Olvasandó: Lukács 18:15-27
Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse őket. Amikor a tanítányok ezt meglátták, rájuk szóltak, Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondok nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba. Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus ezt válaszolta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tisztelt apádat és anyádat! Ő pedig így szólt: mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj és kövess engem! Az pedig, mikor ezt hallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. Jézus ezt látva, így szólt: Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: Akkor ki üdvözülhet? Ő így felelt: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.
Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy megérintse őket. Amikor a tanítányok ezt meglátták, rájuk szóltak, Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondok nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba. Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus ezt válaszolta neki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tisztelt apádat és anyádat! Ő pedig így szólt: mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva. Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: Még egy fogyatkozásod van: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj és kövess engem! Az pedig, mikor ezt hallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt. Jézus ezt látva, így szólt: Milyen nehezen mennek be a gazdagok az Isten országába! Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: Akkor ki üdvözülhet? Ő így felelt: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.
Igehirdető: Nagy Lajos
Úgy tűnik, megint egy sorozat van kibontakozóban. A Lukács evangélista szerinti evangélium két hete vizsgálni elkezdett Igéi legalábbis ma még minden esetre folytatásra találnak.
Annyi különbség minden esetre van a ma egy hete és két hete elhangzott meditációk Igéje és a mai alapige között, hogy míg a megelőző kettő úgynevezetten saját anyaga Lukács evangélistának, addig a mai idézetnél már a címek alatt zárójelben ott látható, hogy a benne foglaltak melyik Máté, illetve Márk szerinti evangéliumban láthatók viszont. Jól is van ez így, hisz amikor valaki veszi a fáradságot és az elhangzott lukácsi Igét elolvassa a másik evangéliumokból is, akkor azt fogja látni, hogy az adott perikópa mondanivalója még jobban kibomlik az olvasó előtt. Ezek előre bocsátása után lássuk a szövegértelmezést.
Voltaképp két különböző evangéliumi epizódról van szó a mai alapigében, de hátha kiderül, hogy mégis csak van a kettő között némi átjárhatóság.
A farizeus és a vámszedő imádságát értékelő jézusi példázat után ezúttal – látszatra – egészen eltérő témákról van szó mindkét történetben.
Az első epizódban Jézus gyerekekkel találkozik. Ráadásul úgy, hogy a Mestert „kímélő” tanítványok el akarják őket hajtani. Ne terheljék már az Urat! Pedig, ha figyeltünk, azt hallottuk, akik a gyerekeiket odavitték, érdekes módon „csak” arra vágynak, hogy Jézus megérintse a lurkókat. Micsoda – kérdezhetnénk – csak hogy Jézus megérintse őket? Igen! Gondoljuk csak mindehhez hozzá, amit kell… Lehet, hogy ma is jó lenne, ha Jézus megérintené a gyerekeinket? Lehet, hogy nem kellene elszigetelni őket a jézusi kisugárzástól? A tanítványok idegesek a gyerekektől. Az ókori társadalomban nem értékelik a gyerekeket. Úgy gondolkodtak: a farizeusi „teljesítménycentrikusság” elve mentén nem képesek a gyerekek arra, hogy – úgymond – „teljesítsenek” a kegyesség szempontja kívánalmainak terén. Kár, hogy nem gondoltak a magyar közmondásra: A gyerek szava Isten szava…
Aztán egy hirtelen képváltás következik. Egy mai füllel nehezen értelmezhető példázatot hallunk arról, hogy a gazdag ifjúnak mit kell vagy kellene tennie, hogy idvezüljön. Na ne már, hogy meg kellene szabadulni a vagyonától ahhoz, hogy idvezüljön?! Micsoda megoldás ez? Így lázad a mai lélek. Nos, Jézus példázata ennél a leegyszerűsített megoldásnál sokkalta árnyaltabb üzenetet közöl velünk.
A mai huszonegyedikszázadi vetülete ennek a példázatnak az, hogy ki-ki először is mérlegelje: honnan, kitől is van a viszonylagos „jólét”-e, ha úgy tetszik a gazdagsága? Én – bocsánat - arra gondolok, amikor gyermekként nekünk, mai időseknek - milyen minimális ígényeink voltak… Nem ám a gazdagság, hanem az úgynevezett „minimum feltételek” tekintetében. Tudva tudjuk: ma már más a helyzet. Természetesen! A történelem kereke – hála Istennek - nem tud visszafelé forogni. Azért azonban mégsem mindegy, hogy mit neveztek Krisztus korában gazdagságnak s mit nevezünk ma gazdagságnak… Ennek a diferenciálásnak a mentén diferenciálódik a hallott példázat tanulsága is ma. Magyarán, egészen pontosan, tessék szíves lenni átértékelni mindent, de mindent, amink van. „…Mid van, amit nem kaptál?...” (I.Korintus 4:7) Így már kapizsgáljuk, hogy miről is van itt szó? Arról, hogy semmink se volna, ha Isten nem adta volna. Ugye így már mindjárt könnyebb esetleg feláldozni az Ő oltárán a javainkat, a Tőle jövő minden javainkat – részben vagy éppen egészében?
A mai helyzetünk tehát azt üzeni nekünk, amit Jézus egy alkalommal így mond: „…újbort új tömlőbe kell tölteni…” (Lukács 5:38) Vagyis: az új helyzetek új megoldásokat követelnek tőlünk. A viszonylagos „gazdagság” mentén meg kell, hogy fogalmazódjék és meg is kell valósuljon az adakozás, a másokért való áldozás gondolata.
Jézus szava nem betű szerint értendő, hanem egyszer s mindenkorra egyfajta tartalmi gyakorlati útmutatást, útbaigazítást közöl. Szent Pál apostol azt mondja egyhelyütt: „…A betű megöl, a Lélek pedig megelevenít,” (II.Korintus 3:6) Igen! Így kell vizsgálni Jézus egykori szavait! Nem a betű, nem a szószerintiség a lényeg, hanem a cél! A szent cél! A – minimum – lélekátformálás, aztán szemléletmód váltás.
A korai keresztyénség – a Krisztus utáni első században -sok mindent megpróbált. Mégpedig a szószerinti értelmezés terén, hogy tudniillik „…add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben, azután jöjj és kövess engem!...” Mit csinálnak az első keresztyének? Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv így tudósít erről: „A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából semmit a magáénak, hanem mindenük közös volt… Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá. József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vígasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, eladta azt, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.” (Apostolok Cselekedetei 4:32,34-37)
Ilyen is volt tehát. Aztán későbben, az idő előrehaladtával ezek az „akciók” a társadalom szekularizálódásával kezdtek kiüresedni, majdhogynem elsorvadni. Azonban ne csüggedjünk! Hisz a történelem során bőven találkozunk olyan nagy egyéniségekkel, akik – bizony – feláldozták vagyonukat a valamiféle szolidaritás vagy épp Isten dicsősége oltárán. Tehát ez ma sem anakronisztikus dolog. Hisz hála Istennek, ma is van ilyen! Hallunk róla gyakran.
Azonban, hogy szelidítsük a „kényes témá”-t, valamit még tudnunk kell. Jézus munkamódszere – a korabeli rabbinikus hagyományoknak megfelelve – egyfajta didaktikus, azaz tanító jellegű, szónoki megnyilvánulásaiban parabolákra építő pedagógia. Éppen ezért kell néhol a dolgok mögé látnunk, amikor ma értelmezzük az egykori jézusi tanítást.
Egy példa. Ő azt is mondja másutt – mégpedig az ominózus Hegyi Beszédben – hogy „…Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.” (Máté 5:48) Ép elmével el lehet azt képzelni, hogy Jézus ne tudta volna: az ember soha sem lesz olyan tökéletes, mint az Isten? És mégis erre, illetve ennek az állapotnak a megközelítésére ösztönöz. Mondván: ha elérni nem is tudod úgysem ezt a szintet, akkor legalább törekedj az elérésére! A dolgok pikantériájához tartozik még az is, hogy az első emberpár épp abba bukott bele, hogy hallgatott a kísértőre, aki így csalta őket tőrbe a tiltott gyümölcsből való evésre buzdítva: „…Azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten…” (I.Mózes 3:5)
Vagyis – visszatérve az alapigéhez - a teljes vagyon-eltékozlás lenne az igazi Krisztus-követés feltétele? Mit gondolhatunk erről? Azt, hogy Jézus nem két lábbal állt a földön, hogy ilyesmit kíván? Szó sincsen róla! Sokkalta inkább arról van szó, hogy valamiféle Lélektől-lelkes szuggesszióval afelé irányítja a figyelmet, hogy amikor anyagi javainkról esik szó, gondoljunk másra is, ne csak magunkra. Legalább ez a tendencia, ez az igyekezet legyen meg bennünk!
Elnézzük a különböző közhivatalokban – postahivatalokban és egyebütt - felállított adománygyűjtő plexit perselyeket. Látunk benne ötforintosokat, tízeseket, esetleg százasokat, elvétve kétszázasokat, „papírpénz”-t pedig alig. Kérdés: jól van-e ez így? A válasz: nem jól van!
Azonban van itt még valami, ami A gazdag ifjúról szóló jézusi példázatban szótlanul meghúzódhatna a háttérben, ha nem fókuszálnánk rá. Ez pedig a történetnek az a – ha úgy tetszik – provizórikus aspektusa, hogy maga a gazdagság fogalma relatív és viszonylagos. Más volt a gazdagság az egykori Közel-keleten, Jézus korában. Megint más volt a különböző történelmi századokban, ráadásul lokálisan más-más kritériumok szerint. Hogy meg a huszonegyedik század második évtizedében mit jelent a gazdagság fogalma, az kultúránként, nemzetenként, esetleg individuális szempontok mentén is messze merőben eltér a korábbi meghatározásoktól.
Ráadásul az által, hogy a gazdagság fogalma tehát relatív és viszonylagos, a probléma kötegbe belefér bőven az is, hogy nem minden az anyagi – úgynevezett – gazdagság. Lehet itt – mondjuk manapság – világtársadalmi méretekben nominális pénzegységekben megnevezhető boldogság fogalomról beszélni akkor, amikor a valóság valahol egészen messze húzódik meg? Nem hihetjük, hogy lehetne ilyen leegyszerűsítetten beszélni a gazdagságról! A pátmószi látnok, János apostol, amikor audícióval is kísért látomása során lélekben találkozik a feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztussal, akkor ezt hallja: „A szmirnai gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az első és az utolsó, aki halott volt, és életre kelt: Tudok nyomorúságodról és szegénységedről, pedig gazdag vagy…” (Jelenések 2:8,9) Vagy mit üzen az Úr János által a laodiczeaiaknak? „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenteljes mezítelenséged…” (Jelenések 3:17,18)
E példákon keresztül is látszik: mennyire kontrasztos és ellentmondásos ez a gazdagság kérdés, amely mai második Igénk fő témája. Összegzésül most még arra fontos rámutatni, hogy Jézus így zárja le ezt a példabeszédet: „…Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni. Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: Akkor ki üdvözülhet? Ő így felelt: Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” A felületes hallgató esetleg rébusznak is nevezhetné ezt a végkonklúziót. Ám egyáltalán nem az. Mert ha mélyebben belegondolunk, pontosan értjük annak üzenetét. Istennél minden lehetséges!
Befejezésül halljuk meg, hogyan énekel a gazdagság kérdéséről a név szerint nem ismert tizenhatodikszázadi szerző dicséret énekének két strófája:
A gazdag bízik az ő kincsében,
De én bízom csak az Istenben,
Noha szegény vagyok,
Mert aki őbenne bízik,
Soha meg nem csalatkozik.
Nem kérek, Uram, én gazdagságot,
Ami szükségem, te jól tudod,
Mert mindeneket látsz,
De főképpen arra kérlek,
Uram, hogy teveled légyek.
(Református Énekeskönyv, 267. dicséret 4,5.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
