2017. január 2., hétfő

Hétkezdő meditáció a Veszprémi Kórház, Belgyógyászati Centrumában 2017.01.02-án

Olvasandó: Lukács 13:6-9 

Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki! 

Igehirdető: Nagy Lajos



Az új esztendő első munkanapjának reggelén legelőször is a hálaadás hangján csendüljön meg ajkunkon a Biblia szava: „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!” (Jeremiás siralmai 3:22) Igen, kétséget kizárón ez ma a tények ténye. Lehet sok mindent mondani. Lehet ezen lamentálni. Lehet a sikerességnek tulajdonítani a „túlélés”-t. Lehet a szerencsére fogni. De lehet hitvalló öntudattal azt is kimondani, Isten megsegített 2016-ban is!

      A terméketlen fügefa imént hallott példázata egy megkapó parabola. Nem annyira a gyümölcstelen, „meddő” s éppen ezért haszontalannak ítélhető fügefa itt a lényeg. Hanem az, amit, illetve akit az evangéliumi példázat, intenciója szerint szimbolizálni akar. Merthogy valójában az emberről, annak esendőségéről, életének végességéről van itt szó. Ez egy drámai helyzetelemzés, miszerint embernek lenni, személyes egzisztenciális értelemben annyi, mint a Mennyei Gazda kedvező döntésére várni, abban az értelemben, hogy lehetőleg ne a kivágattatás, hanem a megtartatás legyen az osztályrésze. 

      Megtartatni évről évre. A példázatnak azonban nem kizárólag individuális üzenete van, hanem komoly közösségi aspektusa is. A választott nép életében az ószövetségi próféták által megjövendölt ítélet előtt még egy utolsó kegyelmi idő érkezett és kezdődött el. Isten népének szinte egy emberként, egyöntetűen és egyen-egyenként mindenkire vonatkozóan hangzik a figyelmeztetés, a megtérés sürgősségét illetően. 

      Már az Ószövetség szimbolikája többször hasonlítja a választott népet a fügefához. „…Mint a fügefa első termésének zsengéjét, úgy néztem a ti atyáitokat…” – olvassuk Hóseás próféta könyve 9. fejezetének 10. versében. Mikeás próféta bővebben is elemzi a  terméketlen fügefa-állapotot és így állítja fel a gyümölcstelenséggel, a terméketlenséggel szorosan összefüggő szomorú diagnózist: „Jaj nekem, mert úgy jártam, mint mikor valaki gyümölcsöt akar szedni, szőlőt akar szüretelni, de nincs ehető fürt, sem korai füge, amire vágyódott. Kivesztek az országból a hívek, nincs becsületes ember. Alattomban mindnyájan vért ontanak, hálóval vadásznak egymásra. Jól használják kezüket a rosszra: a vezető ember követelőzik, a bíró fizetségre vár, a főrangú ember kimondja, mit kíván, és csak csűrik-csavarják az ügyeket. Aki a legjobb köztük, olyan, mint a tüskebokor, a legbecsületesebb is olyan, mint a tövisbokor. De eljön még számodra az ítélet napja, amelyet őrállóid láttak. Akkor lesz majd zűrzavar!” (Mikeás 7:1-4)  

      Mindez természetesen nem automatikusan, mechanikusan alkalmazva, mindenkire egyaránt vonatkozik, illetve vonatkoztatandó. Minden esetre azonban, legalábbis, komoly megfontolásra kell indítson minden megszólítottat! Minden további aztán már csak önvizsgálat kérdése.    
       
      Lássunk még egy további ószövetségi idézetet a terméketlen fügefa-koncepció összefüggésében!

      Jerémiás próféta így tolmácsolja az Úr üzenetét: „Szüretelni akartam náluk – így szól az Úr -, de nincs szőlő a tőkén, nincs füge a fán, levele is elhervadt. Ezért sorsukra hagyom őket.” (Jeremiás 8:13) Ez a drámai hangvétel már az esetleges ítélet kilátásba helyezésének víziója.

      Azonban most már vissza az alapigéhez,  A terméketlen fügefa példázatához! Az üzenet szimbolikája világos. Két szereplő van. Egy egyáltalán nem kegyetlen, hanem csak következetes és termelői koncepcióval rendelkező kert-tulajdonos. Aki nem szívesen, de következetesen kivágná a terméketlen fügefá-t. A másik szereplő a kegyelmes vincellér. Aki adna még egy esélyt, egy kegyelmi esztendőt a szunnyadó fának. S ezt ki is könyörgi a gazdától: „…Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!” 

      A terméketlen fügefa példázatának – ha úgy tetszik – a folytatása a Máté írása szerinti evangéliumban, A fügefa elszáradása cím alatt így olvasható: „Amikor korán reggel a város felé ment – Jézus - , megéhezett. Meglátott egy fügefát az út mellett, odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá: Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé! És azonnal elszáradt a fügefa. Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak, és azt kérdezték: Hogyan száradt el ilyen hirtelen ez a fügefa? Jézus így válaszolt nekik: Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.” (Máté 21:18-22)     

      A terméketlen fügefa képe és a  kivágattatás parabolikus kérdésének jellegzetes evangéliumi megközelítése, érthető, hogy Szent Pál apostol lelkét is megérintette.       

      Hatással volt még személyes teológiája alakításában is. A monumentális Római levélben – mintegy abszolút kézenfekvő magyarázatát adva az evangéliumi példabeszédnek – így óvja személyes hangon olvasóit: „…Ne légy elbizakodott, hanem félj! Mert ha Isten a természet szerinti ágakat nem kímélte, téged sem fog kímélni. Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát: az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz.” (Róma 11:20-22) Szóval ezek szerint ez a kivágattatás kérdés nem is amolyan gyerekjáték. Hanem vészesen komoly dolog! 

      Amikor az új kegyelmi esztendő legelején még csak pár lépést tettünk meg a 2017-es év köddel borította útjain, az evangéliumi- és az iménti apostoli figyelmeztetés is egyaránt igen-igen időszerű. Ha a kegyelmes vincellér, vagyishogy az Őt jelen szimbolizációban megtestesítő szerető Isten úgy dönt, hogy az eddigi sok-sok esztendőnk után, még ez a most megkezdett év is az előzőekhez hasonlóan kegyelmi esztendő lesz, akkor nagyon jók a perspektíváink! 

      Azonban az esztendő folyamatos múlása során ez a kegyelmes vincellér különféle módokon, különféle eszközökkel bele akar ám majd nyúlni az életünkbe. Ez a feltétele, alapvető kritériuma annak, hogy még tovább is tartson a kegyelem. Kérdés: készségesen engedjük-e a kegyelmes vincellér életünkbe való belenyúlását vagy pedig elutasítjuk az atyai közeledést, kezdeményezést? Belül, a lelkünk mélyén kell válaszolnunk, hogy melyiket választjuk!

      Pillantsunk még vissza egy kicsit a Karácsonyra. Ez ugyanis pontosan illeszkedik az esztendőváltás tematikájába. Mi is van ma a keresztyénségünkkel? A lakonikus válasz ez: válságban van. Miért is? Azért mert - mint egykor - a kommunista időkben tiltják? Á, nem! Sokkal inkább azért, mert a liberális „sokszínűség” begyűrűzött a világunkba!

      Ez a liberális sokszínűség, ez a szünkretista, individualista, multikultúrális, úgynevezetten másságokat kereső ideológia, erőszakos nyomúlásával azt eredményezte, hogy eszünkbe kell jusson a Megváltó szavának immár nem a jövőről, hanem a fájdalmas jelenről szóló jövendölése: „Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, sokakban meghidegül a szeretet. De aki mindvégig kitart, az üdvözül. Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.” (Máté 24:11-14) 

      Mert mi a helyzet ma a világban? Lássunk néhány reflexiót az elmúlt 2016-os év végére visszatekintve!

      Ferenc pápa karácsonyi homíliájában – egyebek között -  elmondta (tartalmi idézet a Szentatyától): …A világon ma sokkal több áldozata van a kereszténységnek, mint az őskereszténység idején… Hm… mondhatnánk…

      Így van ez? Sajnos, igen! Aleppoban, Egyiptomban,  Szíriában, Pakisztánban, Afganisztánban és még sok más helyszínen… Vajon miért van ez így? Azért, mert a kereszténység, a keresztyénség, a Szeretet Vallása, a maga kultúrájával és ideológiájával, nem illeszkedik a mai erőszakolt világ-ideológiába… Nem ez a világtrend.

      Donald Trump, az Amerikai Egyesül Államok republikánus indíttatású, törvényesen megválasztott, ám még beiktatására váró Elnöke, akárhogy is van, de már színre lépett. Igaz, nem közvetlen, direkt keresztény-keresztyén életideálként. Ellenben, az mindenképp biztos: nem zászlóvivője a liberál-demokrata amerikai szavazóknak! Azaz: akik szerették volna konzerválni a liberális elveket, azok, minden esetre egyelőre vereséget szenvedtek. Tudjuk jól, az Egyesült Államok politikája világmeghatározó tényező! 

      Tetszik, nem tetszik, ez ma a világhelyzet! Hátha – talán – lesz ebből még valami jó is… Legalábbis annyi, hogy lépten-nyomon nem döngölik földbe világszerte a kereszténységet-keresztyénséget! Ez remélhető az USA világhatalmi politikájának alakúlásától! 

      Egy Szenteste-napi honi prominens politikusi lapinterjúból idézzünk (ne legyen lényeges: ki mondta, hanem, hogy mit mondott). A kérdésre, hogy Mit üzen a magyaroknak 2016 Karácsonyán? - ezt nyilatkozta (szószerinti idézet): …A kereszténység erejét mutatja, hogy a karácsony a szeretet ünnepévé vált, és a vallási gyökerektől elszakadt embereket is meg tudja érinteni. Azt kívánom, hogy minél többen találjanak vissza a karácsony eredeti értelméhez, hiszen mégiscsak a Megváltó születését várjuk… No comment…

      Igen. A Megváltó meg tudja váltani a szunnyadó-hanyatló, terméketlen fügefa-lelkeket, életeket és a Krisztus-felejtő nemzeteket. A kérdés csak az, mennyire ütőképes, mennyire dinamikus az a hit, amelynek számára hálaadás tárgyává kell lennie, hogy még mindig tart a kegyelmi időnk? Hogy 2016. Szilveszterén még nem vágattunk ki! Ami pedig az előttünk álló esztendőt illeti, bátran biztassuk csak egymást az apostoli szóval: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.”  (Róma 15:13)  

      Ma, az új esztendő második reggelén tehát a reménység evangéliumára támaszkodva indulunk a 2017-es év kihívásai felé. Hátha ebben az évben most sikerül hitben megerősödnünk! Hogy meddig lesz az, hogy a terméketlen fügefa apropóján ki ne vágattassunk, az elkövetkezendő 2017-es kegyelmi esztendőre nézve, azért alázatos könyörgésként  legyen ajkunkon a klasszikus dicséret-ének, mint imádság. Hogy – ha szabad, úgymond’ –  „bebíztosítsuk” magunkat:  


Ez esztendőt áldással, 
 Ez esztendőt áldással
Koronázd meg, Úr Isten, 
Hogy víg hálaadással,
Hogy víg hálaadással 
 Dicsérje neved minden.
Tetőled jőnek 
 Kedves napjai az időnek:
Nyújts hát, kérünk bőséget.
Kezeddel,
Tőlünk a békességet
    Ne vedd el; 
 De, midőn megtartod testünket,
Ne hagyd el lelkünket!  

(Református Énekeskönyv, 191. dicséret) 

Úgylegyen! Soli Deo Gloria!

Nagy Lajos kórházlelkész