2016. június 21., kedd

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2016.06.21-én

Olvasandó: Zsoltárok 80:9-12

Egy szőlőtőt hoztál el Egyiptomból. Népeket űztél el, ezt meg elültetted. Helyét elegyengetted, gyökeret vert, és ellepte a földet. Árnyéka hegyeket borított be, vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal. Indáit a tengerig növesztette, hajtásait a Folyamig.

Igehirdető: Nagy Lajos



Nem kell titkolni: a mai meditációnk még mindig az előzők folytatása. Mind igei vonalvezetésében – a mai alapige az előző két hetinek folytatása – mind tartalmi kifejtés tekintetében igyekszik követni a kontinuitás szempontját. 

      Az előzményekről röviden. A zsoltár a megelőző versekben imádságos formában fogalmazza meg a választott nép megújulás iránti ígényét, kérését, amely más fordítási változat szerint egyfajta helyreállítást jelent. Ez a pozitív folyamat Isten orcájának ragyogása kíséretében tud végbemenni és a vége a nemkívánatos dolgoktól való megszabadulás. A következő versekben pedig panasz hangzik fel abban a vonatkozásban, hogy – Isten mintha nem értené övéinek irányába való elkötelezettségét. Merthogy – így fogalmaz -:  „Uram, Seregek Istene, meddig lángol még haragod néped imádsága ellenére?” (Zsoltárok 80:5) Majd a hezitálás, a kétség-komplexus – mintegy refrén-szerűen ezzel az imaverssel zárul: „Seregek Istene, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!”     

      Ezek után hangzik mintegy ima-konszolidációt ígérőn a mai idézet: „Egy szőlőtőt hoztál el Egyiptomból. Népeket űztél el, ezt meg elültetted. Helyét elegyengetted, gyökeret vert, és ellepte a földet. Árnyéka hegyeket borított be,  vesszői vetekednek a hatalmas cédrusokkal. Indáit a tengerig növesztette, hajtásait a Folyamig.” Ezek a versek egy 180 fokos fordulatot hoznak a zsoltár-imában. Nagyon szembeötlően előtérbe kerülnek benne a pozitív érzelmek.

      A zsoltár a szőlőtőhöz hasonlítja Izráelt, amely az egész hegyet benőtte. Nem képletesen szólva: az egész országot elfoglalta. A dávidi birodalom egész területére utal, amikor a Földközi-tengertől az Eufráteszig terjedő hatalomról beszél. 

      Lássuk mindennek a kézenfekvő történelmi párhuzamát.

      Úgy tűnik, ez az idei június, Trianon miatt, illetve nem kisebb súllyal a június 4-i Magyar Nemzeti Összetartozás Napja miatt lassan a Trianon hónapjává lesz. Rengeteg világhálós megnyilatkozás és megtartott ünnepség híranyaga erősít meg ebben bennünket. Vujity Tvrtko, a félig magyar, félig horvát tévés-újságíró június 4-én este a Duna Televízión sugározott, Trianonról forgatott riportfilmje - amiért már a bemutatása előtt be akarták perelni, de volt, aki egyenesen Horthy Miklóshoz hasonlította – feltette a koronát a Trianonnal kapcsolatos érzelmeinkre. Merthogy Trianon azért mégis csak fájdalmas történelmi skandallum! 

      Ezért aztán még mára is van a tarsolyunkban egy vers, amely – ha kissé hosszúra is sikeredett - nemigen lehetne belőle bármit is kihagyni. Andróczky Lászlóné, Etelka: „Adósunk Európa”:   

Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar, 
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar. 
Az idők folyamán ráéheztek mások, 
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot. 
Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla? 
Felelős mindezért a vén Európa! 
Széttépték országunk, és sok millió szívet, 

Kisebbség nemzetünk öt országban így lett. 
Ki kérdez meg minket, jó nektek így élni? 
Kinek van jogában szíveinket tépni? 
Trianont sínyli hat ország magyarja, 
Köztük sem sok akad, aki így akarja. 
Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja 
Lakossága magát ősmagyarnak vallja. 
Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence, 
Ontotta a magyart az áldott Verecke. 
Ezeréves múltat biztosított nekünk, 
S mi erre a múltra mindég büszkék leszünk! 
De megjelent Trianon és sorsokkal játszva, 
Csodás országunk darabokra vágta! 
Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke, 
Ez a magyarságnak mindenkorra lecke! 
De mindegy ki hogy számol, összead vagy szoroz, 
Ha magyar a magyar, nem lesz abból orosz! 
És így van ma Bánát, Baranya és Bácska 
Hetven év óta lenn Jugoszláviában. 
Ezért román Erdély, szlovák a Felvidék. 
Nagy-Magyarországot eképpen vágták szét. 
És Szlovákiában még elvárnák e néptől: 
Váljon meg örökre a múlt emlékétől. 
A szlovák a magyartól - fájdalom - irígyli, 
Ha Felvidéket mond, őt még az is sérti. 
Az erdélyieknek sem fényesebb a sorsa 
Értük is felelős marad Európa! 
ők azok, kiket a sors kevésbé kényeztet, 
De annál gazdagabbak: szeretnek, éreznek. 
Ott vasvillával, bottal erőltetnék rájuk, 
Hogy a magyarokból legyenek románok! 
Ebből kifolyólag békétlenség zajlik, 

De az igaz magyar, nincs amiért hajlik! 
Így nem csak minket súlyt a Trianoni átok, 
Kik bennünket tipornak, azokra is szállott. 
Számukra sem hozhat eszményi boldogságot 
Míg más üldözöttként éli a világot. 
Ausztriában sem mindenkinek mindegy 
Ha jól is megy sora, mégsem cserél szívet. 
Van ki nem feledi, honnan jön, hová tart, 
Nem hagyja kiölni magából a magyart! 
Nézem így sorjában, mi maradt még hátra, 
Sok-sok széjjelűzött magyar a világba. 
Fontosnak tartom, hogy még Bácskáról meséljek 
Mert születésemtől e vidéken élek. 
Ennek a porában játszottam, mint gyerek, 
Ez oltotta belém, hogy mindig magyar legyek! 
Ez tanított arra, hogy ami nekünk sóhaj, 
Más nemzeteknek az ne legyen óhaj! 
Erről a síkságról látni a végtelent, 
Ez tár fel számunkra múltat, jövőt, jelent. 
A magyar nem kér mást, nem a régi földet, 
Egy, amit nem ad fel, hogy értsék végre őket! 
Lássa be a világ a békétlenség okát: 
E nép azért harcol, ne vegyék el jogát! 
Ne legyen a magyar mások keze-lába, 
Ne, ne alattvaló saját hazájában! 
Beszélhesse nyelvét, úgy, ahogy tanulta, 
Hisz ő tekinthet vissza a leggazdagabb múltra. 
Soknak nem tetszik, ha mi ezt kimondjuk, 
De ÉL AZ IGAZSÁG, akárhogy titkoljuk! 
Együvé tartoznak, de büntetnek azóta, 
E hét évtizedért, a vádlott Európa!
(Bácska-Topolya, 1991.)


      Amikor ma szerény összehasonlító elemzésbe fogtunk, megvizsgálva azokat az összefüggéseket, amelyek egyértelmű egyezéseket mutatnak a választott nép és a magyar nemzet sorsa között, nagyon kézenfekvő, hogy hogyan gondolkodjunk minderről. Úgy, ahogy Szent Pál apostol Rómabeliekhez írott levelében olvassuk: „Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róma 8:31)    

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész