Igehirdető: Faust Gyula
Köszöntés: Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: Az
utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és
prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek
pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök
azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak. És csodákat teszek az
égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap
sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges
napja. Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. ApCsel 2: 16-21.
Bibliaolvasás: Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem],
hogy figyelmezzen reám. Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom
éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni. Istenről emlékezem és sóhajtok; róla
gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom, és azt
kutatja lelkem: Avagy mindörökké elvet-e az Úr, és nem lesz-e többé jóakaró?
Avagy végképpen elfogyott-e az ő kegyelme, vagy megszűnik-e ígérete nemzedékről
nemzedékre? Avagy elfelejtkezett-e könyörülni Isten, avagy elzárta-e haragjában
az ő irgalmát? Szela.
És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja
megváltozott.
Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani
csodáidról; És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom. Oh
Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten? (…)
Utad a
tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg! Zsolt
77: 1-14 és 20.
Alapige: „És
mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott!” Zsolt 77:
11.
Szeretett testvéreim! Ma, pünkösd és a nemzeti összetartozásunk
ünnepnapja van. Ajándékba kapott életünknek ezen templomos helyén, itt és most, az Istentől elrendelt és
megszentelt tér-időnek egy különös metszéspontjában[1]
vagyunk. Egyfelől Szentlélek Isten eljövetelének évfordulóján, másfelől mi,
akik Isten magyar nemzettségéhez tartozunk, nemzeti összetartozásunk napját is
ünnepeljük. Kétszeresen is megszentelt ünnepünk van!
Szentlélek Isten egyik legfőbb munkája a Krisztushoz tartozó nép
egységének megvalósítása. Akarja Isten a mi Krisztusban kibontakozó
egységünket! A széthúzásban, a nemzettest szétdarabolásában, az ország
széthullásában és halotti oszladozásában az Isten nem gyönyörködik! Isten az
élet Istene, aki boldog és teljes életet akar adni te neked is. Neked, mint
egyén, neked, mint család, neked, mint nemzet, neked, mint nép, neked, mint
ország, neked, mint Krisztus népe! Mindez csakis a Lélekkel való könyörgés
által lehetséges! Ma tehát Szentlélekisten munkájáról az imádságról lesz szó,
azon belül pedig a közbenjáró könyörgésről és az imádkozó keresztyénről.
Azt
szeretném, ha Szentlélekisten ma a 77. Zsoltár igéjén keresztül meggyőzne téged
mennyei Atyád irántad való jó akaratáról és erről a szeretetről szilárd
bizonyosságot adna neked.
Istennek örökkévaló Lelke, aki már a próféták által is szólt a
Szentlélek által vezetett embernek egy kevésbé ismert és egyáltalán nem vonzó
arcát mutatja meg a hetvenhetedik Zsoltárban. Az imádkozó ember annyira nem
vonzó, hogy akár el is lehet aludni mellette, ahogy az Úr Jézus tanítványai is
tették a Gecsemáné[2]
kertsében!
A Szentlélekkel betelt vonzó ember arcát a pünkösdi történetekben
látjuk, amikor kettős lángnyelv világa rajzolt glóriát az apostolok feje fölé,
akik olyan nyelven kezdtek szólni, hogy a diaszpóra különféle országainak
izraelita zarándokai az őket a külhonba befogadó nép nyelvén, vagyis ki-ki a
saját anyanyelvén hallotta és értette meg a feltámadott Krisztus evangéliumát.
Az apostoloknak a Szentlélek által megnyílt a szájuk, megvallották a bűnöket
megbocsátó Krisztust, az emberek pedig megtértek. Későbbi szolgálatuk során sokan
csodálatosan meggyógyultak. Szeretet töltötte be a gyülekezethez tartozók
szívét, segítőkészek voltak és imádva dicsőítették az Istent. Azt szeretnénk,
ha az egyház és benne mi magunk is szüntelenül ebben a felspannolt, erőtől és
dicsőségektől duzzadó állapotban léteznénk. Végeredményben ezért is könyörgünk
az Uri imával, amikor azt kérjük Atyánktól, hogy jöjjön el országlása, azaz
teljesedjék ki Istennek uralkodása. Amikor pedig Istennek jobbján a megdicsőült
Krisztus így uralkodik, akkor ezt egyfajta természetességgel magától
értetődőnek tartjuk, hiszen így kell ennek lennie (…)!
A hetvenhetedik zsoltár első olvasatra olyannak tűnik, mintha azt nem
egy Szentlélek által vezetett ember írta és imádkozta volna, pedig pontosan az
ellenkezője az igaz.
Jézusról olvassuk a Zsidókhoz írt levélben a következőket:
-
„Miképpen másutt is mondja: Te örökké való pap
vagy, Melkisédek rendje szerint. Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és
esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani
őt a halálból (…).[3]
Krisztus Urunkról köztudott, hogy Szentlélekkel beteljesedve töltötte
be Messiási küldetését. János evangélista mondja az ő prológusában Jézusról,
hogy „(…) az Ige testté lett és lakozott mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét,
mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes volt kegyelemmel[4] és
igazsággal. Ján 1:14. Mi pedig (…) az Ő teljességéből vettünk mindnyájan
kegyelmet is kegyelemért.” János 1: 16. Sokszor látták ezt a Jézust az
apostolok és az evangélisták félrevonulni és a teljes éjszakát átimádkozni.
Nos, azokról az átimádkozott éjszakákról szól a Zsidókhoz írt levél feljegyzése
is, amikor az Úr könnyek közt erős könyörgésekkel, esedezésekkel és
kiáltásokkal járult ahhoz, aki képes megszabadítani Őt a halál különféle
szorongatásaiból.
Sokféle próbát kiállt Úrhoz hasonlóan a keresztyén is, ebben a
világban mindenfelől szorongatott állapotban van!
Szorongatott voltunkat sokszor nem érezzük, nem is tudatosul bennünk.
Ilyenkor úgy vagyunk, mint a kisgyermek, akit a szülei, a család, a törzs, a
nagyobb közösség a figyelmével és szeretetével körülfog és oltalmaz.
E világon tehát mennyei Atyánknak egy különös védőburkában vagyunk, de
vannak napok, vagy órák, amikor ezt az oltalmat nem érezzük, vagy pontosan az
ellenkezőjét tapasztaljuk. Ilyenkor úgy érezzük, hogy a jelenben már nincs
semmi, ami éltetne, minden üres, puszta, reménytelen és merő nagy
hiábavalóság. Ebben és ehhez hasonló
állapotunkban kérdezzük, én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Miért
hagyott el a hozzám való hűséged? Miért félek, miért vagyok bujdosó, ha senki
nem üldöz is, miért érzi sokszor idegennek magát az ember a saját hazájában.
Miért gyötör bús kétség szívedben és lángtenger feletted?
Kérdezze meg már valaki, hogy mi, vagy inkább
ki van e mögött a szétesett állapot mögött? Az ördög munkája van mögötte, de
Jézus azért jött, hogy lerontsa azt!
Az ördög Újszövetségi neve a διάβολος diá-bolosz. Ez a διαβάλλω (dia-balló)-ból ered,
melynek jelentése[5]
a szétdobáló. Az ördög, a bűn és csatlósa a halál tehát csúszva-mászva,
hízelegve vagy fenyegetve lebontatja veled az Isten szava által emelt
határokat, ahogyan most a déli határunkat védő kettős határzárat akarjál
lebontatni. Ne egyél annak a fának a gyümölcséből, mondta Isten az embernek! Ez
egy határ. Ha az Isten beszédének határát hitetlenül lebontod, jön a kígyó és
megmar, majd szétszór és szétdobál, ez pedig már a bomlasztó halál. Az Isten
Igéjétől megfosztott ember olyanná lesz, mint akire hallgatott, azaz
csúszómászóvá, aki nem tud a porból emberként felállni. Itt jegyzem meg, hogy
ha leírod arabul Allah nevét, akkor a kúszó kígyó jelét fogod látni! Az igétől
bármely (…) izmussal megfosztott ember olyan, mint szomjas szikkadt földre
kiöntött víz,[6]amely
fel nem szedhető, az égető nap pedig még az emlékét is eltörli. Az Ige nélküli
ember olyan, mint a szőlős körül lebontott védőfal,[7]
melynek romjain áttör a vaddisznó,[8] a
róka[9] és
elpusztítja a szőlőst.
Mi történik tehát akkor, amikor ennyire lesújtott és reménytelen
vagyok? Mi van akkor, amikor magyarként egy Mohács, vagy egy újabb Trianon
előtt vagyok? Látjuk a nagy veszély jéghegyét egyre közelebb jönni, és nem
tudjuk elfordítani a nemzet hajóját.
Mit teszel hát református magyar keresztyén emberként ebben a
helyzetben, amikor lesújtva úgy érezed, már nincs semmi, ami éltetne, minden
üres, puszta, reménytelen és merő nagy hiábavalóság?
A 77. Zsolt. szerzője szerint akkor, vagyis egy ilyen mély állapotban
két dolog történhet. Akarni fog a lelked olyan vigasztalást bevenni, amit valójában
nem Isten kínál fel, mint az ördög a Jézus pusztai megkísértésekor, aki az Úr
éhségére kövekből való kenyeret kínált föl, mintha csak azt mondta volna neki,
amit az Isten mondott a kígyónak a bűneset után, tudni illik, hogy hasadon járj
és port egyél. Ezt a hason csúszó és port evő állapotot a zsoltáros
elutasította. A második lehetőség, hogy elfogadod az elhagyatottság félelmetes
állapotát, de belebetegszel abba, hogy az Úr eddig számodra kedves jobbja
megváltozott. A zsoltáros maga is ezt választotta, hogy kilátástalan
sorstalanságába akár belebetegedve és belehalva is, kiáltani fogja az Istent.
Ezt tették magyar reformátoraink is, például Apáczai Csere János. Csak
az így belebetegedett embernek lehet Krisztus az egyetlen orvosa! Az
egészségesnek, annak, aki meg tudja oldani a problémáit, aki Münchausen[10]
báróként önmaga is ki tudja vigasztalni magát bármely csüggedés mocsarából,és a
mindent túlélő bűvésznek, aki bármelyik bajból karcolás nélkül és e világi
mércével még gazdagabban képes kiszabadulni, annak bizony nincs szüksége sem orvosra, sem pedig az
Isten szabadító jobbjára, Krisztusra. Az eltévedt és elveszett bárány, vagy
juh, egyedül nem tud haza menni, hanem bégetve várja pásztorát ott, ha belehal
is!
Hívd és várd te is az Urat!
Legyen hát ez, vagy inkább Ő a te
egyetlen esélyed is, hogy fölemeled szavadat az Istenhez, hogy erősen kiáltasz,
hogy figyeljen végre rád, szánjon meg és törődjön végre veled, mert nagy, sőt
beláthatatlan a nyomorúságod, de igazi szabadítást, életet és kegyelmet egyes
egyedül csak Ő Tőle vársz, minden egyéb csak vergődés.
Az örömhírek örömhíre az, hogy még egy ilyen mélységben is van remény,
van Szabadító és van szabadítás. A szabadítás első lépése a hitvallásunk
szerint is az, hogy tudnom kell, hogy mekkora a nyomorúságom, azaz a bűnben
elveszett voltom.
Mekkora nyomorúságról van itt szó?
A zsoltáros erről ezt mondja:
-
Nyomorúságom akkora, hogy lelkem eleped bennem
és nem képes vigasztalást bevenni. A lelkemnek szüksége lenne egy a
nyomorúságomnál hatalmasabb vigasztalásra, sőt Vigasztalóra. Istenről
elmélkedem, Ő reá gondolok, és még a Biblia igéi felett is csak sóhajtozom,
mert nem elevenednek meg a betűk; hideg kövekként koppannak. Szemem éberen
tartod, megfogtad szempilláimat.[11]
Hánykolódom, és nem bírok megszólalni. Mondanám, de nem tudom mondani.
E zsoltár szerint tehát a nyomorúságod akkora, olyan határtalan, hogy
a szavaimmal, a beszédemmel nem tudom azt körüljárni, a birtokomba venni és
megragadva azt Istennek megmondani, Őhozzá fölemelni.
Mi van akkor, amikor még nincs szavad, nincs Ige, amit az Urral együtt
kimondhatnál, ami teremtő erővel elhatna benned az ízeid, a legparányibb alkotó
részeid és velődnek, azaz lényegi lényednek a forrásáig. Ige, aki leválasztana
téged a kárhoztató halál fonatáról és Krisztussal eggyé teremtve határozna meg,
és így, magával együtt fölemelne téged az Istenhez? Mi történik, ha nem
prédikáltatik ilyen megelevenítő Ige? Ha tehát nincs Ige, akkor csak szó
nélküli vergődés, nyögés és sóhajtózás van, elepedt lélek. Mondanád te azt a
szót, de nem tudod mondani; mint amikor rémálmodban teljes lényedből ordítanál a
félelem miatt, és segítségért kiáltanál, de hang nem jön ki a szádon, így a
segítségre sem számíthatsz.
Nos! Ismerős-e neked ez a fojtogatva fullasztó érzés, ez a tudás, ez a
határtalanná szétszóródott és tehetetlenné vált állapotod? Félsz, rettegsz.
Zilál benned a lelked, de nem bírsz megszólalni.
Igen. Tudnod kell, hogy miről beszélek!
A tegnap a vendégünk volt a 7 éves Kurucz György Ádám. Nagy felfedező
korszakát éli boldog gyermekként. Mindennek nevet ad. Vörösberény például
Mackófalva. Tudni akarta, hogy milyen levest eszik, de nem volt neve, mert a
feleségem kísérletezése volt az a finomság. Számára tűrhetetlen volt, hogy a
leves a Szó által meghatározatlan, névtelen legyen; így tehát megkeresztelte,
nevet adott. Hasonlóképpen tett a portörlőkkel is; most már azoknak is van
nevük. Egykor a legelső Ádám is így vett birtokába, a Szóval történő megnevezés
által mindent, ami csak létezett körülötte. Ez az Isten akarata szerinti
állapotunk! Amikor tehát már van szó, amit az Úrnak hittel kimondva, önmagaddal
együtt fölemelhetsz Istenhez, meg vagy mentve, akkor is, ha a saját húsod
határát is beleértve körülötted semmi nem változik meg!
Belső világunk birtokbavétele
Belső világunk birtokbavétele az előbbihez,
vagyis az Ádáméhoz hasonló. Amikor Kölcsei megírta minden magyar imádságát, a
Hymnust, akkor Jézussal kéz a kézben megjárta minden magyar nemzettest, azaz
minden magyar ember félelmét, legyenek bár ősök, kortársak vagy utódok.
Szentlélek átélette Kölcseyvel a te elveszettségednek mélységes érzését és a
nemzeti imádságban az Igével kéz a kézben formát adott széthullt és halálra
szánt egyéni és közösségi állapotunknak. Igaz, egyes kritikusok szerint nem a
Krisztus imádsága, de minden bizonyossággal mondom, hogy olyan imádság ez, amit
Krisztus Urunk vállal, méghozzá velünk együtt, akik Lélekkel imádkozzuk azt.
Ha tehát már van konkrét szavad az állapotodra, márpedig van, mert a
reformáción keresztül mennyei Atyánk és örökkévaló Istenünk szent Fia által egy
olyan ősi gyökérbe oltott vissza bennünket, amely az emberiség kezdete óta az
örökkévaló Ige rejtett forrásába kapaszkodik.
Hatalmas kegyelem ez, mert az Istenből való világteremtő Szó határok
közé terel, min egykor a Teremtő Isten a Föld kereksége vizeit,[12] a
halász hálója a halakat, vagy, ahogy a pásztor a nyáját a védelmet adó karámba.
A Szó elválasztja a világosságot a sötétségtől az eget a földtől, a jót a
legfőbb jótól, vagy a rossztól, a tisztát a tisztátalantól. A pelyvát a tiszta
gabonától, az ehetőt az ehetetlentől, az életet a haláltól, a földit a
mennyeitől, az érzékit a szellemitől. Ehhez a határokat teremtő elválasztásokhoz
és meghatározottsághoz nem elég az emberi beszéd, ehhez teremtő Szó, azaz Ige
kell!
Ezért jött és
lett testté kétezer évvel ezelőtt az Istennek Egyszülöttje, az örökkévaló Szó,
Ige, hogy legyen, aki körülölelve meghatározzon, hogy Önmagában újrafogalmazzon,
összerakjon, és Önmagával együtt fölemeljen téged, engem, bennünket a porból,
minden nyomorúságunkkal együtt a mennyekbe, oda, ahol Ő van, az Atya Isten
dicsőségének jobbján!
A napokban ismét meglátogattam a Szent Ignác tiszteletére emelt vörösberényi
templomot. E templomnak Szent-Sír-kápolna részének elődjét 1748-ban, a falu és
egyben Istennek protestáns népe építette fel a községben tartózkodó
szerzeteseknek. Ma e kápolna boltívének csúcsán az Úr mennybemenetelének és
megdicsőülésének különös ábrázolása látható. Az egykori freskókészítő, Krisztus
Urunk megkínzásának eszközeit:- láncok, kötelek és botok, szabja, töviskoszorú,
nádköteg, nyolcágú ostor, szögek, kalapács, keresztfa, izsóp, bürök-méreggel
elegyített ecetes szivacs, dárda (…), - szóval mindezeket a fájdalmakat okozó
célszerszámokat a felhők közt, azaz fölemelt állapotban ábrázolta.
1. ábra Krisztusban fölemelt
szenvedéseink
Tanuljunk
ettől a freskókészítőtől, mert az a kínt és szenvedést okozó teher, amit nem
emelek Őhozzá a mennyekbe, összezúz és megöl! Másfelől az Őhozzá fölemelt
nyomorúság a Krisztus győzelmével legyőzött, azaz a lábunk alá vetett legyőzött
ellenségünkké válik!
Felelősség,
kötelesség, feladat és cél.
Az imának szárnya van, a könyörgés felemel - mondják. Igaz
izraelitaként,[13]
Szentlélekkel betelt magyar református keresztyénként mindenekelőtti legfőbb
feladatod és elmulaszthatatlan teendőd tehát az, hogy mennyekből alászálló Szót
kérj az Istentől. Igét, akivel együtt, ahogyan egykor Kölcsey is, körbejárhatod
határtalanná vált szétesett önmagad, és beláthatatlan bajodat, a tiédet és a
reád bízottakét. A Szóval megnevezheted nagy nyomorúságodat, annak erődített
falait, érckapuit, forró szurkot és kénköves tüzet okádó bástyáit, vizes
árkait, szögesdrót akadályait és aknamezőit. Egyszóval minden mélységet, minden
kínzó és vallató kamrát, és minden borzalmat, e gonosz uralom minden
elérhetetlen tornyát, űrbéli vagy mélységekbe rejtett bunkerét, azok
rakétakilövő állomásait, ahonnan rád tüzel az ördög és a halál, te pedig az
Istenre és az Ő Krisztusára.
A Szóval tehát nevén nevezheted nagy
nyomorúságodat, és a Szóból font ima formájában, vagyis az Ige hálójában újra
körülhatárolódsz. Életed folyama visszaterelődik az Ige révébe, s egyben
mennyei Atyád akaratába és jó-tetszésébe is, egyfajta igen jó Éden kerti
oltalmazott és öntözött állapotba. Itt jegyzem meg, hogy nyelvünkben a rév
szó, miként Lugossy József[14]
is tartja, az alhangú ró vagy róv rokon gyökhangú
szó jelentésével egyezik meg. Ebből kiindulva a rév jelentése annyi
volna, mint rovott, ki-rovott, kivájt
hely; különösen valamely folyó-, tó-, vagy tenger-víz partjára vonatkoztatva. A
rév tehát, például a folyó, vagy tó-medernek olyan sekélyes part,- vagy
öböl-szakasza, amely alkalmas helynek bizonyul a víz átszelésére rendelt
járművek, vagyis a csónakok, sajkák, kompok, stb. állomásoztatására, kikötésére,
s honnan a túlsó partra történő átkeléshez kiindulni szoktak. Bizony ez
történik itt, Igét hallhatva és befogadva az Ige medrébe terelődünk; minden
istentiszteleten ez történik!
Második
lépésben, ha már van Igéből szőtt Szó, akkor ez legyen a te saját szavad;
önmagad mindenestől Neki adva azonosulj Vele! Próbáld ki! Azonosulj hát ezzel a
zsoltárral!
Harmadik
lépésben erős kiáltással emeld föl Istenhez, mond meg az ördögöt és általa
megbilincselt vagy szétdobált önmagadat az Úrnak!
Ez a
közbenjáró és felemelő könyörgés is a Pünkösdkor eljött Szentlélekisten
szabadító és üdvösséget adó munkája és ajándéka. Pünkösd napján pontosan így
imádkoztak az apostolok! Hosszú heteken át böjtölve és imádkozva Krisztussal
kéz a kézben végig járták az Isten népe határtalan mélységét, amit egyetlen
kérdéssel most egyetlen kérdéssel villantanék fel: Milyen állapotban volt
Izrael, miután megtagadta, elárulta, eladta, kiszolgáltatta az Isten hozzá
küldött Messiását és végül a pogányok kezével meg is ölette Őt? A tanítványok
ezt a leírhatatlan mélységet foglalták imába és emelték egy akarattal föl
Atyjuknak és Istenüknek!
Tudván tudd, hogy mivel Krisztus feltámadt és megdicsőült, soha nem
lehet olyan súlyos és mély a gondod, olyan határtalan a bajod, hogy e zsoltár
éneke szárnyán ne tudjad nyomorúságodat Őhozzá emelni az Úr nevének segítségül
hívása által.
Bűneimet, gondjaimat ne hagyjam tehát magamnál, sőt önmagamat sem,
egyetlen pillanatra sem, hanem akár éljek, akár haljak, emeljem föl teljes
önmagamat az Úrnak!
Katolikus testvéreink minden szent misén a liturgiával együtt mondják,
hogy felemeltük szívünket az Úrnak. Vajon tudják-e, hogy mit ismételnek el oly
sokszor, hogy milyen mély tartalma van gyönyörű imádságuknak? Mi az ige
tanítása által tudjuk, mit mondnak ők. Mi tudjuk, de nem cselekszünk e tudásunk
szerint, azaz nem imádkozunk. Vajon melyik a jobb (…)? Hitvallásunkból jól
tudjuk, hogy Isten csak azoknak adja kegyelmét és szentlelkét, aki szívbéli
fohászkodással szüntelenül kérik tőle! Ha tehát szüntelenül nem imádkozunk, nem
tölt be Szentlélek, ha mi szüntelenül nem kérjük azt, hogy Ő eljöjjön, velünk
maradjon és betöltsön, erőszakkal nem fog jönni; az ördög viszont igen!
A mi Urunk Jézus Krisztus is így cselekedett, szüntelenül imádkozott.
Az Olajfák hegyén azért könyörgött, hogy legyen meg Atyánk és Istenünk üdvözítő
akarata. A keresztfán szenvedve pedig ezt mondta az Úr:
Ki tudja, hogy mi lett ennek kiáltó könyörgésnek a sorsa? Meghallgatta
Isten és hamar nyilvánvalóvá tette Jézus Isten kezébe beléhelyezett és fölemelt
életét! Isten megdicsőítette Jézust!
Fenséges
Istenünk és egyben mennyei Atyánk az, aki az Ő dicsőségének teljes
szabadságában eldönti, hogyan forgatja a saját kezében azt a sorsunkat, amit mi
hittel kimondott imádságunkkal visszavonhatatlanul átadtunk Neki! Csak tedd
végre a kezébe az életed!
Végül a hetvenhetedik zsoltár szerzője szóvá teszi, hogy az Isten
minden értelmet felülmúló, elmondhatatlan tettei, noha megtörténtek, a nyomai
nem látszódnak.
„Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy
vizeken; és nyomaid nem látszódtak meg.”
A Mózes és
Áron idejében a nép az Úr tengeren hagyott nyomába lépve jutott át a Vörös
tengeren. Akkor a nép a nem látható szelet látta munkában és nyomában, a
kinek-kinek saját jobb és bal keze felől a falként álló vizeket. Látta még a
tűz oszlopot is, amely Egyiptom szekérhada és Izrael közt őrködött. Végül látta
Izrael az ellenségeit nyomtalanul elveszni a tenger medrébe beleomló vízfalak
közt. A víz, noha szemtanúja volt e hatalmas szabadításnak, nem őrizte meg az
Úr dicsőségének nyomait. Elrejtette Isten a vízben a nyomait, hogy ne a
nyomokat, hanem Őt magát keressem![16]
Az utolsó idők embere is pontosan ezen a horgon akad fenn, tudni
illik, hogy nem látja az Isten csalhatatlan nyomait. Nyomot szeretne az ember,
de csak valami szélzúgásfélét hall, amiről nem tudja, hogy honnan jön és hová
megy. Egy valamit viszont tud az ember, hogyha a szél zúgásaként hallott
evangélium megragadja őt és magával sodorja, valahogy úgy, mint amikor ifjú
koromban meghajtottam a bringát, hogy utolérjem a vontatós traktort, mert
mögéje kerülve csak úgy szívott maga után a légáramlat és alig kellett hajtanom
a kerékpárt. Így van ez most is, ha Igéjével és Szentlelkével az Úr Jézus
Krisztus jár előttem.
Szerető megváltónk és
Üdvözítőnk két jelet és jegyet adott, hogy mint egy nyomról a nyomolvasó, aki a
Szentlélek, felismertesse bennünk mennyei Atyánkat és a Krisztus által bennünk
elvégzett örökkévaló munkáját, a váltságot, a mi dicsőséges üdvözítésünket.
E nyom egyike
ma az Úr megterített asztala, a megfeszített Krisztus testének szent jegyei, a
kenyér és a borral megtöltött kehely. Ez a látható, megfogható, ízlelhető,
valamint a szőlő és friss kenyér illatát illatozó nyom a beléfont hallható
igével együtt arról tanúskodik, hogy az Isten irántam Krisztus által tanúsított
szeretete, kegyelme és örök üdvözítése, vagyis Istennek jobbja valójában nem
változott meg. Váltságom és üdvösségem bevégzett dolog. Az Úr az enyém én pedig
mindörökké az övé vagyok, szeretetétől többé már semmi és senki el nem szakíthat.
Ámen.
Áldás:
„Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? Talán nyomorúság vagy
szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem,
vagy fegyver-e? Amint megvan írva, hogy: Te érted gyilkoltatunk minden napon;
olybá tekintenek mint vágó juhokat. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk,
az által, Aki minket szeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem
élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem
következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem
szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus
Krisztusban. (Róm 8:35-39) Ámen.
Jegyzetek:
[1]
A latin tempus-idő és templa-templomok egy tőről
fakadnak, amely tő metszéspontot jelent
[2]
Máté 26:36; Mk 14: 32.
[3]
Zsid 5:6-9.
[4]
Az Atya Isten dicsőségében tündökölni és teljesnek lenni kegyelemmel pontosan
azt jelenti, hogy Szentlélekkel betöltekezve lenni.
[6]
Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre
kiöntetvén, fel nem szedhető, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem
azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az
eltaszított sem. 2Sám 14:14
[7]
Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom kerítését,
hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék; És parlaggá teszem;
nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a
fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak! Ézsaiás 5: 5-6.
[8]
Miért rontottad el annak gyepűit, hogy szaggathassa minden járókelő? Pusztítja
azt a vaddisznó, és legeli a mezei vad. Zsolt 80:13-14.
[9]
Fogjátok meg nekünk a rókákat, a rókafiakat,; akik a szőlőket elpusztítják;;
mert a mi szőlőink virágban vannak. Én 2:15.
[10]
Münchausen a mesebeli nagyot mondásáról híres báró, a saját hajánál fogva húzta
ki magát és lovát a mocsárból. Azóta jelképe lett az önsegítésnek, a probléma
hatékony, újszerű és önálló megoldásának, a nevéről elnevezett Münchausen
effektusnak.
[11]
A szemöldökhöz ragasztott szempilla egy válogatott alvásmegvonási kínzási
módszer.
[12]„Ő
fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké. Vízáradattal,
mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala. Egy
kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának. Hegyek
emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, amelyet fundáltál
nekik. Határt vetettél, amelyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek
elborítására.” Zsolt 104:5-9.
[13]
Izraelita az a Jákob, aki harcol Istennel és emberrel. Számára a mennyből
ereszkedett alá az a létra, amelye angyali segítséget kapott a nyomorúságában.
Számunkra a mennyből aláereszkedő „létra” a Szó, az Ige, azaz Jézus Krisztus. Ő
az a Jehossua, akivel körül tudjuk járni, ha kell hétszer is az „el és
bekerített várost”. E Szóval való kiáltásunkra omlanak le Jerikóink hatalmas
falai.
[15]
Zsolt 31: 6; Lk 23: 46.
[16]
Visky Ferenc: Méz a sziklából, Koinónia Kolozsvár, május 31-i áhítat.
