2016. szeptember 12., hétfő

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2016.09.12-én

Olvasandó: Lukács 19:41-44

Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető útat! De most már el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.

Igehirdető: Nagy Lajos



Tovább haladunk a július utolsó hétfőjén megkezdett Lukács-sorozatunkkal, melynek ez már a nyolcadik darabja. Aki esetleg utólag követi meditációink gondolatmenetét és nem utolsó sorban a hétfőről-hétfőre elénk kerülő bibliai szakaszokat – ezt ugyanis a világhálónak immár három önálló honlapján megteheti - annak számára szembeötlő lehet valami. Ma ugyanis úgy lépünk tovább a Lukács-sorozatunkkal, hogy a versről-versre való haladást ezúttal megszakítjuk és egy perikópát egyszerűen átugrunk. 

      Miért is? Nem azért, hogy önkényesen kihagyjunk bizonyos részletet az evangéliumi tudósításból, vagy mert tartanánk annak kifejtési nehézségeitől. Hanem azért, mert – amint erről már többször említés történt – az evangéliumi leírások tanulmányozásakor több alkalommal is szembesülünk azzal, hogy legfőképpen is az úgynevezett szinoptikus evangéliumok esetében meglehetősen gyakori a tartalmi átfedés. Nem a szószerinti egyezés szintjén, de az üzenetet tekintve mindenképpen hasonló leírásokkal találkozunk némelyhelyütt.
   
      Ma egy hete Jézusnak A minákról szóló  példázata, példabeszéde nyomán arról volt szó, hogy egy ókori gazdag ember, szigorúan nem vagyonátruházási céllal, hanem sokkalta inkább kamatoztatás céljából, vagyonkihelyezési szándékkal átadott értékeit – ma így mondanánk: pénzeszközeit – miként osztja ki a szolgái között. Amit aztán természetesen számon is kért tőlük.


Illényi Katica Liszt Ferenc díjas hegedűművész ma kora reggel a Kossuth Rádió Igéző a Hajnaltájban című meditációs perceiben a mi múlt heti szakaszunk egy mondatát idézte: „…Akinek van, annak adatik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik,amije van…” (Lukács 19:26) Szép bizonyságtétellel kifejtette a Művésznő az Igét és elmondta: elkötelező volt számára művészi pályáján ennek a Bibliai versnek az üzenete. 

      Az elhangzott tanulságos példázat lecsengése után azt olvassuk: „Miután ezeket elmondta – Jézus – továbbhaladt Jeruzsálem felé.” (Lukács 19:28) Majd az ezt a címet viselő szakasz: Jézus bevonul Jeruzsálembe – egy részletes tudósítást     tartalmaz a virágvasárnapi történtekről, a maga színpompás leírásában. De mert ezt a történetet a Máté evangélista szerinti párhuzamos leírásban már részletesen kifejtettük 2010. március 22-én, sőt más nézőpontból 2011. április 18-án is, ezért most ezt a virágvasárnapi történetet átugorjuk. (Az említett 2010-es elhangzottak az első meditációs kötet 68-70. oldalán, a 2011-es elhangzottak pedig a második meditációs kötet 69-72. oldalán olvashatók.) 

      De lássuk, mi van mindezek után. Az, hogy „Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető útat! De most már el van rejtve a szemed elől…” 

      Az első tagmondatrész szerepelt kontextusként a már imént említett egyik korábbi meditációnkban is. Igaz, akkor egy régebbi fordításban: „És mikor közeledett, látván a várost, sírt azon.” (Lukács 19:41 – Károli fordítás)  

      Viszont korábban nem került kifejtésre részleteiben e mondat. Most lássuk hát: mit üzen nekünk ez az összetett mondat és mit a tagmondatai? 

      Tény: Jézus sír. Tessék mondani, melyik monoteista világvallásban van ilyen, hogy a Megváltó sír – csak Övéiért?

      No ez a döntő többlet minden vallással szemben, ez az empatikus szeretet. Jézus sír Jeruzsálem felett, mert prófétai látással látja előre népe súlyos hanyatlását és bukását. Jézus nem sírhat csak úgy affektálva. „…Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető útat! De most már el van rejtve a szemed elől…” – mondja. 

      Jézus látja Jeruzsálem végét. Könnyeivel visszautal a jeremiási prófécia soraira: „Mondd el nekik ezt az igét: Szememből éjjel-nappal hullanak a könnyek, nem apadnak el…” (Jeremiás 14:17)
      Aki a kegyelem idejét nem ismeri fel, az sajnos hosszú távon vesztett. Csak a kegyelem mentheti meg a pusztúlástól, a megsemmisítéstől.

      Krisztus után 70-ben a várost, Jeruzsálemet és a templomot egy a Római Birodalom ellen, vallásos színezettel és messiási reményekkel vívott elhúzódó, hosszú háború során az ellenség megszállta és teljesen lerombolta.

      Lukács evangélista későbben majd így idézi ezzel kapcsolatosan Jézus szavait: „Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: Jönnek majd napok,  amikor ezekből, amiket láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának. (Lukács 21:5,6)   

      A kérdés most már – ránk nézve – csak az, mit gondolunk akkor, amikor a mostani válságos világhelyzetben azt kell vízionálnunk, hogy lassan a Keresztyén Európának és benne az egykori Keresztyén Magyarországnak be kell látnia, a  ránk tukmált s hatalmi szóval ránk erőszakolni akart multikultúrális szempontok szerinti társadalmi berendezkedés végleges  meghonosítása a szándék. Miért is tiltakozik a lelkünk ez ellen? Azért, mert mindez életellenes, emberellenes, Isten-ellenes és mindenképpen közösség ellenes!

      Nehéz más szót mondani ebben a válsághelyzetben, mint azt, hogy Uram, irgalmazz! Krisztus kegyelmezz!

      Ha ebben az imában s annak eredményességében még hiszünk, akkor van jövő. Ha nincs ima, és nincs bizalom az ima erejében, akkor nem is lesz megoldás. Ezt ma felelősséggel ki lehet jelentenünk! Azért, mert az egykori hagyományos keresztyén kultúrában ez természetes! 

      Amikor már e meditáció szövegének tisztázása is lezárult, akkor jött a hír: az Emberi Erőforrások Minisztériuma új helyettes államtitkárságot hoz létre, Keresztényüldözés Elleni Helyettes Államtitkárság néven. A hírt a Kossuth Rádiónak adott interjújában Balog Zoltán miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője megerősítette. Az új kormányzati egység vezetője az Olaszországból hazatérő  Török Tamás diplomata lesz. Orbán Viktor miniszterelnök – kíséretében Balogh Zoltán miniszterrel – augusztus végén Olaszországban Közel-keleti keresztény vezetőkkel találkozott. Ezt követően döntöttek: szükség van egy, a keresztényüldözés minden formája ellen, kormányzati felhatalmazással, hatékonyan működő helyettes államtitkárságra – mondta Balogh Zoltán miniszter.   

      Az új államtitkárság létrejöttét csak üdvözölnünk lehet. Lám-lám, azért mégis csak van néha jó hír is, nem csak a dekadens, negativisztikus információk. Ha pedig a dolgok mögé is nézünk, azt látjuk: a létrejövő vadonatúj államtitkárság tevékenységének nagyobbik részét nyilvánvalóan a Közel-keleten szabályszerűen életveszélyben lévő keresztyének közötti szolgálat fogja kitenni. Azonban ezzel együtt az is remélhető, hogy a hazai burkolt – vagy néha nem is annyira burkolt - keresztyénellenes törekvések is alább hagynak az acsarkodásukkal. Gondoljunk csak egyes televíziós csatornák kifejezetten uszító tevékenységére. 

      Zárásul – kicsit lélekben előre tekintve s a reformáció jövő évben esedékes 500 éves évfordulójára is gondolva – Luther Márton énekének sorait idézzük hittel és bizalommal, arra nézve, hogy bármi történik is a világunkban, az Istené lesz az utolsó szó. Így hangzik az ének-vers: 

E világ minden ördöge
Ha elnyelni akarna,
Minket meg nem rémítene,
Mirajtunk nincs hatalma.
E világ ura
Gyúljon bosszúra:
Nincs ereje már,
Reá ítélet vár;
Az Ige porba dönti.

(Református Énekeskönyv, 390. dicséret 3.)

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész