héten át tartó teremtés- sorozatunk. Egy aspektusát azonban korántsem merítettük ki teljesen. Nevezetesen: Mivégre, milyen céllal teremtette Isten az embert? Vagy szekularizált frazeológiával fogalmazva: Miért is alakulhattak úgy a dolgok a fejlődéstörténet során, hogy sor került a homo sapiens előállására?
A kérdésfelvetés során tehát ilyen egyszerűen szintetizálható akár a szinkretista világnézetek sokasága is. Természetesen nem úgy, ahogyan az egyik kereskedelmi televízió tette a minap, amikor valósággal kikarikírozta a hitvalló Miniszterelnök-helyettest, aki egy megnyilatkozásában zökkenőmentesen igyekezett feloldani a kibékíthetetlennek látszó, mesterségesen szított ellentétet az evolúció elmélet és a teremtés-hit alapú világnézet között.
A lényeg, hogy „…Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá!...” Fontos tehát az ember Isten-képűsége, az imago Dei. A teremtés csúcsának, az embernek, illetve az emberiségnek a nemek szerinti megoszlása után pedig jön a leglényegesebb elem: az isteni áldás. Ezt követően viszont azonnal körvonalazódik a cél: a szaporodás, a föld benépesedése, valamint – nem kevesebb súllyal – az ember feladatának proklamálása. A „…hajtsátok uralmatok alá!...” kitétel nem egyfajta öncélú uralkodást, nem urizálást, mégkevésbé nem basáskodást jelent, hanem éppenhogy a legnemesebb, legmagasztosabb cél betöltésének ígényét jelenti. Azaz: a „rendeltetésszerű” működtetést.
Nagyot ugorva a történelemben Szent Pál apostolnak a művelt görögök előtt, Athénben elmondott beszédéből idéztünk egy idevágó részt: „Az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon az egész föld színén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait…”
Pál tehát már azt is kimondja, hogy nemcsak egyszerűen Isten-képűségről, hanem egyenesen Istentől való származásról van szó. Egy vérből teremtettünk! Testvérek vagyunk! Az „egy vér” egyenlő a vérszerinti rokonsággal!
Ezen kívül az embernek eleve elrendelt ideje van a földön. Azaz: a földi élet – az örökkévalóság viszonyaitól merőben eltérően – véges. Mózesnek, Isten emberének zsoltáros imádságában azt olvassuk: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő…” (Zsoltárok 90:10)
Továbbá az embereknek „…lakóhelyük határait…” is kijelöli az isteni akarat. Ezek a „határok” megegyeznek a lakott föld s a lakható föld határaival.
Az ember a technikai fejlődés és az intellektus egyre térhódítóbb előretörésével kacérkodik a végtelen világegyetem minél teljesebb megismerésével. Néhol nem titkoltan azzal a céllal is, hogy kikutassa: létezik-e a földön kívül is élet, élhető közeg. Az alap, a kiindulás azonban mégis ez: „…meghatározta…lakóhelyük határait…” Ez pedig a lakott föld, a lakható föld. Az ismert, a megismerhető világ.
Ez a lakott föld isteni koncepció azonban még más egyebet is sugalmaz nekünk. Nevezetesen: az Újszövetség eredeti nyelvében a görög oiküméné kifejezés így fordítható le magyarra: a lakott föld, az egész föld, a föld lakói, az emberiség, a földkerekség. Tágabb értelemben ebből már csak egyetlen lépés a ténykérdés, hogy a különböző nyelvek, népek, vallások és világnézetek egyező hitre terelgetése, egymás irányába való nyitásra, őszinte kommunikációra, toleranciára, békés progresszióra nevelése egyetemes emberi érdek és Istentől rendelt feladat. Mégpedig minden szinten. A XXI. század – ebben az összefüggésben – mindenképpen a tágabban értelmezett ökumené százada. Ez derül ki Ferenc pápa és más mértékadó karakterek progresszív nyilatkozataiból, de majd’ mindenki így gondolkodik ma már, aki számít s aki magára ad valamit. Ez még akkor is így van, ha napjaink világpolitikai eseményei – így a közelkeleti- és az ukrajnai fegyveres harcok - sajnos nem ebbe az irányba mutatnak. De Jókaival szabadon: Eppur si muove – azaz: És mégis mozog a föld. Vagyis az Isten által alkotott lakott föld „mozgásban van”. Tehát: ami ma még lehetetlennek látszik, holnap esetleg mégis csak valóra válik. A summázás pedig az: „…hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs messzire egyikünktől sem, mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: >Bizony, az ő nemzetsége vagyunk.<”
Ez a filozófikus fejtegetéstől sem mentes apostoli szó már egyetlen szavas magyarázatra sem szorul. Csapán csak nyomatékot helyez a mai kettős alapigére, melyeknek lényege, hogy rámutasson a teremtettség, azaz az emberiség Isten-képűségére, Istentől-valóságára.
Végezetül Simon András grafikusművész-író idevágó imádságos gondolatmenetét idézzük:
Te és én, a lélek csendje…
Sóvárogva várom, hogy bűneim ellenére
mégis magadra ismerj bennem, Uram.
Hangtalan párbeszéd…
Magamba nézek s benned gyógyulok.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
