2015. december 14., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2015.12.14-én

Olvasandó: Márk 1:1-8 

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti útadat; kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”, megjelent Keresztelő János a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára. Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke és a jeruzsálemiek is mind, és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőr ruhába volt öltözve, derekán bőrövet viselt, sáskát evett és vadmézet. Ezt hirdette: Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.

Igehirdető: Nagy Lajos

Ma már az Ádvent 16. napjára virradtunk. Ez a mai  meditációnk egyúttal az utolsó ebben az esztendőben. Tekintettel arra, hogy jövő hétfőn már többen az Ünnep előtti megérdemelt szabadságukat töltik és ezért kevesen lesznek az Osztályokon, akik távollévő munkatársaik helyett is tartják a frontot az Ünnep előtti hajrában. Éppen ezért ez a mai meditációnk már karácsonyi húrokat penget. Előre vetítve annak a hatalmas üzenetnek lelki élményét, amit a Karácsony hozott egykor s hoz ma is az emberiségnek.   

      Mai meditációnk tehát már az Ádvent végére, a Karácsony előtti lelki felkészülésre koncentrál. Talán nem baj, ha megemlítésre kerül: az elmúlt hat esztendő során a Karácsonyt megelőző meditációinkban gyakorlatilag „kimerítettük” a klasszikus karácsonyi textusokat.

      Kimerítettük – mondom – éspedig abban az értelemben, hogy az elmúlt esztendőkben bőven idéztük már a tulajdonképpeni histórikus karácsonyi elbeszéléseket a Máté és a Lukács szerinti evangéliumokból, illetve odabíztuk a lelkekre, hogy mit tudnak kezdeni azzal a János evangéliuma szerinti megfogalmazással, amely a Karácsony mély-teológiai tartalmát fogalmazza meg, abban a tekintetben, hogy János szerint pont ez a lényeg: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” (János 1:14)

      Ma a második szinoptikus evangélium szerzője, Márk evangélista szól hozzánk. Ő nem bíbelődik a histórikus és egyben gyönyörűséges, folklorisztikus külső körülményekkel, hogy előtárja az első Karácsony kétségtelenül történelmi elemeit. Nem foglalkozik a próféták által megjövendölt helyszínnel, Betlehemmel, az apostoltársa, Lukács által gondosan megfestett jászolbölcsővel és a Karácsonyt legszebben megéneklő angyali himnusszal: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!” (Lukács 2:14). Nem időz azzal, hogy bármi külső – esetleg idillikus – körülményeket felidézzen.

      Hanem a dolgok lényegi közepébe vág. Teológiai látása ugyanis a jövőbe engedi tekinteni meggyőződését. Mintegy „pozitív anakronizmus”-sal, előremutató felelősséggel éppenhogy arról szól: mit jelent, mit fog jelenteni hosszú távon Jézus eljövetele a világban. Ezért és ennek érdekében mintegy előre ugrik a történelemben, arra az időre, amikor már a felnőtt Jézus megkezdi megváltói munkásságát.  

      Márk leírásában elhanyagolhatatlan szerepet tulajdonít Keresztelő Jánosnak, akit a teológia Jézus útkészítőjének, heroldjának nevez. Keresztelő János éppen ezért az ádventi-karácsonyi teológiai koncepció kulcs-figurája is. 

      Nincsen Ádvent, nincs igazi, tartalmas Krisztus-várás Keresztelő János személyének, szellemiségének és sajátos teológiájának a megidézése nélkül. Merthogy az Ő elévülhetetlen érdeme pont abban van, hogy határozottan az eljövendő Jézus Krisztusra, a Megváltóra mutat. 

      A történelem egy pontján egyszer csak feltűnik Júdeában ez a számunkra talán furcsának tűnő bibliai alak  és tömegével kereszteli meg a Jordán folyóban a hozzá ezzel az ígénnyel érkezőket. Mindenkinek elmondja azonban – mert Ő már tudja -  „…Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni.” Keresztelő János prófétai szerepe éppen abban áll, hogy – mint Jézus kortársa – a Megváltóra irányítsa a figyelmet. Arra a megváltó tényre, hogy Isten az első Karácsonyon azért küldte el a földre egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, hogy személye által végbemenjen a megváltás idvezítő folyamata. A Karácsony éppen ezért a Teremtő Isten és az emberiség közötti szövetségnek nemcsak  demonstrálása, deklarálása, hanem egyúttal a valóra válása is. 

      Múlt hétfői meditációnk alapigéjében Jerémiás próféta látomása kapcsán ezt hallottuk: „…Így szólt az Úr…új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.…” (Jeremiás 31:31) Az elmúlóban lévő esztendő meditációs sorozatában majd’ fél éven át foglalkoztunk az Isten és a választott nép között egykor létrejött „első” szövetség következtében kialakult kivonulás meglehetősen hosszúra nyúlt előkészületi fázisaival. Ennek során többször felemlegettük az Isten és a választott nép közötti szövetség kérdését. Ám a Karácsony éppen arról szól, hogy Isten megváltó szövetsége, immár kiterjesztett formában, az egész lakott föld emberiségére vonatkozik.

      Azonban ez az új helyzet, ez az új szövetségi viszony Isten és az ember között, újfajta feltétel-rendszerrel jár együtt. Ezek a kritériumok hitelesítik az ember részéről a szövetségi pozíciót. Ezek között a kritériumok között a legfontosabb a Keresztelő János etikájának elsajátítása. Hogy – mint mondja: - „…Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam…” Azaz: alázat, alázat és alázat! Abban a szent konszenzusban, hogy nekem, az élet országútját járva, eleve keresnem kell azokat az útakat és módokat, amelyek Istenre mutatnak, amelyeket maga a Megváltó is felvállal. És ebben az optimális helyzetben az a biztonságom lehet, hogy tudom: „…Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam…” Ha életünk Krisztusra mutató élet, akkor az azzal jár együtt, hogy örök Karácsonyban élünk. Ez a felállás egyértelművé teszi annak proklamálását, hogy a Karácsony érted, értem, szóval mindannyiunkért lett. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)

      Sajnos a 21. század másfél évtizedének lejártán azt látjuk, hogy ezer sebből vérzik a világkeresztyénség és mintha válság-tüneteket mutatna a Karácsony megünneplése körüli gondfelhő is. Lesz vagy már van olyan pontja Európának, ahol – úgymond – visszafogott ünneplés lesz… Talán Betlehem nélkül, jászolbölcső nélkül, Jézus nélkül, kereszt nélkül, betlehemi csillag nélkül… Mindez azért, mert megfakult maga a szent érzés: Krisztus megszületett! Pedig megszületett!

      Kondor Katalin újságíró, a Magyar Rádió egykori elnöke, a huszadikszázadi Magyarország rendszerváltó idejének emblematikus újságíró egyénisége a minap közzétette szokatlan hangvételű imáját a világhálón. Idézzünk belőle.

      Azt írja imádságában: „…Most az egyszer nem leszek szerény, Uram! Sokat kívánok. Adj erőt, hogy ne a tagadásodban legyünk szilárdak, hanem igenlésedben. Adj hitet, hogy lehetséges és érdemes embernek lenni, s hogy az életnek van értelme és célja. S ne haragudj azért sem, kirekesztettünk Téged Európából. Legalábbis a Nagy Átverés Globális Uniójából. Megvagy Te enélkül is, tudom, csak mi nem vagyunk meg Nélküled. Rád vár a világ, Uram, csak nem tudja, mert ostoba. Bocsásd meg ezt neki. S bocsáss meg nekünk, szegény magyaroknak is azért, hogy van itt néhány millió múltját, örökségét, kultúráját vesztett ember, akik kilátástalan, lelketlen világot akarnak utódaikra hagyni. Tudod, nekünk most legnagyobb ellenségünk a gyöngeségünk, ne haragudj ezért se. Van ennek is oka, de nem magyarázkodom. Adj tehát karácsonyi ajándékot nekünk, de ne satnya vágyainkat nézd, hanem hozz méltó életet! Mint Wass Albert írja: >…A látszat csal. Isten ma is a régi. Te hagytad őt el, te s a többiek, s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, s a múlt hibáit le nem törlitek: magyar földön nem lesz új  Magyarország. Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyűlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet!<"

      Eddig tehát a modern, huszadik-huszonegyedikszázadi újságírónő, a Kossuth Rádió egykori elnökének imába öntött „borongása”. De mi ere a mi válaszunk? Ez itt a kérdés! Akarunk tenni valamit, vagy beletörődtünk már az abszolút dekadenciába? Most, hogy már nyugdíjba mentem s nem vagyok gyülekezeti lelkész, hallottam Ádvent második vasárnapján egy csodálatos igehirdetést. A lényege az volt: nem vagyunk igazi tanuságtévők, hogy elmondanánk mindenkinek: mit jelent nekünk személy szerint az Ádvent és a Karácsony!

      Ady Endre: „Virágos karácsonyi ének” című, talán egyik legszebb karácsonyi versének zseniális gondolatsoraiban így kesereg: 
Óhajtozom el a Magasságba,
Nagy a csúfság idelenn,
De van Karácsony, Karácsony,
Istenem, én Istenem
S ember-vágy küldte Krisztusunkat! 

Két gerlicét vagy galamb-fiókát,
Két szívet adnék oda,
Hogyha megint visszajönne
A Léleknek mosolya
S szeretettel járnánk jászolhoz.

Krisztus kívánata, Megtartóé,
Lázong át a szívemen,
Mert Karácsony lesz, Karácsony,
Istenem, én Istenem,
Valaha be szebbeket tudtál.

Óhajtozom el a Magasságba
Gyermekségemben kötött
Minden szűzséges jussommal,
Mert az emberek között
Nem így ígértetett, hogy éljek.

Követelem a bódító álmot, 
Karácsonyt, Krisztus-javat,
Amivel csak hitegettek,
Amit csak hinni szabad, 
Csúfság helyett a Magasságot.

Lábainknak eligazítását
Kérem én szerelmesen,
Karácsony jöjjön, Karácsony
És száz jézusi seben
Nyíladozzék ékes bokréta.  

      Az ékes bokréta, az ádventi koszorú gyertyás csillagfénye emlékeztessen bennünket a Karácsony Urára, a világot megváltó Jézus Krisztusra!
   
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész 

Epilógus 

      Személyes szót is hadd mondjak, Krisztus-várásunk meghitt perceiben. Amikor a 2015. esztendő utolsó áhitatos pillanataiban vagyunk együtt, megköszönöm Mindenkinek az Örökkévaló Ige iránti, egész év során tanusított érdeklődését. Aki hétfőnként ittmaradt a szakmai rész elhangzása után, nyilván azért maradt itt, mert Isten végtelen kegyelméből kapott üzenetet. Köszönöm Dr. Lakatos László tanár úrnak, hogy működhetett eddig ez a szolgálat. Hogy hogyan lesz a jövőben? Bízzuk ezt a kegyelem Istenére. Majd Ő megmutatja hatalmát és megmutat mindent, amit tudnunk kell. Minden esetre, ha az Úr akarja és élünk, akkor január 4-én lesz a következő  elcsendesedésünk.   


      Kegyelemteljes, áldott Karácsonyt és békés, boldog új esztendőt kívánok a hétkezdő meditációk minden egyes résztvevőjének!