Olvasandó: II.Mózes 8:12-28
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, udvari embereidre, népedre és házadra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt az a föld is, amelyen ők laknak. De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az Úr itt vagyok az országban. Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. Az Úr így is cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és udvari embereinek házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert utálatos az egyiptomiaknak az, amit mi Istenünknek, az Úrnak áldozunk. Hiszen ha olyasmit áldozunk, ami az egyiptomiak szerint utálatos, megköveznek bennünket. Kimegyünk háromnapi járóföldre a pusztába, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk. Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az Úrnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az Úrhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, udvari embereiről és népéről. De ne csapjon be többé minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az Úrnak! Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz. Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, udvari embereiről és népéről, úgyhogy egy sem maradt. De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet.
Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Mondd meg Áronnak: Nyújtsd ki a botodat, és üss rá a föld porára, hogy az szúnyoggá váljék Egyiptom egész földjén! Így is cselekedtek. Áron kinyújtotta a kezét botjával együtt, és ráütött a föld porára. Ekkor szúnyog lepett el embert és állatot. A föld összes pora szúnyoggá változott egész Egyiptomban. A mágusok is meg akarták tenni titkos mesterségükkel, hogy szúnyogokat hozzanak elő, de nem tudták. Szúnyog lepett el tehát embert és állatot. Ekkor azt mondták a mágusok a fáraónak: Isten ujja ez! A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr. Azután ezt mondta az Úr Mózesnek: Állj oda korán reggel a fáraó elé, amikor kimegy a vízhez, és mondd ezt neki: Így szól az Úr: Bocsásd el népemet, hogy áldozattal szolgáljon nekem! Mert ha nem bocsátod el népemet, akkor én bögölyöket bocsátok rád, udvari embereidre, népedre és házadra. Bögölyökkel telnek meg az egyiptomiak házai, sőt az a föld is, amelyen ők laknak. De kivételt teszek azon a napon Gósen földjével, ahol az én népem tartózkodik, és ott nem lesznek bögölyök, hogy megtudd: Én, az Úr itt vagyok az országban. Így teszek különbséget az én népem és a te néped között. Holnap történik meg ez a jel. Az Úr így is cselekedett: Tömegestül jöttek a bögölyök a fáraónak és udvari embereinek házaiba, úgyhogy egész Egyiptomban szenvedett a föld a bögölyök miatt. Ekkor hívatta a fáraó Mózest és Áront, és ezt mondta: Menjetek, áldozzatok Isteneteknek itt az országban! De Mózes azt felelte: Nem volna helyes így cselekednünk, mert utálatos az egyiptomiaknak az, amit mi Istenünknek, az Úrnak áldozunk. Hiszen ha olyasmit áldozunk, ami az egyiptomiak szerint utálatos, megköveznek bennünket. Kimegyünk háromnapi járóföldre a pusztába, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk. Akkor ezt mondta a fáraó: Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az Úrnak. Csak nagyon messze ne menjetek! Könyörögjetek értem! Mózes így felelt: Én most kimegyek tőled, könyörgök az Úrhoz, és holnap eltávoznak a bögölyök a fáraóról, udvari embereiről és népéről. De ne csapjon be többé minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az Úrnak! Azután kiment Mózes a fáraótól, és könyörgött az Úrhoz. Az Úr pedig Mózes szava szerint cselekedett: Eltávolította a bögölyöket a fáraóról, udvari embereiről és népéről, úgyhogy egy sem maradt. De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet.
Ez már a tizenhetedik meditációnk az Exodus-történet alapján. A gyorsabb haladás érdekében, ezúttal már összevontan olvastuk a harmadik és a negyedik csapásról szóló tudósítást.
Ebben a mai – épp a fentiek miatt - hosszabb perikópában fordulat áll be a fáraóval folytatott szívszorító párbeszédben. Érdekes: a mágusok már nem bírják tovább a lelki terhelést. Kimondják a fáraónak a nagy farbát: ez már nem játék! Ők is produkálták Mózes és Áron után a víz vérré változtatását, sőt a békák elszaporítását is. A következő stációnál, a szúnyogok elszaporodásának csapásánál azonban már kevésnek bizonyult a tudományuk. Tehát: mégsem elegendő már az egyiptomi mágusok zsonglőrködése az isteni erővel cselekvő Mózes és Áron csoda-tetteivel szemben? A fejlemények ezt igazolják.
Az egyiptomi porrengeteg egycsapásra szúnyoggá változik s ez már meghaladja a mágusok képességeit. Ezt már nem tudják utánozni. Hanem visszavonulót fújnak s megmondják a fáraónak: ”… Isten ujja ez!...” Hát persze. Miért, eddig nem tudtátok – kérdezhetnénk. Ezzel a nagyon fontos kijelentéssel elismerik most már végre – ők legalább elismerik – hogy Áron mögött egy nagyságrendbelileg magasabb tekintély, egy náluknál erősebb Valaki áll. Nincs mese, be kell most már látni, hogy Áron botja – az Isten ujja!
Ez az Isten-ujja kép egyébként nemcsak az egyiptomi hitvilágban, hanem más kultúrákban is fellelhető. Amikor valami vagy valaki vonatkozásában kimondatik az egyszerűen megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatás: márpedig ez vagy épp amaz az Isten ujja. Ilyenkor elcsendesül minden érvelés.
Ám mindennek ellenére végül mégis itt van ez a sajnálatosan és fájóan „klasszikus” elem: „…A fáraó szíve azonban kemény maradt, és nem hallgatott rájuk, ahogyan megmondta az Úr.” Íme: az egyik tárgyalófél részéről a korrekt ajánlatra inkorrektség válaszol. Jaj, de modern a probléma!
Aztán mégis csak jön a második fordulat, mégpedig a bögölyök csapásának elérkeztével. A fáraó lassan kezdi kapizsgálni: Istennek még arra is van hatalma, hogy pozitív diszkriminációval a saját népét megvédje a bögölyök inváziójától s az csak az egyiptomiakat sújtsa. Ami az egész Egyiptomra nézve tragédiát jelent, nem terjed ki a Gósen térségében tömegében előforduló izraelitákra. Gósen földje – a Nílus deltájának északkeleti területe. Itt telepedett le egykor József uralkodása idején atyja, Jákób és többi fiai. Gósen azt jelenti magyarul: a Föld szája, domb, közel, közeledés.
De lássuk csak: mik ezek a bögölyök, amelyek tehát csak az egyiptomiakat sújtják kártékony megjelenésükkel?
Valójában bizonytalan, hogy konkrétan mely rosszindulatú rovarfajta törzsről van szó. A bögöly – más néven pőcsik – vaskos, nagy, zömök termetű légyfajta, mely a kétszárnyúak rendjébe, a légyalakúak alrendjébe tartozó rovar. Félgömb alakú fejét nagy, összetett szeme majd’ egészen beborítja. Lárvái párás,nedves környezetben nagy szaporulatot mutatnak.
A nagyon fájdalmas csípésükről hírhedettek. Az állatok farkukkal vagdalkozva, idegesen igyekeztek elhessegetni a testükön hemzsegő bögölyöket, ösztönösen próbálva megelőzni a goromba csípéseket. A szigorú és nem túl szimpatikus mini szárnyasok hangos zúgás közepette repkedtek-nyomultak csapatostul a háziállatok füle körül. Csak a nőstény bögöly a vérszívó, míg a hím békésen repdes a virágokra, nektárért és virágporért.
A fáraó nem tehet mást, minthogy – amint azt már a béka-invázió elhárítása érdekében is tette – némileg megalázkodván, Mózest arra kéri: imádkozzék érte. Cserében álszent módon kijelenti: „…Én elbocsátalak benneteket, hogy a pusztában áldozzatok Isteneteknek, az Úrnak. Csak nagyon messze ne menjetek!...”
Ez az engedékenység már egy alku következménye és végeredménye. A megelőző párbeszédben ugyanis a fáraó elébb még abba az irányba győzködi Mózest: miért nem tudnak áldozni Istenüknek ott, a mostani helyükön, miért akarnak mindenáron kimenni a pusztába? Mire hangzik a meggyőző viszont-érvelés: „…Nem volna helyes így cselekednünk, mert utálatos az egyiptomiaknak az, amit mi Istenünknek, az Úrnak áldozunk. Hiszen ha olyasmit áldozunk, ami az egyiptomiak szerint utálatos, megköveznek bennünket. Kimegyünk háromnapi járóföldre a pusztába, hogy ott áldozzunk Istenünknek, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk…”
Az izraeliták ugyanis olyan állatokat áldoznak – így bikát és kost – amelyek az egyiptomiak szemében szentek voltak. Ez az indokolás látszólag meggyőzte a fáraót. Nincs más választása, el kell ismernie Mózes erőfölényét. Eddig még egyszer sem ment el ilyen messzire az engedékenységgel, de most már nem halogathatja tovább, hogy kimondja: „…elbocsátalak benneteket…”
Mózes azonban él a gyanúperrel, hogy hátha változik még ez a dolog. Ezért mondja ki: „…De ne csapjon be többé minket a fáraó azzal, hogy nem bocsátja el a népet áldozni az Úrnak!...” Mózes prófétai látása pedig igaznak bizonyul. Merthogy ott van a harmadik és a negyedik csapásról szóló tudósítás végén is az inkriminált refrén : „…De ezúttal is konok maradt a fáraó szíve, és nem bocsátotta el a népet.”
Végül halljuk meg ennek a mai ószövetségi szakasznak azt a bizonyos újszövetségi magaslatra emelését. Jakab apostol ha akkor élt volna, mint a kivonulásra váró egykori izraeliták, valószínűsíthetően azt üzente volna a szorongattatásban lévőknek, amit levelében így ír az újszövetségi keresztyéneknek: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jakab 1:2-4)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
