2015. november 23., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2015.11.23-án

Olvasandó: I.János 2:17,18

A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. 

Igehirdető: Nagy Lajos


November utolsóelőtti hétfő reggele van. Ez sok mindent elővételez a gondolatainkban az elkövetkezendő heteket s azoknak lelkiségét illetően. Minden esetre tegnap volt a német nyelvű protestáns világnaptár szerint a Letzter Sonntag, Ewigkeitssontag vagy másként Totensontag. Azaz magyarul: Utolsó Vasárnap – márminthogy az ünneptelen félév Utolsó Vasárnapja, másként Örökélet- vagy Örökkévalóság Vasárnapja, megint más megközelítésben pedig a Halottak Vasárnapja. A katolikus naptár szerint, látszólag némileg eltérően: Krisztus Király Ünnepe volt tegnap. Ennyit minden esetre illik előre bocsátani az ünnepet követő első munkanap reggelén.

      Az Utolsó Vasárnap megjelölés arra utal, hogy a tegnapi nappal zárult az úgynevezett ünneptelen félév s november 29-én, Ádvent első vasárnapján pedig már az úgynevezett ünnepes félév veszi kezdetét és majd tart egészen a 2016. évi Szentháromság Vasárnapjáig. De az bizony még nagyon messze van.   

      A másik elnevezés, az Örökélet- vagy Örökkévalóság Vasárnapja teológiai alapját s a vele kapcsolatos váradalmat szépen, egyszerűen fogalmazza meg Knorr Keresztély XVI. századi énekköltő dicséret-verse: 

Örök élet reggele,
Fény a véghetetlen fényből,
Egy sugárt küldj ránk te le,
Kik új napra ébredénk föl;
Fényed lelkünk éjjelét
Űzze szét.

(Református Énekeskönyv, 489. dicséret 1.)

      A keresztyén teológia scopusa, legfontosabb lényegi eleme Krisztus feltámadása. Ezért sarkalatos hitcikkelyként kezeli a feltámadásra és az örök életre, azaz az örökkévalóságra vonatkozó hittani tételeket, amelyek a Biblia alapján állnak. 

      A gazdag lelki tartalmakat kínáló vasárnap harmadik protestáns elnevezése: Halottak Vasárnapja. Ennek az a magyarázata, hogy miután a reformált egyházakban nem ünnep – legalábbis nem „kiemelt” ünnep – a Mindenszentek és a Halottak Napja, mint karakteres katolikus ünnepek és ezeknek mintegy a kiváltására, hiányuknak a pótlására alkotta meg a protestáns istentiszteleti- és hitgyakorlat az Ádventet megelőző vasárnap  Halottak Napjaként való megünneplését. Erre alapos okot szolgáltat az az ígény és törekvés, hogy méltóképpen készüljön a lélek az egy héttel későbben elérkező Ádventre, melyben az első Ádventről való megemlékezés mellett kézenfekvően fontos szerepet kap a Jézus Krisztus visszajövetelére utaló Második Ádvent gondolata.  

      A katolikus naptárban az Ádvent-et megelőző utolsó vasárnap Krisztus Király Ünnepe. Főünnepként való megünneplését XI.Piusz pápa rendelte el 1925-ben, mégpedig  Quas Primas című enciklikájával, annak érdekében, hogy az Istentől tömegesen elszakadtak visszatérjenek a hithez.

      A Krisztus Király Ünnepének bibliai alapja a János írása szerinti evangéliumban van megírva. Pilátus a per során azt kérdezi Jézustól: „…Te vagy a zsidók királya?” (János 18:33)
Mire hangzik Jézus válasza: „…Az én országom nem e világból való…” (János18:36)  

      Ökumenikus nyitottsággal, utalva most már a tegnapi vasárnap ökumenikus üzenetére és értelmezésére, gondoljunk már kicsit előre is és aztán ádventváró szívvel mondjuk a finn népi dicséret-ének első és utolsó strófájával:

Jöjj, királyom, Jézusom!
Szívem, íme megnyitom.
A gonosztól óvj te meg,
Meg ne rontson engemet…

Majd, ha véget ér a harc 
S megpihentetni akarsz:
Megragadom jobbodat,
S mennyországod béfogad. 

(Református Énekeskönyv, 464. dicséret 1,6) 

      E többszörös mondanivalót hordozó ünnepre való emlékezésünk alapigéjének első mondata így hangzott: „A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké…” 

      János apostol veti papiruszra ezeket a figyelemreméltó sorokat. Az a tanítvány, akit a Biblia leírása szerint Jézus legjobban szeretett. Azt olvassuk az evangéliumban, hogy az utolsó vacsora során „Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugodott, akit szeretett Jézus.” (János 13:23) János  nagy felelősséget érez az utána következők sorsa iránt.

      Olyannyira, hogy hitük és üdvösségük szempontjából fontos tényeket kell velük közölnie. A világ és benne a különféle kívánságok elmúlására vonatkozó kitétele nem riogatás. A keresztyén tanítások rendszere legnagyobbrészt ma sem kelt „világvége” hangulatot. Hanem eszméltetni akar. Éspedig a felelős, bibliás hívő életre. A lényeg az ebben, hogy „…aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké…” Vagyis máris itt van az Örökélet Vasárnapjának, a Krisztus Király Ünnepének eszenciális, integratív és ökumenikus üzenete! 

      Majd a bensőséges, szeretetteljes megszólítás után, hogy „…Gyermekeim…”, így folytatja az Apostol: „… itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.” Az utolsó órára, ahogy szoktuk mondani a huszonnegyedik órára való utalás nem szószerinti időiségében értendő. Hanem a felelősségteljes ébresztés szándékával hangzik. Fel kell ébredni a csipkerózsika álomból! A Jelenések könyvében azt olvassuk: „…Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt.” (Jelenések 3:1,2) Pál apostol meg azt írja az efezusiaknak: „…Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.” (Efézus 5:14)  

      De miért is? Azért mert „…amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.” Nem lehet, hogy van olyan valaki, akinek ne  lenne világos ez a képlet, amit ez az Ige ide tár elénk. Tele vagyunk antikrisztusokkal! Különféle, mindenféle arccal jönnek. El akarnak hitetni. El akarnak kábítani. El akarnak altatni. Ébresztő, huszonegyedikszázadi krisztustalan emberiség! 

      Itt vannak a keresztyénséget kioltani akaró muszlim honfoglalók, hogy a Krisztus-hitnek még az írmagját is kiöljék az áhított multikultúrálisnak nevezett, de valójában az egész világot leigázni akaró új társadalmukkal. Ébresztő, Keresztyén Európa! Ébresztő, Magyarország! Az absolut mértékadó tekintélynek számító dr. Márfi Gyula veszprémi érsek múlt hónapban megjelent, nagy port kavart interjújából csak néhány mondatot emeljünk ki. Az Érsek Úr azt mondta egyebek között:  „…Európa leigázása történik az iszlám által, még ha nem is fegyverekkel hanem hittel. A muszlimok számára ez szent háborút jelent…A muszlim tömegek vezetői jól látják, hogy megérett a helyzet a hitehagyott földrész elfoglalására. Segítséget jelent a teljesen elvilágiasodott európai vezetők (tisztelet a kivételnek) naívitása. Ők nem számolnak a hit erejével, el sem tudják képzelni, hogy a széles tömegek vallásos meggyőződésében mekkora erő van. Ők csak pénzben és napipolitikában gondolkodnak. Olyan európai értékekről szónokolnak (például szabadságról és egyenlőségről), amelyek Európában már nem is léteznek. Az egyenlőséget összekeverik az egyformasággal (genderideológia), a szabadságot pedig a szabadossággal, amely saját szenvedélyeik rabjává teszi az európai polgárokat. Jól jön a muszlimoknak a németek már-már idegbajos félelme attól, hogy újra fajgyűlölőknek nevezik őket. (Pedig a fajimádat és a fajgyűlölet ellenszere nem a másik véglet: a kozmopolita globalizmus, hanem a mértéktartó faj- és hazaszeretet.)…”

      Persze nem kellett ahhoz migráns invázió, hogy felismerjük és elismerjük: minden más egyéb belső baj és anomália gyökere is egyértelműen a hit megfakulásában, megerőtlenedésében van. Nincsen más hátra tehát, minthogy átértékeljük dolgainkat és végre – talán - „…az utolsó óra”-effektusnak az eszméltető, ébresztő hatása jelentkezzék.

      Eléggé világosnak tűnik, hogy itt már nincsen idő teketóriázásra. Immár tényleg a huszonnegyedik órában lévén fel kell ismernünk a feltétlenül múlhatatlan és mulaszthatatlan szükségszerűséget: a hit létfontosságú, életfontosságú hatásmechanizmusának életünkben való felébresztését, mint életmegoldást. 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész