Olvasandó: Habakuk 3:2,4,11
Uram, hallám, amit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!...Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle; és ott van az ő hatalmának rejteke…A nap és hold megállnak helyükön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától.
Uram, hallám, amit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!...Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle; és ott van az ő hatalmának rejteke…A nap és hold megállnak helyükön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától.
Igehirdető: Nagy Lajos
Mögöttünk van immár az esztendő egytizenketted része. Négy januári meditációnkból kettő a világosság, a megvilágosodás áhított szükségszerűségének, illetve időnkénti kiáltó hiányának kérdésével foglalkozott. Mégpedig a szó primér értelmében és átvitt értelmében, lélektani és filozófiai megközelítésben is. Lehet, hogy talán lecsengethetjük ezt a meglehetősen szerteágazó, grandiózus témát? Sajátosan azzal a megközelítéssel, hogy ezúttal ószövetségi Ige alapján elmélkedünk. Nem titkoltan azért is, mert egy héttel ezelőtti meditációnkból láthattuk: van olyan elvetemült névtelen internetező, aki eléggé el nem ítélhetően szerette volna elfogadtatni olvasóival, hogy a modern ember csak ne higgyen az Ószövetségben írtaknak. Tovább súlyosbítja a dolgot, hogy mindezt a badarságot az anonim szerző nem kisebb tekintély, mint XXIII. János Pápa szájába adja.
Éppen ezért kellett ma egy nem túl ismert ószövetségi próféciát választanunk alapigénkül. Hogy életesen cáfoljuk az internetes tévelygést, az Ószövetség hitelessége s így isteni inspirációja megkérdőjelezésének tekintetében.
Mielőtt elmélyednénk a mai Ige értelmezésében, halljuk a két héttel és három héttel ezelőtti Igéket együtt felidézve:
Jézus mondja: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.” (Máté 5:14,15) És: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16) Szóval arra voltunk s vagyunk méltóztatva, hogy világítsunk. Ez pedig csak úgy működik, hogyha közvetlenül Abból merítünk világosságot, Aki méltán mondja magáról: „Én vagyok a világ világossága…” (János 8:12) Épp ez a nyitja a dolgoknak.
Az érdekesség pedig az, hogy ezt már egy ószövetségi próféta pontosan tudja.
Habakuk, aki egyáltalán nem tartozik a nagyformátumú ószövetségi alakok közé – az archaikus Károli fordítás szerint - azt mondja: „Uram, hallám, amit hirdettél, és megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!...Ragyogása, mint a napé, sugarak támadnak mellőle; és ott van az ő hatalmának rejteke…A nap és hold megállnak helyükön cikázó nyilaid fényétől és ragyogó kopjád villanásától.”
Ugyanez egy modern fordításban így hangzik: „Uram, hallottam, amit hirdettél, félelem fog el attól, amit teszel, Uram. A közeli években valósítsd meg, a közeli években tedd ismertté! De haragodban is gondolj az irgalomra!...Ragyogása olyan, mint a napfény, sugarak támadnak kezéből: abban rejlik az ereje…A nap és a hold lakhelyén marad, amikor nyilaid villogva cikáznak, és dárdád ragyogva villámlik.”
Vagyishogy: Isten, majd későbben pedig – az Újszövetség embere számára a Szentháromság második személye, a Fiú Isten – Jézus Krisztus személyében maga a Fényhozó. A sötét világ s az elkomorult és elalkonyult emberiség reménysége. Aki meghirdette hatalmát már az Ószövetségben, majd az Újszövetségben. Akitől nem tartani kell, hanem Akit valamiféle különleges félelemmel félni kell és szeretni kell. Az istenfélelem nem valamiféle szorongó félelem. Hanem szeretet. Szeretet Arra nézve, Annak irányába Aki csodás dolgokat cselekszik. A Hozzá való könyörgés része az, hogy nem sürgetjük, de vágyakozzuk hatalmának kiteljesedését. Mindez pedig imádkozás által remélten úgy és akként, hogy Istennek mindig nagyobb lesz az irgalma, mint a haragja.
A prófétai mondanivaló csúcsa pedig az, hogy Isten ragyogása egyedül a napfényhez hasonlítható. Kezei olyanok, mint a fénysugarak, amelyek erőt, dinamikát, energiát és életet hordoznak. A nap és a hold világító funkciója pedig továbbra is megáll, de felettük „…nyilaid villogva cikáznak, és dárdád ragyogva villámlik.” Azaz: Isten az Úr mindenek felett!
Mi következik most már mindebből? Az, hogy Isten van, Isten minden mindenekben. Ettől Mindenható Ő!
Az ember pedig ennek az istenes gondolatmenetnek a konszenzusában tud igazán ember lenni. Erről a fajta emberré lételről a költő, Sík Sándor „Ember” című versében így tesz bizonyságot:
Embernek lenni!
Csak-embernek, semmi egyébnek,
De annak egésznek, épnek,
Föld-szülte földnek
És Isten-lehelte szépnek!
Lerázom magamról a port,
Amit a századok ajka rámlehelt,
Ledobom a palástot,
Amit a Hivatal rámtekert,
És az apostol köntösét is szétnyitom,
Amit szent ujjak fűztek össze vállamon:
Nézzétek, itt vagyok.
Lepletlenül, akár egy fiatal fűz a márciusi szélben,
Amit a földanya megformált a mélyben,
Amint elgondolt az Isten öröktől való villanatában,
Fogantatásom titokzatos pillanatában:
Én, ember, egy a millióból.
Ne várjatok éntőlem prédikációt
És ódát és okoskodást ne várjatok:
Én azt beszélem, ami vagyok.
Apró vagyok, és nincsen bennem semmi jó:
És mégis, a gondolat, amely tagjaimat összetartja,
Öröktől való.
Nyomorult vagyok: nincs magamtól semmim
Ami több lenne a pornál,
És mégis, úgy akarta az, aki formált:
Ami vagyok, örökkévaló.
Semmi vagyok, egy milliomod,
De minden, mert mindnyájatok.
Nézzétek, ezek az erek milyen kékek:
Akár a ti eretek!
És piros bennük és meleg a vér,
Mint bennetek.
Nézzétek ezt a szájat:
Kenyérre és csókra és szóra született,
Mint a tietek.
Ez a két szem nézni és nevetni szeret,
És látni tanult és sírni szokott,
Mint a ti szemetek,
És álmélkodik reggeltől estig,
Mint ti és Plátó és a kisgyerekek.
Halljátok, a szívem hogy piheg?
Hallgassátok és megértitek,
Hiszen ő is, mint a ti szivetek,
Kilenc hónapon át pihegett
Egy édes anyának szíve megett,
És visszatér, mint ti visszatértek,
A földbe, amelyből vétetett.
És ez a lélek, érzitek-é,
Hogy lüktet és ölel a lelketek felé?
Ó nézzetek belé!
Magát mutatja, egyet mutat:
De ebben az egyben a ti arcotokat.
Tükör módjára tükrözi hűn:
Benne az erény és benne a bűn,
És minden érzés benne van,
Ami csak bennetek megfogan,
S kimerhetetlen mélyébe lenn
Piheg a mindennapi rejtelem:
A közös, a közös Végtelen.
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
