2015. október 19., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2015.10.19-én

Olvasandó: II.Mózes 12:34-42

A nép köntösébe kötve, teknőstül vette vállára a kovásztalan tésztát. Izráel fiai Mózes beszéde szerint jártak el, mert ezüst és arany ékszereket meg ruhákat is kértek az egyiptomiaktól. Az Úr ugyanis jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, s ezért hajlottak a kérésre. Így szereztek zsákmányt Egyiptomtól. Útnak indultak tehát Izráel fiai Ramszeszből Szukkót felé, mintegy hatszázezer gyalogos férfi a családtagokon kívül. Sok keverék nép is ment velük, meg juhok, marhák, igen sok jószág. Az Egyiptomból magukkal hozott tésztából kovásztalan lepényeket sütöttek, hiszen nem volt benne kovász, mert az egyiptomiak kergették őket. Nem késlekedhettek tehát, és útravalót sem tudtak készíteni maguknak. Izráel fiai négyszázharminc esztendeig laktak Egyiptomban. A négyszázharmincadik esztendő végén, éppen ezen a napon vonult ki az Úr egész serege Egyiptomból. Virrasztott az Úr azon az éjszakán, amikor kihozta őket Egyiptomból. Ez az éjszaka ezért az Úré: Virrasszon azon Izráel minden fia nemzedékről nemzedékre!   

Igehirdető: Nagy Lajos


Ahogy ma egy hete már beharangoztuk: ma vagy végleg - vagy legalábbis bizonytalan időre - elköszönünk a Mózes második könyvétől, az Exodustól. Korántsem azért, mintha érdektelen lenne a folytatás. Hanem azért, hogy más irányba, irányokba is tájékozódjunk és nyomozódjunk a Szentírás aktuális üzenetét keresve.  
      Ma még azonban teljes figyelmünkkel forduljunk a fél éven át folyamatosan lelki táplálékot nyújtó Kivonúlás könyve felolvasott szakasza felé. 

      Sorozatunk mai huszonnegyedik s egyben utolsó meditációjában arról hallottunk, hogy Izráel népe Isten parancsa szerint végre elindul Egyiptomból. Sebtében, szinte lóhalálában készülnek fel az útra. Nincs idő másra, mint arra, hogy a legszükségesebb előkészületeket megtegyék. A köntösbe kötött s teknőstül a vállukra vett  kovásztalan tészta  jól fémjelzi, hogy milyen nagymértékben sürgető volt az indulás. 

      Egy dologra viszont még e nagy sietség ellenére is kellett időt fordítaniuk. Isten elhatározta, hogy jóindulatot ébreszt az egyiptomiak szívében az izráeliták iránt, ezért Mózestől azt üzeni a népnek: kérjenek az egyiptomiaktól különféle „elbocsátó” ajándékokat; ékszert, ruhát. Az az érdekes, hogy azok pedig, mármint az egyiptomiak, „…hajlottak a kérésre. Így szereztek zsákmányt – a választott nép tagjai - Egyiptomtól…” Nem ezeknek az isteni elgondolás szerinti, ügyesen kimódolt ajándékoknak az értéke itt a lényeg. Nem az, hogy milyen mennyiségű arannyal vagy éppen ezüsttel gazdagodtak az útrakelők. Hanem maga az ajándékozás ténye. Szokatlan ez és – az isteni forgatókönyvbe illeszkedően – nagyon figyelemre méltó. Furcsa zsákmány ez. Nem hadizsákmány. Nem rablott zsákmány. Sokkalta inkább lehetne súlyában, jelentőségében és lelkiségét tekintve – kis túlzással – a jegyajándékhoz hasonlítani. Az egyiptomiak, akiknek szívében Isten akarata csodával határos módon  jóindulatot támasztott, nem azt tartják immár fontosnak, hogy mi lesz az országgal holnap, amikor már nem lesznek a héber ingyen-robotosok s valószínűleg nekik kell majd elvégezni az ő munkájukat is. Hanem azt, hogy ha egyszer menni akarnak, menjenek hát Isten hírével s ráadásul még az ő önkéntes ajándékaikkal. Óriási ez az egész isteni koncepció, amely így meg tudja változtatni az indulatokat! Ez is üzenet értékű!               

      A nagy sietség, az idegesítő erőltetett tempó azonban nagyon is feledhető az izráeliták számára. Hiszen végre elérkezett ez a várva várt nagy pillanat. Megnyílt a szabadság útja. Igaz, kezdetét veszi egy viszontagságos, hosszú, hosszú vándorlás. Aminek az egyes drámai elemeit még nem látják előre. Azokat a negatív élményeket, amelyek némelyikükben megkérdőjelezik majd a kivonúlás értelmét és még Istentől-valóságát is.

      De ne vágjunk az események elébe. Hanem zárjuk le ezt a sorozatunkat először is azzal a remélt végkövetkeztetéssel, hogy a fél éven át e bibliai könyv alapján elhangzottak a könyv tovább olvasására buzdítanak. A Mózes második könyve 40 fejezetből áll. Mi pedig majdnem hat hónap alatt csak a 12. fejezetig jutottunk el. Valójában ezután következnek az Exodus azon részint tragikus, részint áldásos epizódjai, amelyek – nem túlzás! -  áttételesen mindenképpen a keresztyén teológiai gondolkodás alapját is képezik.

      Zárásul bizonyára nem spórolható meg, hogy ha csak nagyon röviden is, de ne applikáljuk a bibliai Exodus-témát az elmúlt nyáron kezdődött és még napjainkban is tartó európai népvándorlás drámájának megrázó végkövetkeztetéseire. Mindenféle politikai felhangtól mentesen ki kell mondanunk, hogy a mi hazánk, a kicsivé zsugorított Magyarország ártatlan. Bebizonyosodott, hogy a gondosan, nagyformátumú államférfiakhoz méltóan kimódolt nemzeti határvédelem egész Európát védte meg a megsemmisüléstől. És ennél többet már mondani nem szükséges. De ennyit el kell mondanunk. Hisz jól látható és érzékelhető, hogy a magyarországi migráns-politika megítélését és értékelését tekintve alig több, mint kétféle vélemény létezik. Az egyik vélemény az, amely helyesli a komplex, operatív lépéseket. A másik vélemény pedig lassan majd be fogja látni azok helyességét.

      Befejezésül stílszerűen, e sorozat lezárásául idézzük fel a kivonúlási zsoltár sorait. E 114. zsoltár szövege alapján Kodály Zoltán monumentális művet komponált vegyeskarra és orgona-kontinuóra. Aki teheti, hallgassa meg. Mert az élmény, amit e katartikus kórusmű okozni képes a lélekben, kiváncsivá fog tenni az Exodus-történet további elemeinek megismerése tekintetében. 
      A kórusmű alapját képező Exodus-zsoltár Szenczi Molnár Albert szerinti fordítása így hangzik:

Hogy Izráel kijött Egyiptomból,
Az idegen népnek országából,
Megtére Jákób háza.
Júdát Isten magának szentelé,
Az Izráelt országul fölvevé,
Ő lőn nekie Ura.

(Református Énekeskönyv, 114. zsoltár 1.)

      Amikor tehát elköszönünk az Exodus könyvétől, számba véve a választott nép Egyiptomból való megszabadulása tíz csapással nyomorúságosan megterhelt előkészítésének históriáját, ama bizonyos magasabb isteni akaratra mondjuk ki az újszövetségi keresztyén hitvalló feleletet. Mégpedig  Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének szavaival így: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van...” (Róma 8:28)

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész