Olvasandó: Máté 6:25-30
Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?
Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?
Igehirdető: Nagy Lajos
Ma már a Nagyböjt huszonhetedik napjára virradtunk. Az imént hallott idézet a múlt hétfői alapigénk folytatása, úgy logikai, mint tartalmi tekintetben. Ma egy hete azt hallottuk: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket fogja gyűlölni, a másikat pedig szeretni, vagy az egyikhez ragaszkodik majd, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Máté 6:24) Majd a grandiózus Jézus-logionok kiemelkedő fontosságú Hegyi Beszédének részlete így folytatódik: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért…” Majd egy hosszú felsorolás következik, abban az összefüggésben, hogy mikért ne aggódjon a Mindenható Istenben hinni tudó ember, aki képes elfogadni azt, hogy felfelé kell tekintenie.
A puszta élet, amúgy mindenestül, ahogy szoktuk mondani: egy az egyben Isten ajándéka. Ebből következően felesleges az érette, valamint a tápláltatásunkért és az öltözetünkért való aggódás. Szükségtelen. Hiszen Aki eddig adta azt, ha megfelelő kapcsolatban vagyunk s maradunk Vele, akkor remélten adni fogja az elkövetkezendőkben is.
Itt mondandója fontosságának hangsúlyozásaként egy gyönyörűséges képet használ Jézus: „…Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is?...”
Aki el tud merengeni az Isten által alkotott természeti világ csodálatán, lélekben levett kalappal szemlélve az égi madarak titokteljes, beléjük teremtett életfenntartó ösztönét és láthatóan nemcsak hogy ösztönös, de majdhogynem szinte céltudatos mozgását, magatartását, az máris felfelé tekint és a Teremtő Istent áldja. Itt mérlegre kerül az is: milyen mértékben értékeli Isten a teremtményét, az embert? Nos: egyértelműen az egész teremtett világmindenségnél nagyobbra tartja Isten az embert. A Zsoltáros így elmélkedik erről: „Micsoda az ember – mondom – hogy megemlékezel róla? És az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt! Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél.” (Zsoltárok 8:5-7) Éppen ezért egyszerűen nem jöhet szóba az aggódás, hanem egyedül csak az imádságos felfelé tekintés. Merthogy az aggódással nem lehet beleavatkozni a teremtői kompetenciába. Lehetetlen más törvényszerűségeket keresni és találni, mint azt, hogy „Életem ideje kezedben van…” (Zsoltárok 31:16)
És akit még mindig nem győzött volna meg Jézus, annak a számára el van készítve még egy gondolatsor: „…Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?” Ez a tüneményes kép a mező liliomairól s a teljességgel kifejező párhuzam közöttük és a teremtés csúcsa, az ember között – ismét csak felemeli a tekintetünket az Ódafennvalóra. Nem kell nagy képzelőerő, hogy magunk előtt lássuk a megejtő szépségű végtelen látóhatárt, telisteli liliomokkal és ahogyan a tekintetünk egyre távolabb réved, e csoda-világ láttán óhatatlanul is egyre feljebb, feljebb ér a látásunk. Végül felér, Istenhez.
A Móricz Zsigmond Nyilas Misijének iskolájában, a Debreceni Református Kollégiumban volt egy legendás idős testnevelő tanárom, dr. Czuna Feri bácsi – így hívtuk: Feri Bácsi. Majdnem félévszázada már… Vastagnyakú, szikár jellemű és alkatú magyar ember volt. Megjárta a Gulágot (talán? – a „vesztőhely” földrajzi megnevezése az idő nagy távolában már nem egészen biztos, de mindenestre orosz fogságban volt, az biztos). Nem törte meg a megaláztatás és fizikai megpróbáltatás. Barázdált kedves arcán egy kevéske huncut mosoly minden múltbéli szenvedés ellenére mindig ott tündökölt. Keményen megdolgoztatott bennünket a tornaórán. Mert az akkor még seholse volt – de legalábbis nem preferált - felismerés, hogy ép testben ép lélek „alapból” hozzá tartozott tanári metodikájához. Kiváló pedagógus volt.
Mivel a testnevelés órán nem volt koedukáció, a lányok abban az órában vallás órán vettek részt. Bennünket, fiúkat pedig a teljesítményünk folyamatos növelésére nevelt. Évszaktól függetlenül néhány percre majd’ mindig kihajtott az akár havas udvarra is futni. Aztán óra végén kivétel nélkül minden esetben csatarendbe kellett állni. Ó pedig végighaladt előttünk, elégedetten vagy éppen morogva megmustrált bennünket. Aki lehorgasztott fejjel állt előtte, annak állát pálcájával szeretettel megérintette és így fejét lassan felemelte s legtöbbször ilyesmit mondott: Miért nem nézel felfelé? Nem örülsz legalább annak, hogy földig ér a lábad? Nem tudod az Igét: „…Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.” (Zsoltárok 121:1) Ilyenkor némelyek kuncogtak a tornasorban. Mert eszükbe jutott a másik emblematikus tanár egyéniség, dr. Rózsai Tivadar vallástanár humoros szava: Debrecen egy selejt hely. Mit gondoltok, miért? Azért, mert erre se lejt, arra se lejt. Vagyis: nincs itt hegy közel s távol. Akik pedig jól értették Feri Bácsi szavát, azok tudták: nem a domborzati viszonyok elemzéséről van itt szó. Á, dehogy! Hanem arról: Nézz már felfelé! Onnan jön segítséged! Amikor aztán ez a szinte szertartásszerű „mustra” megtörtént, akkor Feri Bácsi belefújt a sípba s elkiáltotta azt a sajátos, egyéni nyelvi fordulatként értelmezhető felszólítást, amit ebben a szófűzésben azóta se hallottam senkitől: Imához imádkozni! Aztán felhangzott a tornateremben a kórusban mondott gyerek-ima – a bordásfalak, a kosárlabda palánkok, az ugrószekrények és mindenféle tornaeszközök voltak a tanui a számtalanszor megismételt imádságnak:
Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás,
A szentek Urának légyen örök magasztalás,
Kiben soha nincs megváltozás,
Vagy ígérettől elhanyatlás:
Tőle fejünkre szálljon áldás!
(Református Énekeskönyv, 278. dicséret 8.)
Erről a megénekelt Teremtőről s a belé vetett hit fontosságáról szólt mai nagyböjti meditációnk. Nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy az igenis nagyon embercentrikus Isten képe és a belé vetett hitünk, bizodalmunk erősödhessék.
A protestáns egyházak időszámítása szerint tegnap Bibliavasárnap volt. Az ünnep azonban immár nem csak a reformált teológiai elvek mentén félévezrede megújult protestáns közösségek kisajátított ünnepe. Hanem az ökumené évszázadában ma már egyre másra az tapasztalható, hogy deklarálásra kerül: a Szentírás minden keresztyén közösség egyedüli zsinórmértéke, mind hitvallási-, mind etikai-erkölcsi tekintetben. Ha még azt a közismert és talán mégsem eleget hangoztatott tényt is hozzátesszük, hogy a Biblia egyúttal igenis az európai kúltúra alapillére, akkor újabb megerősítést kapunk arra nézve: érdemes tanulmányozni a Szentírást! Köszönjük Istennek, hogy ezt tehetjük hétről hétre!
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
