Olvasandó: Titusz 2:1-5
Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással, hogy az idős emberek legyenek mértékletesek, tisztességesek és józanok, a hitben, a szeretetben és az állhatatosságban egészségesek; ugyanígy az idős asszonyok is szentekhez illően viselkedjenek; senkit se rágalmazzanak, ne legyenek mértéktelen borivás rabjai, tanítsanak a jóra; neveljék józanságra a fiatal asszonyokat, hogy ezek is szeressék a férjüket és gyermekeiket, és józanok, tiszta életűek, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek, nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét.
Igehirdető: Nagy Lajos
Harmadik alkalommal keressük az üzenetet a Tituszi levél intelmei alapján. Az előzőekben arról volt szó, hogy Pál apostol komoly, testhezálló feladattal ruházza fel hűséges munkatársát, Tituszt. Azt írja Neki: „Azért hagytalak Krétán, hogy rendbe hozd az elintézetlenül maradt ügyeket…” (Titusz 1:5) Milyen elintézetlen ügyekről van itt szó? Megtudtuk: olyan anomáliák vannak a krétaiak sorai között, amelyeket Titusznak kell orvosolnia. Apostoli küldetésének teljes autoritásával bele kell lépnie az életükbe. „Mert sokan engedetlenek, fecsegők…” (Titusz 1:10) és így tovább, de Pál ezeknél még súlyosabb tényeket is felsorol velük kapcsolatosan. Majd mondandóját azzal is alátámasztja, hogy a krétaiak prófétai lelkű költőjétől, minden bizonnyal Epimedésztől is idéz, aki azt mondja: „A krétaiak megrögzött hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség.” (Titusz 1:12) Ezek között kell hát rendet tennie Titusznak, mégpedig a szelíd határozottság apostoli lelkületével.
Ezt a kemény odaszánást ígénylő, Titusz személyére szabott programot Pál azzal folytatja mai szakaszunkban, hogy – mintegy a krétaiak lehetetlen magatartás szimptómái közepette - „Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással…”
Ez egy nagyon jó captatio benevolentiae. Pál, a görögösen művelt, nagy tudású apostol a messze földön híres Hillél Iskolában szívta magába a tudományt. Az ókori disciplínák sorában kiemelt helyen szerepelt a retorika, a szónoklattan, a beszéd-tudomány. Pál is preferálta a retorikát. A captatio benevolentiae egy fontos alapvető terminus technikus a retorikában. A latin szókapcsolat, captatio benevolentiae szó szerinti magyar fordításban azt jelenti: a jóakarat felkeltése, a hallgatóság megnyerése (a szónoki beszéd elején). Ennek szánja Tituszhoz intézett levelében az Apostol a 2. fejezet nyitó szavait: „Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással…” Te azonban ne azokkal törődj és ne azokhoz hasonlíts, akik engedetlenek, fecsegők, gonosz vadállatok, lusta falánk népség. Tökéletes telitalálat Pál stílusában ez a captatio benevolentiae. Egycsapásra két legyet is üt vele. Egyfelől reális, de kemény kritikát fogalmaz meg a krétaiakkal kapcsolatban. Másfelől meg azt is sejteti: eleve méltónak tartja Tituszt arra, hogy Őt megkülönbözesse tőlük. Ez a stratégia, ez a szónoki „fogás” minden bizonnyal célravezető volt Titusz megnyerése tekintetében.
Majd az egészséges tanítás applikációját egy sajátos irányba tereli. Először is az idős emberekhez – elébb az ókori sorrendnek megfelelően az idős emberek alatt a férfiakat értve – fogalmaz meg megszívlelésre méltó intelmeket. Egy etikai norma füzér ez, amivel - Titusz közreműködésével - fel akarja kelteni az idős férfiak felelősségét a békés egymásmellett élés alapvető szempontjainak betartása érdekében.
Másodszor pedig az idős asszonyok felé fordítja a figyelmet. Az intelem ezen részének négy eleme válik hangsúlyossá. Az első, hogy – míg a férfiak esetében érdekes mód’ nem említi ezt – a közösségi szempontok szerinti pozitív magatartást tanusító idős asszonyokat egyenesen a szentség legmagasabb szintű minősítésével, mint elérendő céllal hozza kapcsolatba. A második elem, hogy tiltja a rágalmazást. (Nagyon figyelemre méltó gondolat ma is!) A harmadik érdekesség, hogy nem az idős férfiak, hanem éppen az idős asszonyok esetében említi – ma így mondanánk – az alkoholtól való tartózkodás fontosságának ígényét. A negyedik s egyben talán legfontosabb a következő generációk előtti példaadás szempontjának hangsúlyozása. Pont azért, hogy „…ezek – mármint a fiatal asszonyok - is szeressék a férjüket és gyermekeiket, és józanok, tiszta életűek, háziasak, jók, férjük iránt engedelmesek legyenek, nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét.”
Ez az utolsó hat szó a legfontosabb: „…nehogy miattuk érje gyalázat Isten igéjét.” Ma széles körben majdhogynem megmosolygott kifejezés ez a gyalázat. Mivel – azt tanultuk –
szókészletünk egyrészt elavul, másrészt gyarapodik, lassan kikopik a szóhasználatunkból a gyalázat kifejezés. Ósdinak, avíttnak érzik sokan és ügyet sem vetnek rá. Sem Isten-, sem ember relációjában. Itt azonban nagyon fontos, hogy Isten Igéje gyalázatáról, esetleges gyalázásáról van szó. Egészen aprópénzre váltva ez azt jelenti: minden magatartásformát úgy kell kialakítani, hogy Istenre és az Ő Igéjére gyalázat ne vetüljön! Ez egy komoly etikai mérce. Azért is, mert ami Istent gyalázza, az az embert is gyalázza egyidejűleg s ez ugyanilyen súlyos.
És itt most egy szempillantásra térjünk vissza a múlt hétfőn már említett Charlie Habdo–i tömeggyilkosságra.
Hetek teltek el s a sajtó soha nem látott érdeklődéssel kommentálja azóta is a tragédia következményeit. Tudósok, teológusok, közéleti emberek, politológusok és egyszerű közemberek is mondják érveiket pro és kontra. Abban a tekintetben ugyanis, hogy mi is itt az ősok? Hát a vallás. A vélemények között elég komoly hangot kap, sőt bizonyos értelemben lassan konszenzus kezd kialakulni: A vallással nem lehet játszani és nem lehet karikatúra tárgyává tenni!
Mert a gyalázat – az gyalázat. Nincs rajta mit szépíteni. Nem lehet szépíteni, nem lehet retusálni.
Már a XIX. századi anglikán lelkész-énekköltő így fogalmaz dicséret-énekében a vallás-, a hit- s az ember-Isten kapcsolat kritikus pontjait illetően:
A világ fejedelme
(hogy jól értsük: a Sátán)
Feltámad ellene,
Vagy hamis tudománytól
Gyaláztatik neve,
S míg egykor felderül majd
Az Úrnak hajnala,
Csak virrasztói kérdik:
„Meddig az éjszaka?”
(Református Énekeskönyv, 392. dicséret 3.)
Jézus pedig azt mondja az evangéliumban: „…Távozz tőlem, Sátán…” (Máté 16:23)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
