Olvasandó: I.János 2:26-29
Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, de bennetek megmarad a megkenetés olaja, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint a megkenetés olaja, amely igaz és nem hazugság, megtanít titeket mindenre, és amint meg is tanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne! És most, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor. Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel azt is, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született.
Igehirdető: Nagy Lajos
Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, de bennetek megmarad a megkenetés olaja, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint a megkenetés olaja, amely igaz és nem hazugság, megtanít titeket mindenre, és amint meg is tanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne! És most, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor. Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel azt is, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született.
Ádvent első hétfőjén az egy héttel ezelőtti perikópa folytatását hallottuk az imént, János apostol első leveléből. A kontinuitás érdekében pillantsunk még vissza a múlt hétfőn elhangzottakra. Ma egy hete ez volt az alapige záró mondata: „Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.” (I.János 2:25) Ez az örök élet kétségtelen valóságáról szóló apostoli tanuságtétel került részletes kifejtésre a múlt hétfői meditációnkban, a megelőző nap, vagyis a keresztyén ünneptelen félévet lezáró Krisztus Király Ünnepe, illetve az Örökélet Vasárnapja apropóján. Mivel azonban a tegnap megkezdődött ádventi időszak tartalmi üzenete teljes mértékben ráépül az egy héttel ezelőtti témakörre, ezért szenteljünk még néhány percet a múlt hétfői gondolatmenetnek. Számos, még el nem hangzott további kontextust is segítségül hívhatunk a Krisztus Király Ünnepének, illetve az Örökélet Vasárnapjának biblikus, elvi-teológiai összefüggéseit megvilágítandó.
Így figyelhetünk például Pál apostolnak a lelki gyermekéhez és ifjú munkatársához, Timóteushoz írt első levele vége felé olvashatókra: „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt. Meghagyom neked Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus alatt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással, hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtlenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig. Ezt a maga idején megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura. Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.” (I.Timóteus 6:12-16) Ennek az emelkedett stílusú, magasztos szózatnak ez a kitétele, hogy Jézus „…a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura…” tökéletesen magyarázza a múlt vasárnapi ünnepnek a tegnap kezdődött Ádventtel való szoros kapcsolatát.
Ezen kontextus-szerű közbevetések után azonban térjünk most már vissza mai alapigénkhez. Az Apostol miután az előzőkben írt már az örök élet felőli bizonyosságáról is, meg a kétségtelenül jelen lévő antikrisztusokról is, a mai perikópában mintegy összegez: „Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, de bennetek megmarad a megkenetés olaja, amelyet tőle kaptatok, ezért nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint a megkenetés olaja, amely igaz és nem hazugság, megtanít titeket mindenre, és amint meg is tanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne! És most, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor. Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel azt is, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született.” Ennek a hatalmas ívű apostoli koncepciónak a csúcspontja a Jézus Krisztus visszajövetelére, azaz az Ádventre való utalás. Mindent annak konszenzusában helyez olvasói szívére, hogy a Megváltó második eljövetelére fókuszál és erre irányítja a figyelmet. Tehát, az a lényeg: Ádventben élünk! Mégpedig a Második Ádventben! A mai világ-válság-jelenségek – népvándorlási válság, ökológiai válság, bizalmi válság, individualizálódás, mentális introvertálódás és így tovább – arra engednek következtetni, hogy ez a Második Ádventre utaló vízió egyáltalán nem valamiféle képzelgés vagy képtelenség. Ráadásul az említett, realizáltan megtapasztalható válság tünetek messzemenően összefüggenek. A megoldásuk, a valódi élet-megoldás pedig a hitben, a hit által van.
Más. Amikor ma, az Ádvent első Vasárnapját követő első munkanap reggelén, az Ige üzenetére figyelve indulunk el az Ádvent első munkahetére, legyen szabad emlékezésre hívnom a Kedves, Nagyon Tiszteletreméltó Orvos Testvéreimet, e Meditációs Közösséget. Nevezetesen: hét esztendővel ezelőtt, ezekben a november végi napokban kezdődött el ebben a közösségben valami újdonságnak számító folyamat, ami akkor bizonytalan lépésekkel kezdett el előre araszolni. Elindult a belgyógyász csendes percek sorozata és – csodák csodája – mindmáig él. Nem halt el, mint sok más mai, jószándékú, ám gyakorta csak tiszavirágéletű kezdeményezés. Nem halt el. Hanem él. Soli Deo Gloria! Él, Isten kegyelméből s hét esztendő alatt nem volt egyetlen olyan munkahét kezdés – hétfőn vagy néha, a munkanapok átszervezése miatt esetleg más napon is – hogy Ige nélkül maradtunk volna. Mindezt úgy, hogy abszolút önkéntes alapú volt a részvétel.
Ezen a ponton megköszönöm dr. Lakatos László tanár úrnak a program engedélyezését. Valamint még azt is, hogy amikor a hét esztendő alatt mindössze négy alkalommal nem tudtam jelen lenni, akkor az elkészített meditációt volt szíves felolvasni helyettem. Köszönöm az értelmi szerzőknek, dr. Nagy Olivér főorvos úrnak és dr. Kató Gábor akkori alorvosnak, hogy megálmodták ezt a különleges alkalmat.
Megköszönöm dr. Lakner Lilla tanárnőnek, az I. számú Belgyógyászat új osztályvezetőjének, hogy a meditációs csendes percek – ha megváltozott időpontban is, de – továbbra is megtarthatók s remélten megtarthatók lesznek a jövőben is.
E kitérő után azonban most már térjünk vissza az Ádventre és alapigénk üzenetére. Az Ádvent – a latin adventus kifejezés magyar megfelelőjeként, ami eljövetelt, visszajövetelt jelent – már a kiejtésekor valami kibeszélhetetlen transcendens erőről üzen. Semmiféle „profán” kontextusban nem használható e szó: Ádvent. Olyan Lélektől lelkes szent atmoszférát kölcsönöz az ember lelkének, amely semmi mással nem hozható így összefüggésbe. Cseng-bong a fülünkben és a szívünkben ez a szó: Ádvent. És abszolút fölösleges is volna bármi felettébb való bölcselkedés, tudományoskodás vele kapcsolatban, mert ott van a zsigereinkben, belénk van teremtve, hogy akár szavak nélkül is érezzük, tudjuk: ebben a szóban a világ Megváltójának, Jézus Krisztusnak az első eljövetele és a második eljövetele van belesűrítve. Az első már megtörtént, mégpedig az első Karácsonykor és erre, ennek méltó megünneplésére hangolja a lelkünket a négy ádventi hét. A második eljövetel felé pedig egyfajta szent várakozással tekintünk, mert tudjuk s alkalmanként meg is valljuk a hitvallásban, hogy – szándékosan idézzük most a veretes, szinte archaikus fordításban: „…lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat…”
Még egy kontextus is ide kívánkozik a János apostol mennyei jelenéseiről írott könyvének prológusából: „Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt. még akik őt általszegezték is…” (Jelenések 1:7)
Ez a teológiai szempontból majd’ legfontosabb kérdés, az Ádvent tartalma, amelyre János apostol levelében, a mai perikópánk csúcspontjaként így hívja fel a figyelmet: „…gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor...”
Amikor töredezett és ezer módon megtépázott hitünknek ezt a sarkalatos tételét, az Ádvent lényegét így fontolóra vesszük, akkor számunkra, akik halljuk és reménység szerint értjük a Szentírás üzenetét, nem marad más hátra, minthogy imádságként ajkunkra vegyük Lukács István XVIII-XIX. századi énekköltő dicséret-énekének sorait:
Jer, áldott vendég, várunk tégedet,
Tisztítjuk a te útadat,
Egyengetjük a te ösvényedet:
Mutasd meg nálunk magadat!
Erős hittel szívünkbe fogadunk,
Állandó szállást ott adunk.
(Református Énekeskönyv, 181. dicséret)
Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
