Olvasandó: I.János 4:18,19
A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.
Igehirdető: Nagy Lajos
A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.
Igehirdető: Nagy Lajos
Mai Igénk, a Szentlélek vezetése alatt, a szeretet fogalma felé irányítja figyelmünket. Egy bibliaolvasó Útmutató ajánlott olvasmányaként került elénk a hallott idézet, János apostol első leveléből. Az Ige elolvasása kapcsán, tallózva a hét esztendő alatt elhangzott, már hat kötetben, összesen 1465 könyvoldalnyi meditációs sorozatunkban, megállapítást nyert, hogy egyetlen eddigi meditációnk sem szólt tematikusan a szeretetről, mint fogalomról. A szeretetről, amely pedig erejével át-, meg átjárja a földet, az ember teremtése óta. A szeretet jelenléte - avagy ugyanilyen erővel hatóan a hiánya - valójában nem csak, hogy befolyásolja, de egyenesen meghatározza a lakott föld emberiségének átlag életminőségét, általános mentális állapotát. Jelenvalósága ugyanis megédesíti az életet, a hiánya pedig alkalmasint individuálisan, lokálisan vagy általánosan poklot csinál a földi világból.
Pont ezért alig értelmezhető, hogy huszonegyedikszázadi ordas-farkastörvényeink közepette valahogy mintha megfakult volna a szeretetről való beszéd. Még a különféle hitvalló keresztyén liturgiákban elhangzó szentbeszédek, illetve igehirdetések is mintha kissé visszafogottan, valamiféle érthetetlen tartózkodással nyúlnának a pedig legkézenfekvőbb applikációhoz: a szeretet fogalmának Isten világmegváltó szeretetével való összekapcsolásához.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16) Ő tehát úgy szerette… Mi hogy szeretjük - a világot, a Földet, a nemzetet, a hazát, az embert s így tovább és hogy szeretjük Istent?
Merthogy Isten szeretetének tényéből kell kiindulnia minden a szeretetről szóló elmélkedésünknek. A szeretet, mint emberi érzés, érzelmi megnyilvánulás, ezen isteni eredezettségén túlmenően nem izoláltan, amorf módon „lebeg” a végtelen világegyetemünkben, emberszívektől s lelkektől elvonatkoztatottan. Még akkor is így van ez, ha napjainkban sajnos drámaian időszerű a reális költői látomás:
…Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szívek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
(Tóth Árpád: „Lélektől lélekig”)
„…Jaj, ki mondja meg?”… Vagy egyenesen arról van szó, hogy nincs új a nap alatt? Hisz Jézus Krisztus már kereszthalála előtt, jóelőre így festi meg a perspektívákat: „…Akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást. És sok hamis próféta támad, akik sokakat elhitetnek. És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24:10-12)
Majd jóval későbben pedig már majd a feltámadott és megdicsőült Úr Jézus Krisztus ajkáról hangzik el, amit a Jelenések könyve így jegyez fel: „…Az a mondásom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.” (Jelenések 2:4) Más fordításban: „…Az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet.”
Egészséges „működés” esetén a mi szeretetünk Isten szeretetével szerves összhangban, szinkronban, harmóniában és vele szerves egységben, voltaképpen belőle folyamatosan táplálkozva él és hat igazán. De hát akkor miért van az az imént említett tartózkodás a szeretet proklamálását illetően? Vajon miért a hezitálás? Nos, azért, mert a szeretet-attitűdnek nem csak a megélése, de még az említése, a róla való beszéd is a szekularizált, krisztustalan társadalom szitokszavának számít. Nem az a trend, hogy szeress! Hanem az: Valósítsd meg önmagad! És közben lehetőleg ne essen meg veled az, hogy ellágyulsz s egyáltalán más valakivel is foglalkozol!
De azért ha ne adj’ Isten baj van, akkor hirtelen előrángatjuk a ládafiából A szeretet himnuszát. Leporoljuk a Bibliát, majd megkönnyezzük, hogy „A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal, Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.” (I.Korintus 13:4-7) Ja, hogy ilyen is van? Igen van. Csak élni kellene vele, élni kellene belőle. Meg ott, a nyitott sírnál is, amikor valakitől el kell köszönnünk s már tudjuk, rettenetesen fog hiányozni, ott is van szava az Igének: „A szeretet soha el nem múlik.” (I.Korintus 13:8) Ja, tényleg nem múlik el? Nem, de csak akkor nem, ha az a szeretet minőségi szeretet, azaz Isten szeretetéből táplálkozik.
Mai Igénk szerzője, János apostol, A Szeretet Apostola. Habitusából, személyiségéből és lelkiségéből következik, hogy feltétlenül méltó erre a nagy tisztességet képviselő elnevezésre, hogy A Szeretet Apostola. Róla van szó, amikor az evangéliumban Jézusnak és tanítványainak a lábmosási jelenetet követő meghitt együttlétéről szóló tudósítás szerint: „Jézus mellett telepedett asztalhoz egyik tanítványa, akit Jézus szeretett.” (János 13:23) Egyértelmű, hogy Jánosról, A Szeretet Apostoláról van szó.
A magyar hit emblematikus személyisége, Oloffson Placid atya életének 101., papságának 78. évében januárban visszaadta lelkét Teremtőjének. A nagytudású bencés szerzetes, a vidám, kellemesen derűs hangú paptanár, a Magyar Köztársasági Érdemrend kis- és középkeresztjének, a Hit Pajzsa kitüntetésnek, a Magyar Örökség díjnak, a Pro Ecclesia Hungariae-díjnak, valamint a Magyar Becsület Rend kitüntetésnek a birtokosa hazatért szolgálatba küldő Urához. Századik születésnapján, decemberben a homíliájában egyebek között azt mondta: „…Tavaly nem mertem ígérni, hogy találkozunk még…Most nem győzök hálát adni a Jóistennek, hogy megajándékoz mindennap egy fél óra olyan csodálatos idővel, amikor nem tudom, itt vagyok-e egyáltalán. Megélhetem az utolsó vacsora megjelenésének csodáját, amikor a szobámban az íróasztalomnál misézhetek…” Majd három csodáról beszélt: „…Megünnepelhetjük az utolsó vacsora megjelenését, tudhatjuk, hogy a kenyér színe alatt szentségi valóságában jelen van a megváltó Krisztus, és mi mindannyian a legbensőségesebben érintkezhetünk vele. Ez a három csoda valósul meg mindennap a szentmisében, és ez a csoda messze felülmúlja a beteggyógyításokat, a halott-feltámasztásokat, a kenyérszaporításokat. Itt maga a megváltó Jézus érintkezik a legközvetlenebbül velem… Isten olyan csodálatosan szeret, hogy mindennap a szívembe jön a szentmisén a szentáldozásban…”
Orbán Viktor miniszterelnök Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapáthoz intézett kondoleáló levelében azt írta: „Megrendülten értesültem arról, hogy a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra igaz tanuságtevője távozott közülünk. Életének száz esztendeje bátor bizonyságtétel volt arról, hogy ahol az Úr Lelke, ott van a szabadság: templomban és tanteremben éppúgy, mint börtönben és kényszermunkatáborban…Tőle tanulhattuk meg a túlélés négy alapszabályát, és hogy a hívő ember Istenbe vetett bizalmát még a legsötétebb diktatúrák sem vehetik el…Hálásak vagyunk, hogy magával ragadó, derűs személyiségével bátorságot, hitet és lelki gyógyulást hozott az őt hallgatók életébe, hűségből és hazaszeretetből pedig minden magyar ember számára példát mutatott…”
Placid Atya évekkel ezelőtt azt nyilatkozta: a Gulágon eltöltött tíz éves száműzetése idején Isten által rámért sorsát úgy fogta fel, hogy paptanári katedráján végzett szolgálatát fel kellett cserélnie a rabtársai szeretettel való lelkigondozására. Lélekmentésként közvetítette nekik Isten szeretetét.
Oloffson Placid atya Nemzeti Sionunk, a magyar keresztyénség élő lelkiismerete volt. János apostol – mondtuk - A Szeretet Apostola. Placid Atya pedig A Szeretet Magyar Apostola volt s marad még továbbra is sokak számára.
Életének példája nyomán igazolva látszik mai alapigénk: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben. Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.”
Válaszoljuk most már befejezésül minderre a dicséret-verssel, mintegy imádkozva:
Ó Szeretet, áraszd ránk meleged,
Hadd kóstoljuk édességedet;
Tiszta szívből mindenkit hadd szeressünk,
Egyességben és békében éljünk.
Könyörüljél.
(Református Énekeskönyv, 234. dicséret 3.)
Úgylegyen! Soli Deo Gloria!
(Nagy Lajos kórházlelkész)
