2016. május 17., kedd

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2016.05.17-én

Olvasandó: 
Jóel 3:1-5 -  Apostolok Cselekedetei 2:1-4,6,12-18 
Efezus 4:30

Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálólányokra is kitöltöm lelkemet abban az időben. Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap elsötétül, a hold vérvörössé válik, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét…

Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak…Amikor ez a zúgás támadt, összefutott a sokaság, és zavar támadt, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni…Megdöbbentek mindnyájan, és tanácstalanul kérdezgették egymástól: Mi akar ez lenni? Mások azonban gúnyolódva mondták: édes bortól részegedtek meg. Ekkor előállt Péter a tizeneggyel, felemelte a hangját és így szólt hozzájuk: Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra...”    

És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára.

Igehirdető: Nagy Lajos



A Világkeresztyénség két napos ünnepet ült tegnap és tegnapelőtt. Pünkösd volt, a Szentlélek kitöltetésének ünnepe, a keresztyén Világegyház születésnapja. Mai Ige-trilógiánk először is érintőlegesen felvillantja az első Pünkösd históriai alapját. Majd pedig többezer éves kitekintéssel, súlypontosan arra igyekszik fókuszálni: mit jelent a világban a Szentlélek jelenléte s milyen hitbél- és etikai konzekvenciái vannak. 

      Az első Ige az ószövetségi Jóel próféta jövendölése az Úr napjának eljöveteléről. Látomását megrázóan festi meg. A Jóel név magyar jelentése ez: „Az Úr az Isten”. Személyéről keveset tudunk. A bibliai kutatások még a prófétálásának idejéről is legalább két változatot említenek: egyik szerint a Krisztus előtti kilencedik-, másik változat szerint a Krisztus előtti negyedik századra tehető a működése. Bonyolult történelmi összefüggések miatt természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy beszédei mikor hangzottak el. A próféciának az eredményszerűségét tekintve azonban az időiség kérdése nem túlságosan nagy súllyal esik latba. Nagyon fontos viszont az a tény, hogy szavai egészen pontosan visszacsendülnek az első Pünkösdkor Péter apostol ajkán. Ezért aztán már most, elöljáróban leszögezhető, hogy a hallott jóeli prófécia a  későbbi első pünkösdi történések alapját képezi. 

      A második Igében, a Lukács evangélista által szerzett Apostolok Cselekedeteiről írott könyvből vett történeti tudósításban természetesen akár fontosak is lehetnek a különös jelenségek: a szélzúgás és a tüzes nyelvek látványa.

      Azonban ezeknél fontosabb az elsőpünkösdi „nyelvcsoda”, amelynek során az apostolok a Lélek hatása alatt „…különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak…” Innentől fogva az események két szálon kezdenek futni. 

      Vannak, akik – nem kis gúnnyal – egyszerűen részegséggel vádolják meg a mindenféle nyelven érthetően beszélő apostolokat. Majd erre a felvetésre válaszol Péter apostol így: „…Zsidó férfiak és Jeruzsálem minden lakója! Figyeljetek szavaimra, és tudjátok meg, mit jelent mindez! Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így  prófétált…” 

      És itt teljes történeti hitelességgel idézi Istennek a próféta által közvetített szavait, amelyeket az első Igénkben így hallottunk: „Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálólányokra is kitöltöm lelkemet abban az időben. Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat. A nap elsötétül, a hold vérvörössé válik, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét…”  

      Ez tehát az első Pünkösd „keret”-története. Azonban forduljunk most már afelé, hogy mit jelent, mit jelenthet vagy éppenséggel mit jelenthetne mondjuk a huszonegyedik század emberiségére nézve a Pünkösd, a Szentlélek kitöltetése. Ezt a kérdést Szent Pál apostol szeretetteljes óvó szavai világítják meg számunkra. Az Efézusiakhoz írt leveléből emeltük ki: „És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára.” Lássuk ennek az Ige-versnek a kifejtését, illetve mindjárt a jelenünkre való applikálását is.

      Alkalmazzuk mindjárt magunkra az Igét. A hitehagyott, krisztustalan Európa a mi időnkben a lehető legteljesebb mértékben kimerítette ennek a minősített, égrekiáltó bűnnek a fogalmát: megszomorította, folyamatosan megszomorítja Isten Szentlelkét… Nagyon fontos! Az apostol nem azt mondja ne haragítsátok meg Isten Szentlelkét. Hanem ezt mondja: „…Ne szomorítsátok meg…” A régebbi fordítás szórendjében árnyalatnyi különbséggel máshol van a hangsúly: „…meg ne szomorítsátok…” Szóval nem a megharagítás, hanem a megszomorítás itt a tét! Megharagítani csak a haragvásra oly nagyon kész, ha kell, ha nem haragvásra hajlamos embert lehet. A Isten és az Ő Szentlelke képtelen erre az ordas attitűdre. Mert Ő nem a harag Istene, hanem a szeretet Istene. De mert az ember a bűneset óta olyan, amilyen, ezért az Apostol a megelőző versekben nagylelkűen és megengedően még ilyeneket is mond: „…Vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának… Haragudhattok, de ne vétkezettek: a nap ne menjen le haragotokkal, helyet se adjatok az ördögnek. A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” (Efezus 4:25-29) 

      „És – így folytatódik alapigénkkel ez a nagyívű apostoli gondolatmenet és szeretetteljes óvás: - ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára.” Óriási! Tehát a gyarló embernek még az is megengedtetik, hogy – legalábbis időlegesen és átmenetileg – haragudjon. Ellenben a Szeretet Istenének és Szentlelkének legfeljebb csak a megszomorodása jöhet szóba. 

      De jaj, ne legyen így! Hisz meg nem szomorítandó Szentlélek a Szentháromság Isten harmadik személye. De mivel lehetne megszomorítani? Azokkal a bűnökkel, amikre az Apostol az imént felsorolásban rámutat. Meg azzal, azokkal, amiket a klasszikus megfogalmazás így mond: gondolattal, szóval, cselekedettel és múlasztással. A szentlelkes ember egyiket sem követheti el!

      Szóval az Ige a gyarló embernek esetlegesen és időlegesen megengedi a haragot, de Istennel s az Ő Szentlelkével összefüggésben egyértelműen csak a részéről kiváltódható megszomorodásról tud. A nem csak időlegesen haragvó ember – horribile dictu – arra is képes, hogy terrocselekményeket hajtson végre, mások életét elvéve. Ez és az ehhez hasonló bűn azonban már messze maradéktalanul kimeríti Istennek és az Ő Szentlelkének megszomorítását. És ez már természetesen nem is maradhat bűntetlenül. A Szentháromság Isten s a harmadik személyű Isten, a Szentlélek összefüggésében is értendő a tizenkilencedikszázadi, eredetileg orvosnak készülő, de végül is anglikán lelkésszé lett Lyte Henrik Ferenc Áprili Lajos által magyarra lefordított dicséret-éneke egyik strófájának négy gyönyörű sora, mely így hangzik: 

…Gondold el: ki Lelke éltet,
Milyen Atya mosolya;
Megváltód meghalt teérted:
Mit bánkódnál, menny-fia?

(Református Énekeskönyv, 426. dicséret 3.)

      A Lélek, Isten Szentlelke, a Fiú Isten, a Megváltó keresztáldozatával és a mosolygó Atya, így hárman éltetik a világot s az emberiséget. 

      Ezért akármi is jön velünk szembe az életútunkon, nem bánkódhatunk, nem szomorodhatunk el felettébb és semmiképp se akarhatjuk megszomorítani Isten Szentlelkét sem. Ez az élet egyik legfontosabb aranyszabálya. Ez legyen e mostani Pünkösdünk üzenete!

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész