2014. október 27., hétfő

Valóban igazat beszéltek, ti, hatalmasok, és pártatlanul ítélkeztek az emberek fölött? Hiszen álnokságon jár az eszetek, arra törekedtek, hogy az országban erőszakkal érvényesüljetek.

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,  2014.10.27-én.
OlvasandóZsoltárok 58:2,3 Igehirdető: Nagy Lajos

      2011. október 24-én spontán indult el itt nálunk egy azóta immár hagyománnyá lett gyakorlat, az 1956-os magyar forradalom 55. évfordulója kapcsán. Akkor a forradalomról való megemlékezés kapcsán elhangzott meditációnkat az 55. évfordulóra tekintettel az 55. zsoltárban foglalt gondolatmenet mentén fogalmaztuk meg. Az azóta eltelt két esztendő hasonló időszakában, a forradalom évfordulóját követő meditációnk alapigéje a megfelelő évforduló számával azonos számú zsoltárból való idézet volt. Az 56. évfordulón az 56., az 57-en pedig az 57. zsoltár került terítékre. Úgy, hogy a nevezetes dátumot követően még heteken át a zsoltár további versei fölé hajoltunk, igyekezvén kimeríteni annak teljes mondanivalóját.

      Ma folytatjuk ezt az immár tradícióvá lett gyakorlatot. A forradalom 58. évfordulója alkalmából hangozzék tehát közöttünk az 58. zsoltár felolvasott néhány versének üzenete. A zsoltár további versei pedig majd ezúttal is – mint az előző években  –  heteken át elkísérnek bennünket.
      A zsoltár felirata ez: „A karmesternek: A >Ne veszíts el< kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele.” Már ez a felirat fontos információt, illetve instrukciót közöl. Nevezetesen: a kultikus-liturgikus elemként használt zsoltárt az istentiszteleten az énekvezetéssel megbízott karvezető irányításával a már ismert szövegű ének dallamára énekeljék.  

      Mégpedig feltehetően ez esetben acapella, vagyis mindenféle hangszeres kíséret nélkül. Hasonló instrukciók olvashatók a megelőző zsoltárok felett is. Az meg, hogy Dávid szerzősége megemlíttetik, feltétlenül kiemelt fontosságúnak minősítette a zsoltárt azok számára, akik aztán annak szavaival énekelve imádkoztak. Annál is inkább, mivel a sokkal később keletkezett latin megfogalmazás szerint: Bis orat, qui bene cantat. Azaz: Kétszeresen imádkozik, aki jól énekel. Ilyen bevezető eligazítást követően aztán bátran, hatalmasan csendülhetett az Istent dicsőítő ének a zsoltár mennyei harmóniáiban.
      Miről is? Először is arról, hogy a zsoltáros Dávid és  szerzeményén keresztül a nép, Isten népe szembesüljön az őket körülvevő tarthatatlan helyzet jellemző elemeivel. A költői kérdés fel akarja nyitni a szemeket a gyökeres problémák reális meglátására: „Valóban igazat beszéltek, ti, hatalmasok, és pártatlanul ítélkeztek az emberek fölött?” Érezzük, hogy a szerző e kérdése által nyilvánvaló evidenciákat közöl. Ilyesmiket: a hatalmon lévők közül sokan távolodnak el az igazságtól, azaz hazugságokat állítanak. Az igazmondás nem kenyerük. Az ítélkezésük mögött gyakorta tapasztalható a kettős mérce, amely igazságtalansághoz vezet.
      És most itt mindjárt álljunk meg s próbáljuk aktualizálni ezt a zsoltáros kérdőmondatot az évfordulós egykori magyar történelmi eseményekre nézve. Mert ez a költői kérdés mindenképpen ott húzódik az ötvenhatos magyar forradalom kitörését megelőző történelmi háttér szituációban. A második világháborút követő évtized Magyarországára jellemző volt a bolsevista-internacionalista diktatúra egyre tarthatatlanabbá váló, nemzetellenes, emberellenes politikája. A kérdőmondatos-zsoltáros helyzetelemzés azt súgja: lám-lám, nincs új a nap alatt!

      Merthogy ami megpróbáltatást jelentett Dávid király idejében, az sajnálatosan régi-új formációkban jelent meg a XX. század közepén. Minekutána kódolva volt, hogy az a bizonyos húr egyszerre csak elszakadjon s aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
      A magyar ötvenhatosok nem ezeket a bibliai szavakat skandálták, transparenseikre nem ezeket írták. Az indulatok elszabadulása s a forradalom kitörése azonban a zsoltáros korára is jellemző anomáliákra vezethető vissza s azokra kíván  fényt deríteni. A hazug és igazságtalan politika tarthatatlan helyzetet teremtett, amiből egyedül csak a forradalom mutatta a kivezető útat. Mi sem igazolja ezt jobban, mint a tény, hogy sajnos csak évtizedekkel későbben ugyan, de megfogalmazódik a reális helyzetértékelés a kommunizmus útját járó nemzet számára, amikor is majd éppen a kritikával illetettek fogalmazzák meg önnön magukra nézve a szánalmas bűnt: Hazudtunk reggel, délben és este… Vagyis: egy hazugságra épülő társadalomnak előbb utóbb meg kellett buknia!
      A második mondat így hangzott: „Hiszen álnokságon jár az eszetek, arra törekedtek, hogy az országban erőszakkal érvényesüljetek.” Igen. Ez is mind stimmel. Szó szerint ez történt itt minálunk is. Az álnokság nagy bűn! Nem is rejtegethető sokáig. Az álnokságnak a hazugsággal van rokonsága. Egy tőről fakadnak ezek a nyelvi szinonímákkal körülírt gonoszságok, azaz bűnök. Ráadásul természetesen ezek többsége alattomosan titkolni igyekezett bűnök. De a Biblia e tekintetben is világosan fogalmaz: „Mert nincs olyan  rejtett dolog, amely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, amely ki ne tudódna, és ismertté ne válna.” (Lukács 8:17) Azaz: a titkos párt-határozatokkal deklarált, üres és hazug jelszavaknak egy ponton lejárt lemezekké kellett válnia.

      A másodikként említett erőszak pedig szintén a diktatúrák sajátos velejárója. Az erőszak alapja az én, az önös érdek; mindenkit leigázni, mindenkit hatalmam alá hajtani, csak én számítok! Továbbá az is tény, hogy az erőszak erőszakot szül s máris előáll a robbanásra kész helyzet. Vagyis: ahogy 1956-ban történt, megérett az idő a forradalomra.
      Tisztelettel emlékezzünk a forradalom értelmi szerzőire és megvalósítóira. Tegyük ezt a Biblia örök igazságainak a sötétségbe fényt sugározó világosságában. Ez a világosság nemcsak  a múlt történelmi szükségszerűségeit és a jelen társadalmi diagnózisait állítja elénk, hanem a jövendő felé is útat mutat. A háborúk és a forradalmak szabadság iránti törekvésében mindig progresszió van, amelyre nézve a reménység-üzenet a keresztyén gondolkodás számára szintén a Szentírásban van megfogalmazva: „…Ímé mindent újjá teszek…” (Jelenések 21:5)  –  így szól az Úr.
      A forradalom célkitűzése mindig a szabadság. Erről énekel  korunk tízkötetes hitvalló celldömölki költője, Pecznyik Pál: „Földünk legszebb rózsaszála” című, l992-ben írt versében:

Szabadság! Te szép, te drága,
földünk legszebb rózsaszála.
Ó de sokszor elraboltak,
összetörtek, eltiportak.

Bár  sokszor tetszhalott voltál,
mégis, mindig feltámadtál!
Mert életed égből ered,
így megölni sosem lehet!

Elnyomó bár meg gyötörhet
népet, s azon, pálcát törhet.

Ám szabadság rózsaszála,
ismét kihajt, nemsokára!

Szabadság! Te szép, te drága,
földünk égi rózsaszála,
 repülj szerte, mint madárdal,
s föld megtelik, illatárral.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
 Nagy Lajos kórházi lelkész