2015. április 13., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában,2015.04.13-án

Olvasandó: Apostolok Cselekedetei 3:12-16

…Péter…így szólt a néphez: Izráelita férfiak, miért csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és az Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanui vagyunk. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.

Igehirdető: Nagy Lajos


Egy kontextusából kiragadott s így önmagában első hallásra nem teljesen érthető idézetet hallottunk. Egyfelől  azt is mondhatnánk, ez egy egyéb információ kötegbe beágyazott csonka epicrisis valakinek a gyógyúlásáról. Másfelől azonban ettől sokkalta többről van szó.
      Elébb azonban lássuk a gyógyítási-gyógyúlási történetet a maga egészében, előzményeivel együtt. A hallott Ige-verseket megelőző szakaszt - az ismétlést elkerülendő - nem olvastuk fel. Az ugyanis a 2010. január 13-i meditációnk alapigéje volt. Elolvasható az első kötet 29,30. oldalán. 
      A történet rövid összefoglalása: a feltámadás utáni eufóriában a tanítványok annyira fel vannak töltekezve a feltámadott Jézus Krisztusból áradó erővel, hogy a jeruzsálemi templom Ékes Kapujánál Péter meggyógyít egy sánta koldust. 
      Ez a „spontán” csodatett eléggé magára vonja a közvélemény figyelmét. Elsősorban is abban az értelemben, hogy a szenzációnak már akkor is komoly hírértéke van. Másrészt viszont nagyon is azért figyelemre méltó a történet, mert Péter ajkán ez a mondat hangzik el a csodatételkor: „…Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj!” (Apostolok Cselekedetei 3:6) Bizonyos köröket sokkolt ez a hír: a tanítványok Jézus nevében gyógyítanak. Hiába tették el láb alól Jézust, a szelleme, a szellemisége, sőt – lám – az ereje is itt maradt. Ez némelyek számára tragikus fejlemény volt. Feldolgozhatatlan, megmagyarázhatatlan és félelemkeltő fejlemény! Hát mi ez a Krisztus-hit? Ezt nem lehet lekorlátozni, nem lehet földbe döngölni? Ez most már kiölhetetlen lesz a világból? – Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják a szemtanukat és azokat, akihez eljut a hír: Jézus tanítványai igenis csodatévő erőkkel vannak felruházva.
      Péter azonban egyáltalán nem szeretné, ha ebből téves konzekvenciák születnének az Ő emberi kvalitásaikra nézve. Ezért a lehető legnagyobb nyíltsággal fogalmaz: „…Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel értük volna el, hogy ő járjon? Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és az Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanui vagyunk. Az ő nevébe vetett hitért erősítette meg Jézus neve ezt az embert, akit itt láttok és ismertek, és a tőle való hit adta vissza neki a teljes egészségét mindnyájatok szeme láttára.”
      Világos, egyértelmű és tiszta beszéd ez. Nem amolyan a magyarázom a magyarázatainkat szánalmas címbe illő monoton monológ. Hanem egy tökéletes védőbeszéd az ártatlanul kivégzett Jézus mellett és ugyanakkor szimultán egy tökéletes vádbeszéd azok ellen, akik ezt a koncepciós pert véghez vitték és azok ellen is, akik véghez vinni engedték. Ez azonban még mind semmi, mert az apostol beszéde teljesen világossá teszi, hogy Krisztus feltámadott s tehát koránt sincs arról szó, hogy a Krisztus-ügy hamvába holt volna. Sőt – ez is ott van a sorok között – még csak most jön el igazán annak a korszaka, hogy Jézus ereje s magának a feltámadásnak az ereje valamiféle titokzatos koncentrikus körökön, mint rendkívül hatékony erővonalakon át-, meg átjárja a földet, annak végső határáig és időben pedig soha ne legyen vége a világ sorára s az emberi életre gyakorolt hatásának. 
      Vigyázat! A látszat csal! A huszonegyedik században a keresztyénség hanyatlásáról beszélnek (már aki erről beszél). Tény, hogy vallásszociológusok és valláspszichológusok is egyaránt válság tünetekről szólnak. A huszadik században lett ismertté a szekularizáció fogalma, amely az embernek, az emberiség tömegeinek Istentől való elszakadását, Istenről való elfelejtkezését írja körül. Napjainkban az a legújabb tudományos vélemény kezd egyre erőteljesebben hangot kapni, hogy már egyenesen postszekularizációs állapotban vagyunk. Ami azt akarja jelenteni, hogy az emberiség tömegei már azt is elfelejtették, hogy egykor, valaha elfeledkeztek Istenről. Ez a lehető leglesújtóbb diagnózis rólunk! Ráadásul ez nem amolyan magyar betegség, hanem világjelenség. 
      A feltámadás szemszögéből nézve azonban nem erről van szó. Sokakat igenis megerősít hitében még a keresztyénség elleni sorozatos támadások híre is. Merthogy Krisztus is szenvedett épp’ eleget.
      Kétségkívül megrázó s kifejezetten sátáni az időzítés, hogy Nagycsütörtökön az al-Shabaab, az al-Kaidával kapcsolatban álló szomáliai iszlám szélsőségesek a kenyai Garissában 147 egyetemistát gyilkoltak meg, akik nagyrészt keresztyének voltak. Magátólértődő, hogy ennek a hírnek az árnyéka rávetült a mögöttünk hagyott húsvéti ünnepekre. Ferenc Pápa többször is visszatért a drámai eseményekre és sürgette, hogy a világ közvéleménye végre adjon hangot a keresztyénséggel való szolidaritásának és a keresztyénüldözések elítélésének. Szavaiból az is kiderült – érdekes, hogy eddig még nem tudtunk ilyen összehasonlító számadatokról – a legutóbbi idők keresztyénüldözéseinek már több áldozata van, mint a Krisztus utáni első században Néró vagy Diokléciánusz császár nevéhez fűződő hasonló vérengzéseknek. Pedig a keresztyénség egyértelműen a szeretet vallása és pont ez az, ami ebben a kifordított kierőszakolt kultúrában szálka a globális világ s az individualista társadalmak szemében. Vajon miért is? Azért, mert normális pszüché esetében ez valamiféle kontrollt, önkontrollt indukálna… Ez pedig ma nem kelendő.
      Azonban semmi sincs veszve addig, amíg még tömegesen más vélemények is vannak.   
     Czeizel Endre egy internetes hírportálon nyilatkozata: A betegségem előtt ateista voltam. De ahogy mondtam, ez megváltozott. Ne értse félre, nem abban a szakállas istenben hiszek, akit Michelangelo megfestett, hanem abban, hogy van ebben a világban valami összerendező elv. Kell, hogy legyen egy Mindenható, aki felügyeli a dolgokat. Nem vagyok olyan naív, hogy ő velem külön foglalkozik, de valahogy úgy alakítja az emberek sorsát, hogy ilyen kis csodák is beleférnek, minthogy én a második kemó után még itt lehetek. És ezért nagyon hálás vagyok neki.  
      A sztár genetikus-orvos tehát hálás a feltámadás Istenének!

      Kérdés: mi hálásak vagyunk-e? Ez az érzés ugyanis egy optimális érzelmi homeosztázis alapja.

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész