2016. november 2., szerda

Hétkezdő meditácó a Veszprémi Kórház Belgyógyászati Centrumában, 2016.11.02-án

Olvasandó: Zsoltárok 60:5-7

Szörnyű dolgokat láttattál népeddel, bódító borral itattál minket. De jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől…Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!

Igehirdető: Nagy Lajos


Folytatjuk a hétfőn múlt egy hete megkezdett őszi sorozatunkat a 60. zsoltár alapján, melyet az ötvenhatos forradalom kitörése 60. évfordulójának apropóján, a hatvanas számra tekintettel  kezdtünk elemezni. Ez a sorozatunk a tervek szerint mindössze négy darabból fog állni, mert november utolsóelőtti hétfőjén már az Örökélet Vasárnapjának, másként Krisztus Király Ünnepének gondolatköréhez kapcsolódunk, egy héttel későbben meg már majd az Ádvent üzenete határozza meg  meditációnk irányát. 

      Most azonban lássuk a 60. zsoltár mai perikópájának rövid kifejtését, illetve még elébb az előzményeit.

      A múlt héten elég részletesen foglalkoztunk a zsoltárnak a  terjedelmes prológusával. Ebben nem csak a zsoltár éneklésére vonatkozó, a karmesternek szóló zenei utasításról olvastunk. Hanem arról is, hogy a zsoltár keletkezésének hátterében konkrét történelmi események, egészen pontosan harcászati cselekmények vannak, amelyek meghatározták a szerző, Dávid király lelkiállapotát. Ennek folyománya – a sikeres harci cselekmények ellenére - a meglehetősen szkeptikusan hangzó imádságos megfogalmazás: „…Ó, Isten! Elvetettél, szétszórtál bennünket! Megharagudtál ránk, állíts helyre minket! Megrendítetted, megrepesztetted a földet. Gyógyítsd be sebeit, mert megindult.” (Zsoltárok 60:3,4)

      A valóságosan, fizikai értelemben végbemenő földindulás, földrengés és a jelképesen értendő földcsúszamlás-szerű, „földindúlásos”, borongós  lelkiállapot majdhogynem hasonló stílusjegyeket mutat. Amelyekből valósággal kicsordul az imént felidézett, múlt hétfői zsoltár részlet. Ennek folytatása a mai perikópa: „Szörnyű dolgokat láttattál népeddel, bódító borral itattál minket. De jelt adtál az istenfélőknek, hogy megmeneküljenek az íj elől…Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!”

      A felsorolás nem ötletszerű és nem esetleges, hanem konkrét. Amennyire az még „belefér” az imádság műfajába. Dávid király sok szörnyűséget megért és megélt. De ebben a tekintetben sincsen új a nap alatt. Mert a történelem valójában, egy bizonyos nézőpontból, a szörnyűségek végtelen láncolata.   

      A bódító borral való megitattatás képe Jeremiás prófétánál is előjön. Őtőle ezt halljuk: „Ezt mondta nekem az Úr, Izráel Istene: Vedd el kezemből ezt a poharat, amelyben a harag bora van, és adj inni belőle minden népnek, amelyhez küldelek. Igyanak és tántorogjanak eszeveszetten a fegyver miatt, amelyet én küldök ellenük! – Majd így folytatja Jeremiás: - Elvettem a poharat az Úr kezéből, és inni adtam minden népnek, amelyhez küldött az Úr: Jeruzsálemnek és Júda városainak, királyainak és vezetőinek, hogy romhalmazzá tegye azokat. Megborzad és felszisszen, aki látja, és átkaiban példálózik velük. Így van ez ma is.” (Jeremiás 25:15-18)

      Így van ez – tehát – ma is? Igen. Korszerű Írásmagyarázók szerint ez a kép azt jelenti: Isten bódító itallal egyébként ellenségeit itatja, de jelen esetben saját népének is kínálja. A bódító borral – a jeremiási változat szerint a harag borával - telt serleg Isten kezéből való elvétele természetesen jelképszerűen értendő, viszont nem kerülhető el.

      A bódító bor  - másként a harag bora – mint kép, arra a negatív aspektusra is emlékeztet, amikor valaki leitatja ellenfelét, hogy aztán őt, a cselekvőképtelenségét kihasználva, leigázza, térdre kényszerítse. Habakuk prófétánál azt olvassuk: „Jaj annak, aki leitatja embertársát…és lerészegíti, hogy lássa gyalázatát!” (Habakuk 2:15) 

      Itt, a zsoltárban azonban hangsúlyozottan nem erről, hanem egészen másról van szó. Éppenséggel pont arról, hogy Isten, emberszeretetéből logikusan következően, a jobbítás szándékával, nevelői célzattal kínálja fel, leginkább jelképesen embergyermekeinek a bódító bort tartalmazó kelyhet. Ennek elfogadása kizárólag a hit dialektikájának elsajátítása mellett lehetséges. Eklatáns példa erre, amikor maga Jézus a passio során így imádkozik: „…Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár, mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te…Ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.”      (Máté 26:39,42)    
   
      A hit által való emberi reagálás pedig az lehet, amit Montgomery James angol költő, újságíró és misszionárius 1834-ben írt dicséret éneke így fogalmaz meg imaszerűen:

Tisztogass bár bajjal olykor engemet:
Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;
Bár e test erőtlen: te oltárodon
Keserű pohárral, hittel áldozom.

       (Református Énekeskönyv, 338. dicséret 3.)

      A bor jelképének felvillantása után arról a pozitív jelről esik szó, amely kétséget kizárón üzenet Istennek a végső soron  mégis csak megmentő szeretetéről. Ma is vannak ilyen jelek!

      Így zárul a zsoltáros imádságnak ez a mai szelete: „…Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!” Ez a mondat azt jelzi, hogy a bajok, a szenvedések, azaz a keserű pohár, Isten nevelő szeretetének jelei az ember életében. Ezt a gondolatot Szent Pál apostol így fogalmazza meg: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.” (Róma 8:28) 

      Az utóbbi hetekben már gyakorlattá vált, hogy minden meditációban röviden idéztünk a Magyar Hírlapban dr. Márfi Gyula veszprémi érsekkel, még a nyáron készült interjúból. Íme, a mai megszívlelendő rövid citátum:
      Újságíró: A kereszténység, illetve az egyház számára jórészt megújulást hoztak a nehéz történelmi időszakok. Lehet ez mégis akár pozitív következménye a kialakult helyzetnek?
      Dr. Márfi Gyula érsek: Az Ószövetség szerint a zsidók száműzetése idején a próféták egyértelműen azt mondták, ez Isten büntetése. Azért, mert a korábban hívő nép bálványokat tisztelt. Ha nem térünk meg, akkor biztos, hogy Európa elpusztul. A templomok összedőlnek, az iszlám hatalom legalábbis biztosan nem óvja majd őket. Ha a jelenlegi arab világot nézzük, csak Kuvaitban épült az elmúlt évtizedekben templom, de azon sem lehetett kereszt. Nálunk meg épülnek a mecsetek. Megfontolandó… Jó ez a záró szó: Megfontolandó…

      Négy munkaszüneti nap van mögöttünk.  Kronológiai sorrendben emlékezzünk meg méltó módon kettő, illetve voltaképp három aktualitásról.

      Hétfőn volt a Reformáció emléknapja. 499 éve, 1517. október 31-én indult el az objektív elemzés szerint is világot átformáló reformáció eszmeáramlata. A kulturális és vallási értelemben is világtörténelmi megújulást hozó hitújítás jelentőségéhez   ma   már  kétség  nem  férhet.  Kétségtelenül fokozza aktuálisan az ünnep jelentőségét, hogy Ferenc pápa tegnapelőtt Svédországban az uppsalai evangélikus érsekkel és az Európában majd’ legerősebb svéd evangélikus közösséggel ünnepelte a reformáció ünnepét. Ez egy világtörténelmi súlyú esemény, amely a keresztyén felekezetek közötti további jelentős közeledést vetíti előre.        

      Kedden, a Mindenszentek ünnepe alkalmából teltek meg a katolikus templomok világszerte. Az ünnepet a Krisztus utáni VII. században IV. Bonifác pápa rendelte el. Mindenszentek a Katolikus Világegyház főünnepe, amikor a kalendáriumban név szerint nem szerepelő szentekről emlékeznek meg.

      Ma pedig – igaz, nem úgy, mint sok más országban, november 2-a nálunk munkanap, annak ellenére, hogy  – Halottak napja van. Ez szintén kiemelt katolikus ünnep. A nap az élőket kívánja valamiféle transcendentális leki kapcsolatba hozni a mennyei világba távozott lelkekkel. 

      E három ünnep ökumenikus lelkülettel történő együttes említése arra kíván rámutatni, hogy ma, a világ számos pontján – sőt kimondva-kimondatlanul hazánkban is - üldözött keresztyénségnek a megmaradásért kellene összefogást tanusítania. A világ nagy kérdéseit nem tudta megoldani a ma már letűnt internacionalista ideológia. A jelenlegi világválságainkat – az Érsek Úr imént felidézett szavait is megszívlelve - nem fogja megoldani a jelenbeni erőltetett multikulturális euro-politika. Ellenben sokkal inkább hitvalló meggyőződéssel valljuk, hogy egyetlen megoldás a különféle hitvalláson lévő keresztyének interkonfesszionális összeborúlása, kivédendő a jelenbeni viharokat. 

      Kevésszer volt ennyire aktuális a világtörténelem során Jézus szava, mint ma ránk nézve: „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire   sem   való   már, csak   arra,   hogy   kidobják,  és eltapossák az emberek.” (Máté 5:13)
  
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházi lelkész