Olvasandó: I.János 2:21-25 – I.Timóteus 1:17
Nem azért írtam nektek, mintha nem tudnátok az igazságot, hanem azért, mert tudjátok azt, és mivel tudjátok, hogy semmiféle hazugság sem származhat az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is. Amit tehát ti kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában. Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.
Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen!
Igehirdető: Nagy Lajos
Nem azért írtam nektek, mintha nem tudnátok az igazságot, hanem azért, mert tudjátok azt, és mivel tudjátok, hogy semmiféle hazugság sem származhat az igazságból. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is. Amit tehát ti kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában. Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.
Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen!
A katolikus templomokban tegnap Krisztus Király Ünnepét, míg a protestánsoknál Örökélet Vasárnapját – vagy másként - Örökkévalóság Vasárnapját ünnepelték. Az ökumené udvariasságával elébb a katolikus ünnepről, Krisztus Király Ünnepéről szóljunk, majd azt követően az ünnep protestáns aspektusáról, az Örökélet Vasárnapjáról.
Mai első Igénk első mondata így hangzott: „Nem azért írtam nektek, mintha nem tudnátok az igazságot, hanem azért, mert tudjátok azt, és mivel tudjátok, hogy semmiféle hazugság sem származhat az igazságból…” Ezek a szeretett tanítvány, János apostol szavai, aki levelében nagy szeretettel inti olvasóit a keresztyén felelősség ébrentartása érdekében.
Néhány verssel korábban olvasható az a szakasz, amelynek alapján, egy évvel ezelőtt, a Krisztus Király Ünnepét, illetve Örökélet Vasárnapját követő hétfő reggelen hangzott a meditáció. Akkor ezt hallottuk: „A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg: ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra.” (I.János 2:17,18) Bőven kifejtésre került tavaly ilyenkor, hogy mint egy utolsó figyelmeztetésként hangzik az apostoli szó, a világ valamikori elmúlásáról s vele párhuzamosan az antikrisztus megjelenéséről.
Ezek és a mai folytatás versei arról üzennek, hogy János apostol figyelmeztet az igazság fogalmának szigorú komolyan vételére. Mi ez az igazság? Röviden válaszolva ez az igazság a megváltás ténye. Mint ilyen, abszolút lehetetlennek és elképzelhetetlennek tartja mindenféle hazugság - azaz hitetlenség, istentelenség, embertelenség, krisztustalanság és így tovább – elviselhetőségét. Ebben az összefüggésben nem elhanyagolható, hogy maga a Szerző, János evangéliumában így tolmácsolja Jézus önmagakijelentését: „Én vagyok…az igazság…” (János 14:6)
A Krisztus Király Ünnepe kapcsán fontos említést tenni arról, hogy a krisztusi királyság képe, melynek alapvető attributuma az igazság, már jóval Krisztus előtt, az Ószövetség lapjain is felsejlik, éspedig próféciaszerűen. Ézsaiás könyvében olvassuk: „A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot.” (Ézsaiás 33:17) Ennek a széles országnak a képe a Krisztus királyságának, azaz Isten országának az előképe. Amelyről pedig maga Jézus azt mondja: „…Az Isten országa tibennetek van.” (Lukács 17:21)
Jól kell értenünk ennek a szimbolikáját.
Lássuk tovább mai első Igét: „…Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is. Amit tehát ti kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek az, amit kezdettől fogva hallottatok, akkor megmaradtok ti is a Fiúban és az Atyában. Az az ígéret pedig, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet.”
Az ígéret tehát az örök élet. Ez az Örökélet Vasárnapjának üzenete. Az örökkévalóság olyan fogalom a szótárunkban, ami sokaknak fikció, másoknak szilárd reménysége. Az örök élet koncepció a keresztyén teológia csúcsa. Az, és csak az a részese, aki nem tagadja, ellenben bizton állítja, hogy Jézus a Krisztus s mint ilyen, az ő élete Megváltója. Ebben a szövegben az igazság és a hazugság, továbbá az igenlés és a tagadás fogalmainak konzekvens és tudatos konfrontatív szembeállítása képezi az örök életre vonatkozó magasabbrendű tudás mibenlétét és fundamentumát.
Végül mai második alkalmi Igénk így hangzott: „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen!” Ez az imádságos, himnikus szárnyalású, exhortatív kijelentés, illetve bíztatás, a hit eredményének grandiózus proklamációja. Konkrét utalás az örökkévaló királyságra és az abban természetes, Istent dicsőítő aspektusra, amely már egyértelmű következmény.
Friedrich Nietzse tizenkilencedikszázadi német klasszika-filológus, filozófus és költő, mindig is vitatott gondolkodónak számított.
Egy versében kimondja a nagy farbát: „…A fájdalom mondja: múlj el! De minden öröm örökkévalóságot akar -, mély, mély örökkévalóságot akar!...”
Hát ez az – mondhatnánk. Ellenben Ő nem tudja ennek a nyitját. Mi viszont már tudjuk. Idézzük csak még egyszer, nyomatékosan: „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyetlen Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen!” Nietzse néhol – bocsánat! -zavarosnak is mondható filozófiájának nem, de nekünk nyitott könyv az örökkévalóság mibenléte, lelkisége, öröme, struktúráltsága és minősített funkciója. Már a zsoltáros Dávid király így imádkozik zsoltárában: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsoltárok 139:23,24)
Még egyetlen gondolat. Ennek a mai második bibliai idézetnek a végén, amikor a Szentíró „eredményszerűségben” már csak kizárólag a „doxológiá”-ra, az Istent dicsőítésre fókuszál, akkor a gondolatmenet lezárásaként az Ámen szócska áll. Jól tudjuk, hogy mit jelent.
A Biblia nem bővölködik ennek az áldott szócskának a használatában. Csak Lélektől-lelkes időkben, emelkedett pillanatokban, minősített szituációkban és csak méltó ajkakon szólaltatja meg. Ámen – primér jelentéstartalmában azt teszi: Úgy legyen. Azonban – Isten szándékának ismeretében - akár talán még így is fogalmazhatnánk: amire Áment mondunk, az nemhogy úgy kellene, hogy legyen – hanem már szinte úgy is van. Egyszer s mindenkorra. Visszavonhatatlanul és megfellebbezhetetlenül úgy van. Mert az Ámen az isteni – bocsánat - „ráhelyeslés”, az isteni „rábólintás” ígérete is egyúttal. Jézus szavai ezek: „…Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek…ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (Máté 21:21,22)
Éppen ezért, ebben az evangéliumi konszenzusban, az Örökélet Vasárnapja, az Örökkévalóság Vasárnapja és Krisztus Király Ünnepe másnapjának reggelén Nagy István tizennyolc-tizenkilencedikszázadi énekköltő dicséreténekének soraival feleljünk az elhangzottakra:
Ó, könyörgést meghallgató
Édes Atya, mindenható,
Ha lelkem hozzád emelkedik,
És a buzgóság szárnyain,
Ajakim óhajtásain
Elődbe érvén, reménykedik:
Érzem, hogy az örök élet
Már e földön az enyém lett.
(Református Énekeskönyv, 480. dicséret 1.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
Nagy Lajos kórházi lelkész
